fényt sírok könny gyűlik félig élelem
szárny hasad belőlem élet-falevél
egy szárny hasal bennem s amíg érlelem
csak lapul csatakos csapkodni fél

 
A tévedések biztosak. Ki ráhibázik, s túl sokat,
tudatlan marad. Vagy tudat.
Elnyárlik benned minden év. Az érvágásra nincsen érv.
Mindenért fizetsz. Meg. Minden ért.

 
mindegy, mért vagyok itt? mért viselem holtom a vállamon?
bár rajtam nehezül percre a perc, én adom át neki
minden reggelemet. megtelik és rám örökűl a nap.
(„non omnis moriar”) – élek, amíg életem elvisel.

 Mit
lényeddel létezel,
múlandóságod örömében
leled.

 
 
Miközben csont-héjas a lerághatatlan vallomás:
a kiszemelt tisztás felett már tündér-libidó rezegteti
felhőnászágy-hasadék (dunyha-nyílás „huzatos”)
párolgásait  -- s  lám, egy Szatír: ettől kapatos…

Ha valaki ennyire közel enged magához, az már olyan, mintha bennem akarna (próbálna? szeretne?) feléledni. Mintha megadná, meg merné adni magát a végveszélynek, hiszen rám bízta mindenét – Tóth Kinga költői estjének videofelvétele.

 
Kutattam föld alatt elásott pénz után,
és vártam éjszakára párolgó dél után,
találtam kincset, Istent a csillagok között,
nyugalmam nincsen mégsem, az én szívem köhög.

Mélyen lélekalkatnak fájva mik vonulnak –
nem könnyét forgatod
(Kalász Márton)

a madár meghalt
fodrán tenger Tenger fodrán
(Zalán Tibor)

 
vigyázz a szavakkal, mert megtalálnak.
rád törik az ajtót. felhajtott gallérú, hosszú,
fekete bőrkabátban, egyen napszemüvegben,
fekete kalapban. fekete nadrágszárak és fekete
vascipők. döngő, nagy, nehéz léptekkel jönnek.

a helyzet csak egy módon változhat meg
a zaj a csend a hó és a füst forradalmával 
mikor hirtelen mindenki beszél és hallgat
és olyan lesz az arcuk mint hó alatt a füst 

Verseivel köszönti az Irodalmi Jelen szerkesztősége a 60 éves Payer Imrét.

hányszor foglaltam hazát,
hányszor ültettem virágot Rahótól Mezőváriig,
hol halált halt fajtám, kit szerettem,
és hányszor kezdtem mindent elölről,
hányszor voltam gyermek túl a Szereten.

egy combomig érő
paravánon keresztül
a tisztelt bíróságnak
és a nagyközönségnek
a nagyvilágnak én megmutatom

 
Figyeltem, persze, bocsánatot kérek,
dallammá komponált törött emlékek!

Vajon ki segít tavasszal a csigáknak
Kitörni a télire házuk elé vont,
Vékony mészfalat?
(Acsai Roland)

a hazugság talaján mintha kinőne
valami mesékben leveledző tölgyfa,
lombja alatt mintha minden másképp volna,
árnyak közelítnek, szeretettel látnak,
kérnek, azért mégis nevezd ezt hazádnak
(Végh Attila)

 
 
a megtisztuláshoz
nem elég a légszomj

Előrefúrta az orrát, és futni kezdett, testről-testre haladt át a téren. Körülbelül kétszáz méterre tőlem megállt, az orrával böködni kezdett egy fehér blúzos nőt, valamit kiabált neki, azután hasra feküdt, és már csak szűkölni és vonítani tudott. Hiába mentem utána, többé már nem értettük meg egymást.

tiéd minden
az alma
és az almáról készült festmény
a festményre szálló por
az almában dolgozó féreg

Ne féljek! Van elkülönített szabadság.
Gondoskodik rólad az isteni hanyagság.
A pompás havazásban nem az esés a fontos.
Különös zuhanás emel a magasba.