Capa fotói vetekszenek a mozgófilmmel, sőt, többek is annál; egyetlen kockába képesek besűríteni egy ember, egy ország, egy nép, az értelmetlen háború történetét.

Aki a tárgyakat a földből
aki a fényeket a sárból
és megtisztítja a fölöstől
és kiemeli a sivárból

megrázza rézcsengettyűjét
fátyol terül szívére
: virrasztó tükörarca magányos

„Ó vajha, avagy ne született, avagy örökké élt volna!" Bethlen Gábor halálát követően így emlékezett a fejedelemről Kemény János. Bethlen magáról így fogalmazott: „Soha senki azt nem hiheti, mennyi gonddal, búsulással, éjszakai-nappali sok nyughatatlansággal főtöréssel viszem én naponként véghez az országra való gondviselést, hanem csak az, aki szemeivel látja.”

A nemzetelnémítás képei közt az egyik: szíjra fűzött gyerekek közt, amidőn csak néma ajakmozgás mímelte a szót, mert hangot se tűr a török, mert arcba csap ostor… Az élményt (…) – azt hiszem – ismerem. (Illyés) ment Budán hazafelé a kislányával, aki valamit mesélt neki. Egyszer csak a kislánya hangja elhalkul, beszél tovább, de suttogva. A kislánya már előbb észrevette: orosz katonák álltak az úton… (Hubay Miklós, 1970)

Orosz István azt sugallja, hogy jelen világunk sivárrá és embertelenné szegényedett, és maga az a szándék, hogy ez a tanulság testet ölthessen, az is halálra van ítélve: minden kiüresedett, minden értelmét vesztette, minden már csak az önnön ellentétükbe fordult jelentések körében létező.

Estefelé már szűk a fejem,
magamban a fényt megkeverem.
Valami erő: az kell bele.

Az egyik médium a fotó, és az általa rögzített kép, a látható világ „objektív” határa. A másik a ráhelyezett felülírt gesztus, a szubjektum belső képe. Létrejön-e a metszéspontban ez által valamilyen önálló entitás, vagy a közlési szándék keretein belül marad a megteremtett többlet? – Tandori Dezső, Bella István, Lator László és Kassák Lajos verseivel

Kezét – mert ő ölt, maga a király –
egy nép arcába törölte bele.
Nem volt e földnek Petőfije már!
Így kezdett lenni Ferenc Józsefe.
(Illyés Gyula: Október 6)

A közeli, eddig észre sem vett kisvasúton érkezel, egy teherszerelvény utolsó kocsijának fékezőfülkéjében: világító, feltűrt ujjú ingben gesztikulálsz a lánynak s – úgy tűnik, szántszándékkal – nem veszel tudomást mellette a fiúról * Holott te magad vagy az a fiú is, a fűben.

Nagyon szeretem Gárdonyi Géza verseit. (Kosztolányi Dezső)
Legtökéletesebben megformált írásai a novellák, főleg azok, amelyekben a paraszti világról ír. (Hegedűs Géza)
Bozontos bajusza alatt a finoman rajzolt száj szögletében mindig ott volt a fanyar mosoly. Nagy Endre)

A sárkány ordított.
A műkedvelők nem hallgattak.
A sárkány ugrált dühében és a fogait csattogtatta.
A műkedvelők helyükön maradtak és bőszülten játszottak.
A sárkány közéjük ugrott és szétvágta őket a farkával.
A műkedvelők széthemperedtek a gyöpön és fekve játszottak tovább.

A lomb nem mozdul. A fűszál is áll.
Kertemben ér az estéli homály.
Alant a völgyben csöndbe halt a lárma.
Érzem az álmot, mint száll fűre, fára.

Költőnek tartottam magam, csak erről kevesen tudtak. Mind Orosházán, mind a tágabb régióban. Viharsebesen elfelejtik az embert, különösen, ha előtte sem hallottak róla olyan nagyon sokat. A sok túlélés közt írtam.

Ratkó József manapság nem tartozik a legolvasottabb szerzők közé. A sokkal elevenebb és kiterjedtebb kortárs recepció napjainkra egy szűk kör lelkesedésévé változott, a költő irodalmi köztudatban való jelenléte jóformán egy-két szavalati darabra és néhány gyakran idézett sorra zsugorodott.

A férfitől a nőig, a közös ismertből a közös ismeretlenbe tart az út. Önmaguk, egymás s az út felfedezése. (Deák Csillag)
Be vagyunk falazva az útba, az út porába és talán irányába is. Hol van itt a tévedés lehetősége? (Kölüs Lajos)

Most nem lett semmi. M. János békésen hazudozott, pontosabban olvasmányélményeit keverte valósággal és elképzelésekkel. Ez egy darabig szórakoztató.

Pogány László 2013 júniusában védte meg tervezőgrafikai diplomamunkáját a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A mű egy 28 grafikai lapból álló művészkönyv, mely az Irodalmi Jelen Kiadó Verstörténés című antológiájából válogatott versekre épül. (M.E.)

Egy szép, visszhangos perc emlékére
Uram, Teneked legyen hála, hála,
Hogy Te Tihanyt teremtesz mindenütt
(Reményik Sándor)

Az Eleven Rendet szeretem és keresem; a rendszereket életszerűtlennek, sőt: életellenesnek tartom. Nincsenek előregyártott koncepcióim. Mindenkor engedem, sőt igénylem, hogy: „Vers-Lelkecske, dönts: / milyen testbe bújnál s az / milyen ruhába?”