Mikor bárhol, bármikor
titokra meredek,
csodát szenvedek.

 
Rájössz akkor, hogy te is hazudtál.
Tudatlan kutatod, mit és kinek.
Mindegy: gyakorlatilag vagy elvileg.
Reggelente szívesen elaludnál.

Egyszer majd a gépek is
zsoltárokat fognak zengeni
hozzánk. Vitatkoznak, hogy egyetlen
ember van, vagy több, bebizonyítják,
hogy a számítógép évmilliók alatt
önmagától is létrejöhetett.

Indulok lassan, lelombozva,
a kertbe, fejemben vékonyka
földút szalad a sínek mentén,
rajta, libasorban, te meg én,
s mögöttünk, lemaradva, egy vén
vasutas egyenruha.

úgy nézett a jégvirágokra,
mint ember előtti fajok
botanikai gyűjteményére,
melyet a hideg hatalmas tömbjei
préseltek utolsó telébe.

 
Verstörténés az Irodalmi Jelenben, a TAT Galériában és Huzella Péter Zalán-cédéjén. Video-performansz, dalok és lemezkritika. Költészet a lap síkján és az előadói térben.

Útvesztők. Földkemény szívben koholt ég;
ködfátyolként gondolat suhan el.
Hogy meg ne bánd soha? – olyan nem volt még,
ott sem, ahol Isten figyel.

a bőr néma és fehér. 
a mostoha törpe.
a mostoha vattát eszik,
hogy a hiányt kitömje.

 
Marad a hangyák gyöngysora.
Csernely halvány csillaga.
Az ösvény, ahol a fény szalad.
Ne védd magad, ne védd magad.

Van, aki futamodik,
van, aki melegedik
tehetetlenül az állótélben.

A hídon át pedig
a Traján út felől
egy férfi ballagott
és szája zárva volt
és szája ferde volt
mint akit éjszaka
négy rendőr vallatott.

Kel a nappal és jön az este,
és soha semmi változás,
csak körbe-körbe művarázs.
(Payer Imre)

A törzsfejlődés bennük érte el
Malevics Fehér alapon fehér négyzetét,
És Mallarmé üres papírját.
(Acsai Roland)

Viszem az utat. Magamban hordom a lélegzetet, ami felfújja az égre a csillagokat. A hasamban sóhaj. Vékonyka buborék. Levegő nyelvén szélkerék. Üveghajú lány, fák és sistergő levelek. Az elhullás álomszerű. Elviszi, amit elvihet.

 
a nép cirkuszt és gyakran szeszt kiván.
Igyon inkább vizet,
amelyben felpezseg a buborék –

 
 
Lassan lépeget egy-két árny.
A jó idők üres fészkekbe szállnak.
A fájdalmad, hogy ne tréfálj,
túl nagyra nő. Az emlékek szedálnak.

Láttál már ezt-azt
és messze még
az éhhalál, el se jön,
valamit kitalálsz
úgyis.

a stroke az nem ilyen
az lassan maszírozza
a kezet először meleg van
és jó még rágyújt ahogy kell
újév van utána fogadja meg
hogy nem többet

Az élet míg meg nem születik,
mélyen hál a maga-nemtudás
csöndes éjében,
aztán, majd
koporsójában éppen azt álmodja,
ami bölcsője előtt volt vele.

Ha naplót vezetnék (de hiszen vezetek!)
pontosan rekonstruálhatnám az események forgatagát,
különös hangsúlyt fektetve …
Malevicsre, Hodaszevicsre, Bunyinra,
Newton sírjára, ahol egy estén láthattam apa árnyát ellebegni,
a táncosnőre, Nyizsinszkij tánckarából

barna, kis vonalak amorf drapériája,
mintha millió,
barna hangyára estem volna szét,
nem maradt le egyetlen pont,
egyetlen, rovarnyi
tollvonás sem.