A puszibajnok csókja - Lackfi János Csipkerózsika-átdolgozása a Bábszínházban

„Kezdődjön!”– dübörgi, tapssal egybekötve a teljes nézőtér. Telt ház. A kisiskolások érdeklődően nézegetik az idegen arcokat a szomszéd sorokból. Aztán valamelyik elkezdi kiabálni: „Kezdődjön!” Fél pillanat sem kell, hogy mindegyikük hangosan ismételje. Zsizseg és zsong a gyerekkupac, aztán egyszercsak szétnyílik a függöny és a tátott szájakon már nem jön ki csak annyi, hogy „hűha”. 

A Puszibajnok csókja

„A csipke szép, a csipke jó” – Lackfi János Csipkerózsika-átdolgozása a Bábszínházban

A Csipkerózsa nem olyan Csipkerózsikás csipkerózsika. Az eredeti Grimm testvérek féle szál fellelhető benne, de mégis eltér. Orsó, kék ruha és Csipkevidék szerepel benne. Emellett a Csipkerózsa mellé még egy Királyfi is születik, és a csipketorta nagy kincsnek számít. A mondhatni eszenciát, „csipkeséget” kölcsönző előadás nagyon sokrétű és izgalmas. Egyfelől, mert az ismert történetnek ad egy újfajta ízt. Másfelől, mert a szöveg nagyon jól hat és működik, a zenével (is). Lackfi János ritmusos szövege szórakoztató, mai és tanulságos egyszerre. A „puszibajnok” szónál a gyerekek hallhatóan kiestek a székükből a nevetéstől. A puszibajnok a Királyfi, aki visszatér Tündérországból, hogy megcsókolja a szundikáló szerelmét. A tanulság pedig érezhetően a felnőtté válás és a memoriter fogalmát járja körbe. Csipkevidék történelmét a Királyfinak és Csipkerózsának is megtanítják, ám mindketten gunyoros viccet űznek belőle, méghozzá ugyanúgy. Azonban a végső percben, amikor az idő fogy, és le kéne győzni a Gonoszt, a tudás az egyetlen fegyver. Az egyetlen, amit senki sem vehet el a Királyfitól, akinek indulás előtt komoly aggályai támadnak afelől, hogy nem egy százéves és ráncos nyanyát kell e puszilgatnia. A dalok és a koreográfia ízléses humorral fonódik össze, a szöveget erősítve. A tangó dallamai vagy akár a rap-es hatás is fülbemászó. Szemenyei János zenéje remekül teremt hangulatot a nézőtéren és a színpadon is. 

A jelmezek nagyon ötletesek és szépek is ugyanakkor. Szimmetriára törekvő díszlet, és az egyszerűen jó megoldások letisztult színpadképet kölcsönöznek a darabnak. A legelején a két gyermek úgy „hullik” a földre, mint két lebomló rózsaszín és kék organza anyag. Egyszerre lelhetőek fel a humoros és a szimbolikus elemek is. A Gonosz csillogó méregzöld jelmeze és a kifeszített, repdeső „szárnyai” mellett a kihajtogatható torta is ötletes. A Tündér-bábok légiesek és motívumaikban éterien hatnak. A dobozból kibújó, táncoló, csókos szájú virágokkal talán csak az XXL-es báli nyaklánc és báli cipő tudna vetekedni a szórakoztatásban. A Csipkebogyót szedők kosárkát viselnek a fejükön, a Király és a Királyné pedig pomponos kalapot. Az öltözetbeli jelek következetesek és egységesek is, így könnyen érthetőek. 

A végén aztán megtörténik a csók, Csipkerózsa felébred, és a szerelmesek egymásra találnak. És hogy mennyire földien humoros a szöveg, Csipkerózsa azzal a mondattal szakítja közbe az áradozó Királyfit, hogy „Éhes vagyok”. Aztán a Királyfi beszélne még a szerelemről, majd megint félbeszakítja: „Éhes vagyok”. Ezzel csempészve némi szívmelengető realitást a boldog végbe, hiszen ki ne lenne éhes, majd 100 évig tartó szundikálás után. 

Szabó Imola Julianna

Fotók: Matz Károly

 Kapcsolódó: Lackfi János elmondja verseit