Talajelőkészítési gyakorlatok és lírai tájképtervezés - Kritika A semmi bőréről
A semmi bőre című verseskötet megjelenésének egyik legbátrabb vonása Az éj puha teste című nagyregénnyel való párhuzamos debütálása, amely – bármilyen könnyedséget sugall is címével – mégiscsak ránehezedik a finom és kidolgozott művészi ecsetvonásokból álló vékony lírai gyűjteményre. Azonban csak majdani recepciótörténeti fejtegetések tudják cáfolni vagy visszaigazolni, hogy a merész vállalkozás háttérbe szorította-e az életmű lírai vonulatát, és esetleg nagyregényíróvá vagy nagy regényíróvá avatta Böszörményit.
Talajelőkészítési gyakorlatok
és lírai tájképtervezés
Böszörményi Zoltán A semmi bőre című kötetéről (Kalligram, Pozsony, 2008)
A semmi bőrének lírai finomsága szinte fölüdülést jelenthet ahhoz a Böszörményi-képhez képest is, melyet Az éj puha teste kiadói propagandája (Ulpius-ház) próbál a szerzőhöz kapcsolni, így a verseskötet a jelen olvasójának egy menekülési útvonal a rövid és simogató formákhoz, a szenzációéhes fülszövegektől kevésbé terhelt olvasatokhoz.
A kötet legerősebb gesztusának tekinthető a vers új magjának elvetése, amely azonban csak részben sikerül. A mag elvetését precíz talajmunkálatoknak kell megelőznie, amelyet viszont A semmi bőre bravúrosan és hiánytalanul elvégez. Teszi ezt egyrészt a szerteágazó hagyomány megidézésével, amely minden fejezet mottójaként megteremti az újragondolás terét. A magyar líra meghatározó mérföldköveiként kerül elő a fejezetek mottóiban Petőfi Sándor, Ady Endre és Faludy György, akik szövegszerű citálása a hazai költészet tendenciáit kísérli meg kiemelni, olyan ívet adva a kötetnek, mint akikhez képest lehet csak a vers új magját elvetni, bár az is lehet, hogy ők a magyar lírai termőföld (ugar?) legfontosabb tápanyagai. Nélkülük talán A semmi bőrének magjai ki sem csírázhatnának. És ezt a kiterjedt magyar humuszrengeteget foghatja össze a kötet címe, amely a József Attila-féle „semmi ágán” kontextusába helyezi a virtuális magyar lírai tájat.
Nem idegen azonban a kötet a világirodalmi lírai tradícióktól sem, hiszen mind Borges, mind Appolinaire, mind a közép-európai szemmel egyre inkább felértékelődő Paul Celan fontos jelzői lesznek a jelen felmérésének. És talán a hagyomány felmérése szintagmában lehet A semmi bőrének darabjait leginkább elhelyezni a sokak számára széttartónak tűnő mottók fényében, és ennek alapján szintén a jövő feladata lesz azt vizsgálni, hogy a következő kötet elveti-e azokat a magokat, melynek az aktuális szöveg alaposan előkészíti a talajt.
A kötet bevezető darabjai annak a lélekállapotnak a megteremtését segítik, amely elengedhetetlen a líra befogadásához: csak annyira bolygatnak fel, amennyi egy újabb nyugalom megteremtéséhez szükséges. Ilyen például A lugasban hull a hó alaphelyzete, amelyben a hótól kertbe zárt elbeszélő helyzetét higgadtan tudomásul véve belenyugszik a kerti magányba. A lírai én megmutatkozása mellett (Illat, Arad, A bridgetowni piacon) olyan egyetemes kérdések fogalmazódnak meg, amelyek megalapozzák a kötet filozófiai vonulatát (Herakleitosz 81. töredéke, A kerti fának, Inkarnáció). Az én és az általános léthelyzet olyan fajta felmérése ez, amelyet A semmi ágán József Attila-vers is rendkívül redukáltan állapít meg: „a semmi ágán ül szívem/ kis teste hangtalan vacog”. Ezt a léthelyzetet bontja darabokra a bevezető, hogy az Aranyvillamos című vers formanyelvével a Böszörményi-féle hagyományhoz kapcsolódva (ld. az Aranyvillamos című korábbi köteteket) a lírai tradíciókhoz való viszony tisztázása A vers új magja című ciklusban.
A vers új magja programadó vers az azonos című ciklus egy olyan összefésült pastiche-ának tűnik, amely az Új túlhangsúlyozásával, nyelvével és felépítésével Adyhoz kíván kapcsolódni, és mintha ebbe a forma- és gondolatvilágba építené be a „létünk felett a semmi ég” refrénszerűségével a kötet címével oda-vissza játékot játszó József Attila-i gondolatot. A motívumhálózat továbbépítése folytatódik a ciklus darabjaiban, hiszen a Tűz című vers az előbbi ars poetica „Készítem már, / Készítjük, igen, / Az Új máglyákat, / Heves tüzek viharát” gondolatát építi tovább, és azt sugallja, mintha a költészetnek valamilyen tisztítótűzhöz hasonlatos megújulásra lenne szüksége. A „láng tisztító dala” azonban arra világít rá, hogy a kötet versei egymás viszonylatában válnak működővé, hiszen a tűz továbbépülő motívuma itt már a belső megtisztulás képzetét hívja elő. A semmi bőre tehát egy olyan láncolat, amelyben a motívumok egymást értelmezik, ám éppen ez a hálózat rejthet magában némi veszélyt. A kötetből kiragadott versek már nem ugyanazok a versek lesznek, mint az együtt olvasás narratívájában. Ezért is kockáztatható meg az a kijelentés, hogy – mint talán korábban is – Böszörményi inkább ciklusokat és kötetet írt, mint önálló verseket. Ezért is lehet A mondat című vers Wittgensteintől származó mottója („A mondatnak csak a használatban van jelentése.”) az olvasásra nézve irányadó: a vers a kötetben nyeri el a lírai összefüggésrendszert tekintve komplex jelentését.
A felsorakoztatott ars poeticák után a Majorana-ciklus lehet az egyik új mag a kötetben, amely új rétegét képviseli a költészeti hagyományt boncolgató és újragondolni hivatott kötetnek. A fizikus zseni misztikus életének és legendájának lírai továbbgondolása a legimpozánsabb és legönállóbb része A semmi bőrének. Mintha pótolná azokat a megnyilatkozásokat, amelyet a szegényes nyelvi életet élő zseni életében elmulasztott. Ahogyan a misztikusan köddé vált tudós helyett mestere, Fermi írta a természettudomány nyelvén a tanulmányokat, úgy pótolja az elbeszélő az érzékenységre nyitott Majorana feltörő költőiségét.
A Szilánkok darabjainak minimalista nyelve bizonyíthatja azt, hogy a kötet éppen úgy figyel a minimalizált lényegre a szavak szintjén, mint a mondatokra. Az aforizmaszerű képekben háttérbe szorul a lírai én, előtérbe kerül az ízlelgetésre szánt falatnyi filozófia, amelyek Pascal Gondolataitól csak annyiban különböznek, hogy lényegretörően felcímkézettek. A redukált nyelvet végül Az ígéret földjén darabjai váltják, amelyek Petőfi Felhők-ciklusának 21. századi imitációiként is olvashatók, és az aforizmákat továbbvezetik a modern epigrammairodalom felé.
A kétszeresen záródó kötet A szerelem illata című ciklusokkal klasszicizálódik, de amíg az első része a Faludy-féle szonettíráshoz kapcsolható, a második szakasz a korábban megjelent Böszörményi-kötet beépítése A semmi bőrén ciklusainak sorába. Érdekes kört zár be azonban az a felfedezés, hogy 2006-ban éppen Faludy György írt kritikát A szerelem illatáról, így a zárlat első ciklusa a Faludy-költészet előtti főhajtásként is értelmezhető. Ehhez kapcsolódva a záró szonettkoszorú ismét csak azt erősítheti, hogy nincs új a nap alatt: az örök témák a líra frissen megmunkált talajába vetve akkor válhatnak összefüggő tájjá, ha a kertépítés hagyománya csak annyiban vet el új magokat, hogy a régi terméseknek is teret enged.
A verseskötet ezt az összhangot hagyomány és jelenbeli versbeszéd és jelenbeli beszédhelyzet között maradéktalanul megteremti. Ha a kötet a vers új magjának elvetésével sokak számára fellengzős célokat is tűz ki, mégis útmutató a múlttal való viszony tisztázásában. Ezt pedig A semmi bőre könnyed formában, de mégis átérezhető és az érzékek nyitottságával érthető módon teszi, amely őszintén arra bátoríthatja az olvasót, hogy a fent megidézett szerzőkhöz akár közelebb is teheti a polcán a verseskötetet, mint az ugyanazon szerző nevéhez fűződő nagyregényhez.
Boldog Zoltán
