Minden marad a régiben. Mondtad.
Épp angyal rak össze egy hegedűt.
A másik unikumot kortyint. Ez a legkeserűbb.
Milyen jó, hogy nem mászkálnak el
Isten könyvéből a betűk!

 
Néma mondatok
idegen mondattanát
betűzi a szél

Aludni szeretnék, de az előző játékosságra még néhányat biccentenem kell, és csak azután riadok a következőkre: a múlt-koptatta tisztáson megismert medve mászik fel galéria-ágyamra. Karmaival hasítja, szaggatja szilánkosra a lakkozott fenyőfát.

Minden tönkretett kezet őriz egy mozdulat.
Kecses vagy lágy vagy hirtelen: a lényeg megmarad.
És vannak olyan éjszakák, és vannak reggelek,
mikor mozdulnak, s hozzád érnek ezek a kezek.
S te alszol tőlük, anyatejtől fáradt csecsemő.
A tönkretett kezeknek így vagy tanú, s temető.

kérdeztem
merre megyünk
hol lesz a kikötő vagy öböl ahol horgonyt vetünk
micsoda kérdés ez egy evezőstől
értetlenkedtek az üzemi boszorkányok
és lecsapolták a lelkemet

"mi vagyunk a háromkirályok jöttünk hóból jöttünk sárból / jöttünk a sivatag porából hogy megkeressük az újjászületettet / megkeressük mesterünk..." 

 
 
Öröktől fogva láncon.
A bunker fölött kijártam a gyepet.
Kakasok, kutyák, lovak
farkasszeme. Átcsaholják az éjszakát.

Isten zakójáról
zsebkendő leesik
így tárul szét
teremtett világ

Év közben rengeteget élcelődnek egymással írók, költők, irodalmárok élőszóban, recenziókkal, jegyzetekkel. Most a líra köpönyegét (micsoda képzavar!) magunkra öltve tükröt tartunk néhány szerzőnek: Böszörményi Zoltánnak, Jónás Tamásnak, Kemény Lilinek, Krusovszky Dénesnek Kukorelly Endrének, Lázár Bence Andrásnak, valamint ismeretlen kamasz és túlkoros költőknek a Félönline és a Dog.hu-ról.

Civilben voltam a versben
Kérdésekkel zaklattam magamat
Rendületlenül toltam előre
a világ szekerét

 
 nekifeszülök hogy áthámozzam magam a szoros kapun
 papírsárkányunk galambbá változott az égen
 Isten sincsen, amíg át nem gondolom őt
 legyetek áldottak kisfiúk

 
A virrasztás korma permetez; az új álharmónia
kezdete előtt jobb, ha lecsavarom a napfényt.

Hófelhőm, anyácskám, kedves, a tengeren
szerteszét merő ibolya meg hópelle reszketés –
és halandók, kiknek szőlőszemsokadalma
szikrázik alá a mennyboltból szakadatlan –
valamennyien amolyan
sok árva tökély.

a víz éppoly hideglelősen langyos,
mint anyám keresztelőmedencéjében,
mikor testhőmérséklet alá hűlt,
és kocsonyásan dermedni
kezdett körülöttem
az alkony.

 
Van kezem, szemem, azért, hogy érintsen.
Jónás Tamás

Te emeltél, és én repültem.
Zalán Tibor

 
nem kértem hogy faragj ki
mert igazi kisfiú vagyok
magadnak akartál fából csavarokkal

 
Szárnyat adott nékem az isten
Hogy jót a rossztól elkerítsem
S ekképp találtam.

 
a búlepte Zalán, Alpár ura, gondba merülten,
s közben máshol jár forgása eszének

a távolság mondod
csak annak létezik
aki feladja
Simándi Ágnes

 
Fellendül nyitásra,
levegőre, ha már nagyon
elhasznált az oxigén
Zudor János