Herczeg Ferenc és a Nobel-díj
Herczeg Ferenc elfelejtett magyar író a dél-magyarországi, akkor svábok lakta Temes megyei Versecen született 1863. szeptember 22-én. Édesapja, Franz Joseph Herzog, Versec polgármestere volt. A család a 18. században Sziléziából vándorolt Magyarországra. Édesapja nem tudott magyarul, de fiát az Osztrák–Magyar Monarchia magyar urai közé akarta juttatni, úgy ítélte meg ugyanis, a magyar a világ legéletrevalóbb nemzete. Gimnáziumi tanulmányait Temesvárott kezdte 1874-ben, 1876-tól Szegeden folytatta, hogy tökéletesen elsajátítsa a magyar nyelvet. 1881–1884-ig joghallgató volt Budapesten, 1885-től ügyvédjelölt Budapesten, majd Versecen és Temesvárott.
A bálozó, kártyázó jómódú ifjúság életét élte, katonatisztekkel barátkozott, mulatozott. 1886-ban jelentek meg első novellái a Pesti Hírlapban. Gúnyosan szemlélte a magyar úri világot, de arra törekedett, hogy ő is minél teljesebben részese legyen annak.
Gunyoros stílusa, leleményes meseszövése révén hamar népszerű író lett. Sikerét az is előkészítette, hogy botrányhősként is ismertté vált: párbajban megölt egy embert, emiatt néhány hónapra börtönbüntetésre ítélték. A párbajozás azonban akkor hozzátartozott a dzsentri világhoz.
Zárkában írta első regényét, melyet beküldött a Singer és Wolfner kiadó Egyetemes Regénytárának a pályázatára. Első díjat nyert (Fenn és lenn, 1890).
Mikszáth Kálmán, a legtekintélyesebb bíráló is neki ítélte a díjat. A vidéki kastélyok, kaszinók világában játszódó szomorkás karriertörténet gazdagokról és szegényekről szólt, a munka megbecsüléséről, a léhűtők elmarasztalásáról, a karrierista bukásáról. Nagy sikert aratott, népszerű könyv lett. Herczeg Ferencet 1891-ben beválasztották a Petőfi Társaságba és meghívták munkatársnak a Budapesti Hírlaphoz. A Hétben is rendszeresen publikált. Üde hangvételű, csattanóra kihegyezett ironikus és érzelmes novelláit országszerte kedvelték. A Kisfaludy Társaság is tagjai közé választotta. Egyre népszerűbb lett. A 19. század végén ő volt a legnépszerűbb magyar színpadi szerző is. A 20. század elején évtizedeken keresztül ő és Molnár Ferenc uralja a magyar színházakat. 1894-től a Singer és Wolfner cég rábízta az Új Idők (1894–1949) című népszerű, szórakoztató hetilap szerkesztését, 1944-ig irányította ezt a lapot. 1896-ban kormánypárti országgyűlési képviselő lett. 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta. 1904 és 1920 között a Petőfi Társaság elnöke volt. 1920-ban a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke lett. 1925-ben a Magyar Tudományos Akadémia Nobel-díjra jelölte Az élet kapuja című regényét. Gyűjteményes köteteit díszkiadásban jelentették meg. Önéletrajzi emlékezései értékes kordokumentumok. 1949 után évtizedekig nem jelenhettek meg Magyarországon a művei.
Negyvenötben elmúlt nyolcvan éves, halálakor kilencvenegy. Kilenc évet húzott le a moszkvai négyesfogat által rendezett új világban. "Herczeg ugyanis szemléletének alapjaiban liberális. Ennek a liberalizmusnak az ellenforradalom idején már semmi társadalmi alapja nincs. A forradalmakkal szemben természetesen az ellenforradalom oldalán volt, de úri ízlése undorodott az ellenforradalom módszereitől. A dzsentrihez történt asszimilációja természetesen magyar nacionalistává teszi, s minthogy ez a magatartás köti az ellenforradalomhoz, a szélső sovinizmusnak lesz a szószólója. A fasizmustól azonban undorodott, illetve a német fasizmussal szemben az olasz fasizmustól várt valamit, ami jobban megfelelt az ő társadalmi elképzelésének. A Horthy-korszak uralmi rendje viszont nagyon is ragaszkodott hozzá, mert az ellenforradalmat vállaló írók közt ő volt a legszínvonalasabb" – írja róla Hegedűs Géza.
1954. február 24-én halt meg Budapesten.
Herczeg Ferenc a Horthy családdal
Ebből a kategóriából nagyon kevés olyan magyar író létezik, akitől ne olvastam volna legalább tucatnyi regényt. Herczeget nem. Pedig kóstolgattam egy időben, nemigen ízlett, meg nem mondom, miért. Talán a háttérszél hiánya. Herczegről nem beszélt senki és semmi. Herczeg egyik-másik regényét senki nem ajánlotta, hogy de ezt mindenképpen. Ki gondolná egy ma prosperáló magyar író-sztárról, a kánon lovagjáról, hogy Nobel-ajánlás ide, állami kitüntetések oda, vacsorák és villásreggelik a politikai elittel amoda, húsz év múlva törlődik a tudatból, a könyvtárak kiszórják remekműveit, a lapok nem írnak róla, a folyóiratok elfelejtik, az olvasó nem találkozik a nevével, kikopik az olvasói emlékezetből is. Egy generáció elteltével, az öreg olvasók halálával lakásfelújítás alkalmával könyvei a kuka mellé kerülnek. Kész, az írónak vége még úgy is, ha éppen nem politikai tisztogatás végez vele, mindössze az olvasói szokások megváltozása. Bár politikai tisztogatást némi aggodalommal írom, Magyarországon semmi nem örök, minden elképzelhető. Az elképzelhetetlen is.
Herczeg Ferenc (született: Franz Herzog, Versec, 1863. szeptember 22. – Budapest, 1954. február 24.)
HERCZEG FERENC ÉS A NOBEL-DÍJ
1925 – Új Idők
A Magyar Tudományos Akadémia az elmult héten átiratot intézett a Svéd Királyi Akadémiához és az átiratban Herczeg Ferencet ajánlotta az idei irodalmi Nobel-dijra. Az Akadémiának ez az állásfoglalása kétségtelenül a magyar literatura egyik legkiválóbb reprezentánsát hozta előtérbe, éppen ezért különös érdeklődéssel kisértük azokat az irodalmi vitákat, amelyek e hir nyomán támadtak.
Az Akadémia jelöltje körül támadt viták legfőbb inditó okául bizonyára az a körülmény szolgált, hogy ez az első eset, amikor magyar irót ajánlanak arra a dijra, amelyet ezideig a világ legismertebb irodalmi kitünőségei nyertek el. A különböző viták anyagát nem utolsó sorban Herczeg Ferenc is, mert irodalmi munkássága és a Nobel-dij intenciói között vont párhuzam okozza. Herczeg bizonyos körök, az előkelő osztályok irója, akinek munkáin ez ki is érezhető, azok tehát azt mondják, hogy Herczeg nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a Nobel-dij alapitója annakidején kitüzött.
Miután ezek a viták hetek óta tartanak, elhatároztuk, hogy elmegyünk a Nobel-dijjal nemzeti vonatkozásu, bár nem egészen illetékes pesti és svéd fórumhoz, a svéd konzulátushoz, ahol igen érdekes nyilatkozatokat kaptunk.
A svéd konzulátuson elmondják a Nobel-dij eredetét.
A Rákos utca 17. szám alatt, a Bayer-féle gyógyszer, és purgógyár első emeletén van a svéd konzulátus. Maga a főkonzul, Bayer-Krucsay Dezső dr., a Bayer-művek tulajdonosa. Munkatársunkat a konzulátusi titkár fogadja. Szimpatikus magas szőke fiatalember a titkár, Gustav Lundh-nak hivják. Kérdésünkre előzékenyen a következőket mondja el a Nobel-dij eddigi történetéből:
– Alfréd Nobel dr. dusgazdag svéd gyáros 1806-ban harmincmillió svéd koronát hagyományozott arra a célra, hogy annak kamataiból évenként öt, egyenként százötvenezer svéd koronányi dijjal jutalmazzák meg a kémia, fizika, orvosi tudomány, irodalom és a békepropaganda egy-egy kiváló müvelőjét. A svéd király 1901-ben hagyta jóvá a Nobel-dij tervezetét és a dijak azóta minden évben kiosztásra kerülnek.
A kémia és fizikai dijat a Svéd Tudományos Akadémia, az orvosi dijat a svéd orvosok legkiválóbbjaiból alakult Carolinska Instituid, a békedijat a Norska Startinegt (norvég felsőház) itéli oda a jelöltek egyikének. Az irodalmi dijat a Svenska Akadémia adja ki. Az akadémiát 1768-ban alapitotta III. Gusztáv svéd király, a Francia Tudományos Akadémia mintájára. Ismertebb tagjai: Selma Lagerlöf, az ismert irónő, Sven Hedin, akit szintén igen jól ismernek a magyarok, azután Werner Heidenstann, Narthan Söderblom, a svéd hercegérsek, Book tanár, az ismert svéd mükritikus és még többen, akiknek a neve most nem jut hirtelen eszembe.
– Mi az irodalmi Nobel-dij elnyerésének feltétele? – kérdezte munkatársunk.
Herczeg Ferenc Hómann Bálint kultuszminiszterrel. Hóman Bálint beszédet mond a magyar Corvin-lánc és Corvin-koszorú tulajdonosainak testülete körében (balról jobbra: Karlovszky Bertalan, Herczeg Ferenc, Márkus Emília, Hóman Bálint, Bajor Gizi, Ravasz László és Korányi Sándor)
– A Nobel-dijat bármely nemzetiségü iró megkaphatja, akinek világirodalmi viszonylatban ismert neve van.
– Szükséges a Nobel-dij elnyeréséhez, hogy az iró valamely irodalmi irányt kövessen?
– Nem, dehogy, kérem, fő az, hogy abszolút irodalmi legyen, amit ir és hogy ne csak hazájában legyen ismert, hanem irói márkája nemzetközi viszonylatban is elsőrangu legyen.
– Miért tartja a svéd konzulátus titkár valószinünek, hogy Herczeg Ferenc kapja meg az idei Nobel-dijat?
– Ismerik Svédországban Herczeg Ferenc irodalmi működését?
– Igen, meglehetősen. A Gyurkovics lányokat 1917. szeptemberében adták először Stockholmban, de szinrekerült még Riddaren av Igar cimmel a Fekete lovas is. A Herczeg-regények közül is igen sok megjelent svéd nyelven. A forditások legnagyobb része éppen a Ma Este stockholmi tudósitójától, Lefler Béla dr-tól való, aki különben igen érdekes és értékes könyvben ismertette meg a svédekkel Magyarországot, és a magyar irodalmat. A magyar irók közül kit ismernek még a svédek?
– Én Jókai, Mikszáth, az ujak közül Molnár Ferenc, Biró Lajos több svéd nyelven megjelent müvét olvastam.
– Kérem titkár úr, Ön, aki elfogulatlan szemmel nézi a dolgokat, lehetségesnek tartja, hogy a magyar iró – történetesen Herczeg Ferenc –, legyen a körülbelül hárommilliárd magyar koronát reprezentáló dij nyertese?
A szőke titkár nem felelt erre a kérdésre. Magyarázatképen arra hivatkozott, hogy csupán kereskedelmi kapcsolatok fenntartása és fejlesztésre küldték Budapestre igy nem is tarthatja magát illetékesnek a kérdésre felelni. Mint magánember nem tartja valószinünek, hogy Herczeg Ferenc kapja meg a dijat. Azután elővette egy kis könyvecskét és felolvasta, hogy kik kapták meg eddig az irodalmi Nobel-dijat.
Akik már elnyerték a most mintegy három milliárd magyar koronát kitevő irodalmi dijat. A következő nevek: Sully Prudhomme, Th. Mommsen, B. Björnson, Mistral, Echegeray, H. Sienkiewicz, G. Carducci, R. Kypling, R. Enchen, Selma Lagerlöf, P. Heyse, M. Maeterlinck, G. Hauptmann, Rabindranath Tagore. Több nevet nem jegyezhettünk fel, mert a titkár úr noteszében csak 1913-ig voltak felsorolva a dijnyertesek nevei. Azóta többek közt Anatole France, Knut Hamsunk Yeats és most legutóbb a lengyel Raymond kapta meg a dijat.
A titkár urral folytatott érdekes beszélgetésünk után szerencsénk volt magával a főkonzullal, Bayer-Krucsay Dezsővel is beszélgetni, aki igen joviális kinézésü úr. A következőket volt szives elmondani a Nobel-dijjal és Herczeg Ferenccel kapcsolatosan:
– Őszintén, tiszta szivemből kivánom, hogy Herczeg Ferenc megkapja a dijat. A dij tudvalevően egészen szép summát tesz ki, körülbelül három milliárd magyar koronát. Miután ugy tudom, hogy Herczeg gazdag ember, aki erre a három milliárdra nincs igen rászorulva, azt hiszem, hogy a dij elnyerése esetén juttat majd ebből a szép összegből az Akadémiának is.
A svéd főkonzul a svédek igazságos lelkületében bízik.
– Főkonzul ur véleménye szerint lehetséges, hogy Herczeg kapja meg az idei dijat?
– Hát kérem… a svéd nép nagyon igazságos lelkületü – válaszolta diplomatikusan a főkonzul. Majd hozzátette: a biráló-bizottság bizonyára legjobb belátása szerint fog itélkezni. Herczegnek mindenesetre kiváló képességein kívül az is előnyére szolgál, hogy Svédországban nagyon szeretik a magyarokat.
A főkonzul ur ezután azt bizonyitgatta munkatársunknak, hogy a magyar és a svéd nép között igen sok a rokonvonás.
– Például a jószivüség – mondta –, azután a vendégszeretet, „meg azután például, hogy szeretnek flottan élni”. Sportban is ép ugy jeleskednek a svédek, mint a magyarok.
– Ismerik jól Herczeget Svédországban?
– Hogyne, hogyne. Több szindarabját és regényét leforditották svéd nyelvre. Közülük a Leffler Béla barátom forditott sokat. Látja, az tehetne valamit a Herczeg érdekében. Csinálhatna ott kint neki egy kis propagandát – fejezte be a főkonzul nyilatkozatát.
