Ugrás a tartalomra

Nevető új Democritus 6

  Azt mondják, nem lehet teljesen hibátlan könyvet csinálni, mert az ördög sosem alszik. Mármint a sajtó ördöge, amelynek köztudomásúan saját ördöge van, aki kifejezetten szeret azzal szórakozni, hogy elrontsa a nyomtatást. Így vélekedett Arany János is, aki egyébként igen türelmes ember volt, és bár magával szemben hihetetlenül magas igényeket támasztott, mással kapcsolatban elnézően fogadta a kisebb-nagyobb hibákat, tévedéseket.

 

 

 

Nevető új Democritus 6

 

 


ORDÍTÓ FORDÍTÓ

 

 


    Ezt a nagykőrösi gimnázium nemrég elhunyt neves professzora, Páhán István mesélte. Talán van még, aki emlékszik rá: ő volt a hetvenes években az Iskolatelevízió fizikatanára. Mellesleg szólva róla is járja néhány történet. De most maradjunk annál, ami tőle származik.
    Azt mondják, nem lehet teljesen hibátlan könyvet csinálni, mert az ördög sosem alszik. Mármint a sajtó ördöge, amelynek köztudomásúan saját ördöge van, aki kifejezetten szeret azzal szórakozni, hogy elrontsa a nyomtatást. Így vélekedett Arany János is, aki egyébként igen türelmes ember volt, és bár magával szemben hihetetlenül magas igényeket támasztott, mással kapcsolatban elnézően fogadta a kisebb-nagyobb hibákat, tévedéseket.

Nem úgy Szász Károly, a kiváló költő, műfordító, a későbbi református püspök. Egy alkalommal fiatalos hévvel kezdte bizonygatni, hogy majd ő megmutatja! Hogy éppen sajtó alatt van egy újabb fordításait tartalmazó kötet, és abban aztán egy fia sajtóhiba sem lesz! Mert azt személyesen fogja lektorálni, és minden hibát kijavít benne még a kefelenyomatban!
    Ha valaki nem tudná, régebben, a magasnyomás során a szöveget betűnként szedték ki (tudniillik a betűtartó fiókból) a nyomdászok, és egy tepsinek nevezett alkalmatosságba rakták be szépen, soronként. Amikor egy-egy oldal így készen lett, a betűfelületet befestékezték, ráfektettek egy hártyapapírt, és kefével óvatosan rásimították a betűsorokra, hogy a szöveg lenyomata megjelenjen a papíron. Majd ezt a papírt adták oda a lektornak (esetleg a szerkesztőnek, szerzőnek) hogy nézze át, nem került-e hiba bele. Ezt a lapot hívták kefelenyomatnak.
    Tehát elkészült a könyv, és Szász büszkén hozta tanártársainak, mondván, most döntsék el, kinek volt igaza. Arany kezébe vette a könyvet, megforgatta, bólintott, aztán kinyitotta az első oldalon. Szeme végigfutott a belső címlap sorain, elmosolyodott, és körbemutatta.
    A lapon ez állt szép nagy, kövér betűkkel:
Kisebb műfordítások.
Németből ordította Szász Károly
    Hogy aztán tényleg ordított-e Szász Károly, ahogy meglátta a sajtóhibát, azt már nem beszéli el az anekdota…
    Igazán így történt ez a dolog? Megtörtént-e egyáltalán? Nehéz megmondani. Annál is inkább, mert ha az ember felüti Tóth Bélának, a magyar anekdotakincs elévülhetetlen érdemű gyűjtőjének egyik könyvét, a következő történetet olvashatja benne:

A hibátlan könyv

    Széchenyinél ebéd volt, ott volt Deák Ferenc, Pulszky és még többen. Döbrentey Gábor egy könyvvel a hóna alatt jelent meg, s átnyújtotta Széchenyinek:
    – Az első magyar könyv, amiben nincsen sajtóhiba!
    Nagy csodálkozás.
    Deák Ferenc azonban kezébe veszi a könyvet, s felolvassa a címlapot:
    Shakespeare remekei. Döbrentey Gábor ordítása szerint

    Vajon ki ordított szebben? Szász Károly? Döbrentey Gábor? És vajon melyik az eredeti történet a kettő közül? Biztosan a Szász Károlyról szóló. Hiszen ez a dolog csak vele meg Arany Jánossal eshetett meg. Igaz? Vagy mégsem?

 


Dr. B.
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.