Hiányzó apák és megtalált válaszok

Király Kinga Júlia új regényének bemutatóján a #metoo-kampánnyal összefüggésben is feltette a kérdést: hány év kell egy nőnek, hogy ki merjen állni? Hány rossz válasz kell egy inzultusra, visszaélésre, mire az ember odáig jut, hogy végérvényesen megtalálja saját, adekvát és ellenálló válaszát? A szerzővel Mészáros Sándor beszélgetett a Margó fesztiválon.

Király Kinga Júlia ezt megelőzően tudományos munkákkal, műfordításokkal, drámákkal, elbeszélésekkel és mesejátékokkal jelentkezett, 2006-ban pedig a P. Lujza: Útvesztő alig eltévedt kislányoknak című regénye jelent meg. Idén a Margó Irodalmi Fesztiválra hozta el új regényét, melyet a rendezvény harmadik napján mutattak be. A szerzővel Mészáros Sándor beszélgetett a Tesla Loftban.

A könyvbemutató kezdetén a meghívott a máramarosi népviselet egy-egy jellegzetes darabját ölti magára, a következő magyarázattal: azt tapasztalta, hogy folyamatosan „egzotizálják”: hol erdélyi magyarnak, hol románnak, de mindenképpen másnak titulálják, és ő úgy döntött, hogy a bemutatón eleget tesz a sztereotípiáknak. Természetesen nem szabad elfelejtenünk, hogy a regényben is szerepel máramarosi helyszín.

Mészáros Sándor, aki nemcsak az esemény házigazdája, hanem az újonnan megjelent kötet szerkesztője is, arra hívja fel a figyelmet, hogy napjainkban kisebb az érdeklődés az eredeti művek iránt, ezek mintegy takarásban maradnak, és főként azok az alkotások kerülnek előtérbe, amelyek könnyebben fogyaszthatók. Véleménye szerint az Apa Szarajevóba ment című regény is az újító alkotások sorában foglalhatja el helyét, erre a beszélgetés későbbi szakaszaiban is rávilágít. 

A sokrétű témaválasztás – egy szörnyű korszak és egy diktatórikus rendszer elnyomásának leírása, a megalázottságra és szégyenérzetre adott válaszok keresése és megtalálása, a testről való beszéd mint az önkeresés egyik módozata – azért volt lényeges Király Kinga Júlia számára, mert bár folyton találkozhatunk a történelem tárgyi adataival, dokumentumaival, ilyenkor csakis a történetírás tárul elénk, de az igazán nagy elnyomás az egyedi történetekből, családszerkezetekből olvasható ki.  A szerző egy család belső életéből és hiányaiból igyekezett kifelé sugározni azt, amit a rendszer korábban felülről épített be a családokba.

A címben is kiemelt Szarajevót a Margó Fesztivál meghívottja imaginárius térként látja, amilyenné például Marosvásárhely válhatott volna az 1990-ben bekövetkező fekete március révén. Egyrészt emiatt is épül be a cselekménybe ez a város, másrészt pedig valamiféle bűntudat is munkálkodott a szerzőben: úgy érezte, hogy nem fordított elég nagy figyelmet a délszláv háború tragikus történéseire.

Azt est házigazdája később az Apa Szarajevóba ment rejtett cselekményszálára összpontosít: egy szerelmi vonalra, amely a féltékenység tárgykörével fonódik össze. Ekkor kerül szóba Füst Milán A feleségem története címűprózai munkája, amelyet Mészáros Sándor a 20. századi magyar irodalom egyik legfontosabb művének vél, és amely szintén a féltékenység poklát rögzíti, dolgozza fel: a másik elengedésével járó szüntelen gyanakvást és vívódást. Mészáros úgy gondolja, hogy egy-egy regényben mindig azok a nagy történetek, amelyek rejtve maradnak, a tárgyalt műben pedig ennek a cselekményszálnak (a többit) összekötő ereje van, egyfajta alaptörténetnek, mondhatni metatörténetnek bizonyul.

A szerző ezután az írás folyamatát részletezi: miközben magánéleti szálon a felejtésre törekedett, felépülni látszott egy memoár. Az egyik művelet a másikat eredményezte, az egyes személyekhez kapcsolódó emlékek kitolása más, mélyebbről érkező és elnyomott emlékek befordulásával járt. A regény szerelmi történetét azzal magyarázza, hogy egy olyan világból jött, amelyre leginkább az apahiány volt jellemző: a fakó tekintetű, logó orrú apák jelenléte, akik nagyon nehezen tudtak ellenállni annak a rendszernek, amely elnyomta őket, és az általuk átélt elnyomást valamiképpen a családra vetítették ki. A regény, de a #metoo-kampány összefüggésében is kérdezi Király Kinga Júlia: hány év kell egy nőnek, hogy ki merjen állni? Hány rossz válasz kell egy inzultusra, visszaélésre, mire az ember odáig jut, hogy végérvényesen megtalálja saját, adekvát és ellenálló válaszát?  Meglátása szerint nem a gyávaság okozza a hallgatást, hanem az, hogy a nők nem sajátították el azt a mintát, amely mentén ki tudnának állni, el tudnák mondani átélt történeteiket.

Mészáros Sándor – az Apa Szarajevóba ment írójával egyetemben – úgy gondolja, hogy valóban nem rendelkezünk olyan nyelvvel, amelynek segítségével elmesélhetnénk, ugyanakkor le is bonthatnánk elszenvedett tapasztalatainkat és kiléphetnénk a megaláztatás és szégyenérzet hálójából. Ugyanakkor úgy véli, a regénynek sikerült ez a fajta nyelvteremtés, illetve létre hozta a testről való beszéd nagyon költői, sajátos és radikális formáját, amelyet a magyar irodalomnak még nem sikerült kimunkálni.

A műben olvasható menekülésről is nyilatkozik Király Kinga Júlia: aki Erdélyből jött, ismeri az útonlevésre irányuló kényszert, a nem tudok megérkezni múlhatatlan érzését, és azt, hogy nagyon sok időnek kell eltelnie addig, míg a végleges „hazatérés” megvalósulhat. A Németországban élő apa huszonhét évnyi szótlanság után keresi fel és hívja ki Németországba lányát, aki mindeközben pontosan a felejtésre való törekvést gyakorolja, így készséggel vált helyet, költözik német földre.  A meghívott ennek kapcsán önéletrajzi elemeket is bevont regényébe. Mivel már dolgozott Nyugaton, ismeri az érzést: kelet-európaiként Nyugat cselédje lenni, ami azzal jár, hogy az embernek nincs szócsöve hazafelé, nincs védőháló körülötte, és pontosan ehhez kellett az apa karaktere, aki nem él az apaság második lehetőségével sem, lányát önként taszítja cselédsorba.

A főhős rendkívül sokrétű: egyrészt áldozat, másrészt életszerű, eleven és derűs nő. A beszélgetés ezen részében újra érvényre jut a a #metoo-kampány társadalmi fontossága: Hányszor kell egy embernek vezekelnie azért, mert víg kedélyű?; Miért kell egy nőt bedarálni azért, mert kíváncsi a világra? – kérdezi Király Kinga Júlia. A társadalmi mechanizmusok ezen hátulütőit kívánta bemutatni és kiírni főkarakterében, ezekre a kérdésekre próbált reflektálni.

Az esemény utolsó szakaszában Mészáros Sándor a regényben munkáló irodalmi hagyományokra fókuszál. Lényegesnek tartja kiemelni, hogy ebben a vonatkozásban nem csupán a magyar irodalmi hagyomány beépüléséről beszélhetünk, hanem egyfajta életszerető melankólia is jellemzi a Király-regényt, amely leginkább az olasz irodalom hagyományait reaktivizálja. Ezáltal Király Kinga Júliának valami olyat sikerül létrehozni, amely korábban még nem volt – többek között ennek köszönhető az Apa Szarajevóba ment újító ereje.

Szöveg és fotók: Kiss Júlia