Coupeur et porteur – Korányi Mátyás versei
Giuseppe Arcimboldo (1527–1593) festménye
Coupeur et porteur
Korányi Mátyás versei
COUPEUR ET PORTEUR
francia búvárok között
mélymerülés van,
riadóztatják az ébenfekete tollú angyalokat,
újságírók és mikrofonok gyűrűjében
próbál eljutni az ebédlőhöz
a legfőbb szőlőszüretelő,
kattognak a vakuk.
mélymerülés van,
riadóztatják az ébenfekete tollú angyalokat,
újságírók és mikrofonok gyűrűjében
próbál eljutni az ebédlőhöz
a legfőbb szőlőszüretelő,
kattognak a vakuk.
lehet, hogy a dűlők szerelmesek,
lehet, hogy tudjuk, mi történik fatörzsek takarásában,
élő erdők vagyunk és közöttük szőlősorok,
felismertük egymásban a prést,
jó bor lesz idén,
jó a termés.
lehet, hogy tudjuk, mi történik fatörzsek takarásában,
élő erdők vagyunk és közöttük szőlősorok,
felismertük egymásban a prést,
jó bor lesz idén,
jó a termés.
volt és lesz összefonódnak,
mint indák, szőlőkacsok,
levelek rejtekében
a szőlőfürtök, néha benőnek a drótok közé,
húsz-negyven éves tőkék fölött szaggatjuk,
kézfejünkön lila erek csorognak.
mint indák, szőlőkacsok,
levelek rejtekében
a szőlőfürtök, néha benőnek a drótok közé,
húsz-negyven éves tőkék fölött szaggatjuk,
kézfejünkön lila erek csorognak.
mennyire elfáradunk,
nehéz nap zuhan ránk, napfelkelték és
naplementék a burgundi tájon,
szeretlek, mondogatom,
szarvasok úsznak áradásban,
szeretlek, mondod, és fák csavarodnak ki,
villámlásban, viharban
különleges felhők mozognak
rétegesen többféle irányba,
besárgulnak a szőlőlevelek, hideg patak sír,
este lecsó van vagy tészta.
nehéz nap zuhan ránk, napfelkelték és
naplementék a burgundi tájon,
szeretlek, mondogatom,
szarvasok úsznak áradásban,
szeretlek, mondod, és fák csavarodnak ki,
villámlásban, viharban
különleges felhők mozognak
rétegesen többféle irányba,
besárgulnak a szőlőlevelek, hideg patak sír,
este lecsó van vagy tészta.
rusztikus, hosszú deszkaasztaloknál
vacsorázunk tízen-tizenöten,
hatalmas gesztenyefa tornyosul a kavicsokkal
teleszórt francia udvaron,
te jó ég, hányszor összevesztünk,
és szakítottunk,
mint fürtöket a fekete vödörbe.
vacsorázunk tízen-tizenöten,
hatalmas gesztenyefa tornyosul a kavicsokkal
teleszórt francia udvaron,
te jó ég, hányszor összevesztünk,
és szakítottunk,
mint fürtöket a fekete vödörbe.
GYÁSZ
Már nem a régi vitézek kardoskodnak a szépért.
Dögkeselyűk csőrében véres, kis cafatokként
lógnak a holnap hősei holtan, mesterkélt feledésbe
hullik a jóság és a tehetség, és gátlástalan ívben
tör fel a mélyből, mint a gyomorsár, bűzlő emberi láva,
izzón, majd mereven szürkül bele lelki valónkba,
intelligencia van még és akarás, irgalom az nincs,
nem termékenyül itt meg semmi a szellemi szférán.
Hűvös a völgy, kék ködfoltok teje úszik a vízen.
Nedves, csontcsupasz ágak alatt torz árnyak eveznek.
Nagy, feketés madarak károgva dülöngnek a földön.
Cyberpunk kamion száguld, nincs messze a város,
porzik az út a Begyűjtők részeg, vad csapatától,
foglyaikat sorban cipelik, cellákba taszítva,
rabszolgák piacán ma zsenikre vadásznak a Gazdák,
épül a Háló-Bábel tornya tivornyaerővel.
Látni a végét. Mégis, kezdeteket danolásznak.
Most temetik fel az égbe az embert. Ritka magasba.
