Dió lányom mindjárt öt hónapos… Szeretem, hogy van, hogy a létezése folyamatosan formálja az életemet. A lényeg, a fontos dolgok nem változtak, de a fecsegő felszín, a rengeteg sallang, amiről tudjuk, hogy az, de nincs miért kilépni belőle, egyszóval a sok lényegtelen hordalék szép lassan lekopik, eltűnik. És ez nagyon jó. 

Szép és jó a főszerkesztő és Onagy Zoltán érdeklődése. Ez a pályázat hírnévből is többet érdemel. Megvolt – és ez a fő. Kitörölni ezt nem lehet, folytatni kell a kezdeményezés bátorságát meghatványozva, ha lehet, mert eleinktől (gondoljunk csak Kós Károlyra és az Erdélyi Szépmíves Céh hagyományaira, ahol többek között az ösztönzésnek köszönhetően Szerb Antal irodalomtörténete is megszületett) tudjuk, hogy nincs műveltség irodalom nélkül, és nincs irodalom – különösképpen a mai harácsoláshoz szoktató világban – értő, tudatos támogatás, serkentés, lelkesítés, alkotókra figyelés nélkül.

"Írni annyi, mint gyógyfüveket gyűjteni. Annyi, mint körbejárni a lélek és a teremtés minden zugát. Vagy mondjunk egy csábító lehetőség, hogy „belépjünk” egy Caspar David Friedrich festmény gyönyörű terébe, persze, egy adott szöveg segítségével." - Hegyi Botos Attila interjúja.

Bodor Pált nem volt könnyű visszacsalogatni a költészet örökzöld televényeire. Talán úgy gondolta, az Irodalmi Jelen szerkesztői egy idő után úgyis feladják, s nem fogják folyvást azzal zaklatni, hogy olvasson fel pár verset, s beszéljen arról, amiről úgy gondolja, most beszélnie kell. Olvasóink már hallhatták a Bodor Pállal készült beszélgetés első részét, és olvashatták verseit, illetve meghallgathatták a szerző felolvasásában azokat. Most közzétesszük a beszélgetés második részét.

 
Most induló interjúsorozatunkban az Irodalmi Jelen három évvel ezelőtt zárult regénypályázatának díjazottjait szólaltajuk meg – sorsuk, írói pályájuk alakulása kerül előtérbe.

Azt mondta, mit képzelek, ő a környéken a legnagyobb faterítő sztár, csak problematikus esetekhez hívják, be van táblázva, ne haragudjak, ilyenre hülyeségekre, mint az irodalom, egész egyszerűen nincs ideje. De ha van kedvem, esetleg munka közben válaszolgathat. Mit tehettem, főztem neki a kávét egész nap, etettem-itattam, ha kellett, elhúztam az útjából az ágakat, és cserébe, bámulhattam, hogyan dolgozik. De nem bántam, mert az első pillanattól világos volt számomra, hogy megvan a keresett szereplőm. 

Mert amiről itt beszélt – Magyarországról, Erdélyről, kisebbségi létről, irodalomról, életről, globális lehetőségekről és katasztrófákról, és saját családjáról – az, egy az irodalomban benne élő, teljes életű embert mutat föl, aki mellé nekünk – fiataloknak – alkalmanként, újra és újra, le kell kuporodni, s figyelni, hallgatni, és tanulni.   

KL: De van otthon több vibrátorod is?SZMB: Ó, persze, egész gyűjteményem van. Én is egyet értek azzal, hogy a vibrátor mégiscsak akkor szeret, amikor én akarom. Egy ceruzaelemnyi boldogság. Egy ceruzaelem a szexuális boldogságért, azt hiszem, sokkal biztonságosabb befektetés, mint kiadni magam valakinek. 

"Tiszában fürdök, a Sárgán. Nemsokára az újvidéki Patti Smith koncertre megyünk a Feleségemmel. Amúgy nem ajánlok semmilyen programot senkinek sem, mindenki úgyis azt csinál, amit akar: összeesküvés-elméleteket gyárt, kampányal, szerelmeskedik vagy könyvet olvas."

„Filmjeink nagy részét elemészti majd a felejtés, a jövő túllép rajtuk. Ám a digitális technikában az a csodálatos, hogy a kép másolata megegyezik a kép eredetijével. Az analóg technikában minden egyes másolattal tovább romlik a kép, míg a végén semmi más nem marad csak valami iszonyatos zaj, a reprodukció zöreje. A digitális technikával előállított képeknél nincsen semmilyen különbség az eredeti kép és annak tizedik másolata között. A jövő mozijában a múlt pillanatait újra lehet csomagolni, feltéve, ha a jövőben még érdekelni fog valakit az olyan passzív időtöltés, amilyen a mozi.” – mondta nekünk néhány évvel ezelőtt Mike Hoolboom, kanadai montázs és filmrendező, aki - többek között - sajátos fringe-filmjével Madonna, Michael Jackson, és más sztárok klipjeit értelmezte újra. Az esszével felérő interjút, melyet Aponyi Noémi készített, most teljes változatában, képekkel, és videókkal együtt két részletben közöljük.

„Amikor fiatal voltam, azt képzeltem, elég, ha megnézem, megnézzük ezeket a filmeket ahhoz, hogy egy más, egy jobb emberi lény alakulhasson ki. Egy érzékenyebb, nyitottabb ember, mert ez igazán a lényeges, kinyitni, és nyitottnak maradni. Elkezdtem filmezni, és lassan, túl lassan rájöttem, álmaink és a valóság iszonyú messze áll egymástól.” - interjú Mike Hoolboommal, kanadai montázs és filmrendezővel. Második rész.

Amikor Móriczot az agyvérzés a beszéd és az írás lehetőségétől is megfosztotta, testét könyvekkel borította be: „Egész délelőtt haragosan feküdt. A jeges tömlőt lerángatta magáról. A testét könyvekbe temette. Széles díványa belső polca tele volt mindig a kéznél tartott könyvekkel, újságokkal. Ép kezével magára húzgálta, amit ért. S még válogatott is benne: Ady piros Összes verseit a mellére, a szívére tette, kinyitva. Készült a halálra.” Az írás és az irodalom mellé már csak egyetlen, az egész életművön végigvonuló kérdés tehető: a nők, a szerelem, a testiség és a házasság kérdése. 

HV: Azért a kánont nem csak a belvárosi fiúk csinálják, nem olyan gonoszak ők, és ha azok lennének, akkor is sokösszetevős folyamat ez. Így túl összeesküvés-elmélet ízű. Egyébként a könyvhéten beszélgettem két belvárosi fiúval, nekik bejött. Kérdés, hogy ha majd a titkos BV gyűlésükön beterjesztik a többi BV elé az esetet, a többiek is rábólintanak-e.  

Itt a kulcs. 97-ben az óbudai Kis Dréher lapjában (Béla újság), amit Megyesi Gusztáv szerkesztett, ez ma szinte elképzelhetetlen: az a ma polgármester Tarlós István írta a vezércikket, aki a napokban „szebb jövőt” náci köszöntéssel lépett le a szónoki emelvényről. Az a baj, hogy a politika már a kocsmában is fontosabb téma, mint a csajozás, a foci vagy az autó, pedig ezek sokkal kellemesebb, vidámabb és szórakoztatóbb témák. A politika a kocsmában megöli a jókedvet és egyeseknek rosszkedvűkben még masírozni támad kedve. 

Ambrus Lajos József Attila-díjas író, a Kortárs prózaszerkesztője, a nyolcvanas években költözött Berzsenyi Dániel szülőfalujába, Egyházashetyére. 1988-ban jelent meg első regénye, az Eldorádó, azután a Szókalauz című esszékötet, a Szombathelyi képek, a Lugas, 2005-ben Az én szőlőhegyem, 2008-ban a Lugas – more patrio. Társszerzőként jegyzi A magyar bor útja és az Édes szőlő, tüzes bor című albumokat. A Vas megyei Életünk című folyóirat szerkesztője, főszerkesztő-helyettese volt. Huszonegy év után a Könyvhétre újra megjelenik az Eldorádó (Kortárs Kiadó)- erről kérdeztük. És egyebekről.  

 Mégis mintha lenne itt egy olyan óvatos, női tapogatózás: kitapogatni a világ peremeit, meddig terjedek, ki lehetek ebben vagy abban a helyzetben, és ki a másik, akivel szemben állítom magam. Az én korosztályomban nagyon sok férfi görcsöl ezen, miközben az őrjöngésig kiviszi az önsajnálatot. Jolánka meg egy hihetetlen kiscsaj, igen, egy kibiztosított gránát, nem tudni, mikor robban. 

 Székelyföldön mindig élmény találkozni az olvasókkal. Annál nagyobb rejtély számomra, hogy az erdélyi könyvterjesztők legtöbbje miért nem hajlandó gyakorlatilag egyetlen példányt sem átvenni a könyveimből. Ha máshol keresném az okokat, úgy nézne ki, üldözési mániám van. Úgyhogy nem spekulálok, ha valahova hívnak, oda szívesen elmegyek, ennyi.

Idén Irodalom kategóriában a Gundel Művészeti Díjat Böszörményi Zoltán kapta Az éj puha teste című regényéért. A Gundel Művészeti Díjat Láng György, a Gundel Étterem tulajdonosa alapította az ezredforduló tavaszán. Az első díjátadásra 2001 májusának első hétfőjén került sor, majd ezután minden évben 2004-ig a Gundel Étterem kertjében, májusban adták át eleinte 10, majd 14 kategóriában a különböző művészeti ágak legjobbjainak. 2005-ben a Gundel és a Budapesti Operabál Kft. újjászervezte a kuratóriumot és magát a díjátadást is.

Budán, a Duna parton, egy kávéház teraszán várok Magyarország dívájára, a hölgyre, akinek hangja olyan, mint az angyalok csengettyűi, akinek szemei olyanok, mint smaragdok a messzi Keletről, s aki néhány hónapja a Carnegie Hallban énekelt. Előbb érkezik a szél, mintha a tenger, vagy az óceán felől jönne, nem is a Dunáról fújna felém, aztán megérkezik ő is: Palya Bea, és beszélgetni kezdünk. Közben, mintha hárman lennénk: a tengeri szél, az énekes, és én. Mindhárman hallhatóak vagyunk a hangfelvételen, amit közben készítettem, mégis – mivel nemcsak a szél, hanem Palya Bea is énekelt – úgy döntöttem, hogy felrakom a felvételt, mert akinek van füle hallja. Hogymiről is beszélgettünk mi hárman?

Iancu Laura a moldvai Magyarfaluban született (1978). Csángómagyar író, költő. Hatgyermekes katolikus családban nőtt fel. Kényszerű kétnyelvűségét tizenkét évesen kétlakiságra cserélte.