Ugrás a tartalomra

 

Weiner Sennyey Tibor: KAWI esszé és fordítások - 2008 augusztus

 

 

 

"A kawi nyelven íródott versek, azon a nyelven születtek, amelyet Jáván használtak mindössze néhány száz éven át, s amelyet csak azért hoztak létre, maradt fenn, hogy verseket írhassanak rajta. Mégis kevés rá az, hogy „irodalmi nyelv”. - Esszé, versfordítások és galéria.

 

 

 

Weiner Sennyey Tibor


KAWI



Megjelent 2008 augusztusában

 


„Az Úristen lakik, Ardzsún, minden lény szívének mélyén.”
Bhagavad Gíta

 

 

1.

 

A kawi jelentésére és értelmezésére, éppen úgy, mint a kawi nyelven írott költészet és a kawi történetének megközelítésére több út is alkalmasnak tűnhet. Mégis csak egyetlen van, amely legalább a körvonalakat feltárja: a lelki. A kawi jelentőségét megérteni, mint minden nagy költészetét, művészetét, emberi kísérletét valójában csak egy út elég jó: a szellemi.

A kawi szanszkrit szó, amely annyit tesz, hogy költő. Maguk a kawi nyelven alkotó jávai költők talán inkább érthették úgy, mint ahogy a kawi irodalomban elmélyedő yogyakartai jezsuita, Zoetmulder magyarázta: kawi, vagyis az, aki az intuíció által bepillantást nyert, a bölcs, a látnok. Vagy, ahogy a kawi nyelvet mélyen elemző Humboldt értette: kawi, vagyis a költő, aki a bölcsesség embere. A kawi nyelven íródott versek, azon a nyelven születtek, amelyet Jáván használtak mindössze néhány száz éven át, s amelyet csak azért hoztak létre, maradt fenn, hogy verseket írhassanak rajta. Mégis kevés rá az, hogy „irodalmi nyelv”.

Az ójávai nyelv alapjaira, szanszkrit, páli szavakkal felépített költészet három rétegre oszlik. Az első a sekar kawi, a második a sekar sepoh és végül a sekar gangsal. Találunk más elnevezést is, de a hármas felosztás mindenütt azonos. A sekar azt jelenti, hogy virág. A vers tehát a nyelv virága. Szerzőik a kawit, vagyis a költészetet jógaként fogták fel, nevüket a langö elérésekor elhagyták, a világ számára meghaltak, s a nyelvből épült templomban lényegük beleolvadt az örök egybe.

Mindez azonban így édeskevés a megértéshez, és mindannak a megérzéséhez, hogy mi is történt Jáván. Világossá lett, hogy mindaz, amiből még ma is él a jávai és a bali-szigeti kultúra nem királyságok nagyságából, nem csupán India és Kína fényes kisugárzásából, tehát nem történelmi és földrajzi okokból lett azzá ami. A nyelv és költészet magasrendűsége alkotta meg a nagy királyságokat, s növelte, amit Indiából és Kínából és máshonnan kapott.

Nem csak a kawi tűnt mára már el, hanem a szellemiség és az alkotóerő is. És eltűnt más is: belőlünk a kawi teljes megértésének lehetősége. Mi csak részleteket foghatunk meg, csak töredékeket, s esély sincs arra, hogy a közeljövőben oly hatalmas szellemi és lelki ragyogásban tündököljék a poézis, mint egykoron Jáva szigetén.

Nem kevesebbet állítok, mint hogy a kawi nyelv és az ezen a nyelven való költészet teremtette meg, mindazt, ami a wayang, amik a szakrális táncok, ami Borobudur, Prambanan, vagy a többi építészeti remek, vagyis a kultúrát, sőt a gamelán zenét is bizonyos értelemben. Mindez persze szervesen összefügg és visszahat, s több idegen hatással is számolnunk kell, mégis úgy hiszem: a kawi volt a mag. Olyasmi nyelvvel és főként nyelv-filozófiával van dolgunk, mint amilyen Európának a latin lehetett Dante, Petrarca, Erasmus idejében, vagy olyannal, mint, amilyen Tagore számára volt a szanszkrit hagyomány. A nyelv, mint viszonyulás az istenihez jelenik itt meg. A poézis, pedig ennek a viszonyulásnak körvonala, épülete, formája. Vagy, ahogy a kawik maguk mondták: a nyelvből épült szent hely.
 

2.

 

 

Három közelítési lehetőséget követhetünk végig, hogy legalább halvány fogalmaink legyenek a kawiról, hiszen nem véletlen, hogy Raffles angol kormányzót éppen úgy megfogta e nyelv, s nem hagyta nyugodni, mint Humboldtot, aki nyelvelméleti munkáit az ezzel a nyelvvel foglalkozó monumentális könyvében teljesítette ki, s amely munkásságból később részben felépült a modern nyelvtudomány. Itt elsősorban az ő eredményeikre támaszkodhatunk. Illetve a modern kutatók közül Zoetmulder és Hooykaas gondolatait, továbbá a legújabb irodalomból a kawi epikában női szerepeket vizsgáló Crees, illetve a Humboldt nyelveszméjét folytató Weissbach írásait nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ezen felül még átfogó munkákat használtam, igyekeztem a wayang kapcsán is visszakövetkeztetni, végül saját gyűjtéseim és jegyzeteim alapján összeilleszteni a hiányzó láncszemeket.
A kawiról többféle kép él, ha egyáltalán ismerik a nyugati világban. A jávaiak ott, ahol ezt élő hagyományként élik meg, már csak nagyon kevesen tudják elválasztani az előadóművészettől, míg a jelen irodalma az új nyelven, a bahasán születik, amit funkciójában leginkább az eszperantóhoz hasonlíthatunk. Igen kevés, vagy inkább semmi köze a kawihoz.

Humboldt írja, hogy „Maga a nyelv nem mű (ergon), hanem tevékenység (energia).” – Ilyen energia a kawi is, lévén nyelv, csakhogy költői energia. „Minthogy a nyelv, amilyen alakban ezt az ember felfogni képes, mindig valamely nemzetileg egyéni élet kiáradó lehelete” – ezért a kawi is valami különleges kiáradás, amely már csak morális tartása, története, szépsége, filozófiája miatt is méltó lehet a figyelmünkre. Tudom, hogy ezzel kiemelem a kawikat, s még bizonyosan sok más nép is érdekes lehetne számunkra, de hogy beszélni tudjak arról, ami a langö, a kalangwan, vagy maga a kawi - előbb teret kell hozzá teremteni. Teret ahhoz, hogy beszélni tudjunk a költészetről, amit jógaként fogtak fel a kawik. De kik voltak a kawik? Milyen térben is éltek? Közelítsünk legelőbb a történelem felől.

India hatása Jáva szigetére már a sziget nevében érezhető, hiszen Raffles szerint a Jáva szó valójában szanszkrit eredetű, jelentése: mögött. Mások szerint azonban nem szanszkrit jövevényszó, s eredeti jelentése: otthon. Ami bizonyos, hogy ősi kultúrájára leginkább egy helyi legendából következtethetünk, mely szerint Aji Saka az első, vagy második század környékén Indiából nagy expedíciót küldött a szigetre. Az első telepesek sárkányok és mérgük martalékává lettek, vagyis a bennszülöttek, és a dzsungel elpusztította őket. A második kísérlet azonban sikerrel járt, s több száz év telt el, míg az ind kultúra sajátos jávai köntösének mintái kibomlani látszottak az erdő sűrűjéből, s mikor Európára a sötét középkor köszöntött, amely talán nem is volt oly sötét, és őseink hont foglaltak, akkor Jáva szigetén a magas művészet kivirágzott.
Az első hindu-buddhista királyságok után, mint amilyen a Tarumanagra vagy a Szunda, Jáva szívében egymást követték a nagy dinasztiák és királyságok, mint a Szailendzsra (VIII. sz.), a Mataram (752-1045), a Kedíri (1045-1221), a Szingoszári (1222-1292) és végül területében legnagyobb: a Madzsapáhit (1293-1500). Az írásos hagyomány múltjában ebből az időből két nagy korszakot különböztetnek meg: a pallavát és a kawit. A pallava korszak korai szakaszából királykönyvek maradtak fenn köveken (Kr.u. 400-600) és buddhista aranytáblák (684). Az első kawi írásokat Borobudur környékén találják meg, ezek a korai kawik (750-900), melyeket a kadíri kawik követnek (900-1210), s melyek után a kései kawi, a Madzsapáhit birodalomban, a Jáváról Balira vándorló hindu-buddhista királyság idején írott művek (1210-1500) zárják a sort. Egy ideig, mert a XVIII. században különösen izgalmas utóvirágzást él meg a nyelv. Ez segít nagyjából időrendben elhelyezni a kawi keletkezését, de nem visz sokkal közelebb hozzá.

A legkorábbi kawi feliratot, a semarangi Plumpungan sztélét 750 körül írták (CASPARIS), s már itt erős ornamentikával, alapvető formákkal rajzolják a jeleket, igen hasonlóan a csak kicsit később keletkezőkhöz, mint amilyen például a malangi Dinoyo sztélé. Tehát a kawi írásnak elfogadott formája élt már ekkor, már használják az aksárát, amely az ő sajátos ábécéjüknek felel meg. Írásművészetük a legkorábbi buddhista bronztáblákon is a kalligráfia finomabb művészetét mutatja, mint amilyen a Kayuwangi vagy a Balitung bronztáblák.

A hagyomány igen erősen függ a hordozótól. Az ugyanis, hogy a különböző művek mire és hogyan vannak írva, nem csak azt árulja el, hogy mikor és melyik korszakban íródtak, hanem jellegük és jellemzőik is. Bizonyára ekkor is írtak már lontárt, de a vallásos szövegeiket és törvényeiket kőbe, bronzba, aranyba és ezüstbe vésték, s ezek a maradandóbbak. A kő megmarad, amin például a kelet kalimantáni király instrukcióit találták meg. A bronz is, amelyen már megjelenik a horizontális írás, s melyet még a Madzsapáhit királyság idejében is használtak. Az arany és ezüst is, amelyekbe különösen nagy eseményeket, vallásos jellegű szövegeket, és imákat írtak.

A korai irodalom, azonban alig, s mikor végre egy mű elénk kerül az már teljes pompájában ragyog, s alapvetése lesz a kawinak. A Mahajána buddhizmus, vagyis a Nagy Szekér követői és a hindu hitű királyságok gyakorlatilag egymás mellett virágzanak ki, s hervadnak el, midőn a kawi Ramayana megszületik. Ez az első és legismertebb. Ráma és Szíta szerelmi történetén keresztül feltáruló világlátás át és átszövi ma is az indonéz kultúrát és művészetet, mely művet Walmíkí eredeti eposza nyomán, Yogiswara nevű szerzőnek tulajdonítanak, aki körülbelül 856 és 930 között készíthette el. Ezt a nevet a balinézek adták a Ramayana szerzőjének, amely annyit tesz, hogy a jóga mesterének szíve, a jóga ismerője, és Sívára is utal. Értelmezése kétféle talán, egyrészt, hogy szerzője a jóga mestere volt, s szívének titkait e remekműben tárta fel, vagy az, hogy aki a jóga mestere, az szívét a Ramayanába helyezi, történetének allegóriáin keresztül értelmezi érzelmi világát. 2770 stancájával nem a leghosszabb, de az egyik legszebb kawi költeményként szokták jellemezni, s lontárról-lontárra másolták évszázadokon keresztül, mint a nyelv templomát. Jelentőségét Prambanan domborművein érzékelhetjük igazán, ahol a különböző fejezeteket megfaragták. Mind témaválasztásban, mind a történetben nyilvánvaló és erős szanszkrit és indiai hatással találkozunk. Éppen úgy, mint ahogy a Mahábharátát vették át más epikus műveikbe a kawik, mégis vannak eltérések, melyek a kawi világát bontják ki. Ahogy a nyelvre is jellemző, hogy csak szavakat, főleg főneveket vett át a szanszkritból, de a nyelv formáló elve az ójávai szabályrendszer maradt, így az irodalomban is inkább csak a neveket és a történetek főbb vonalait követték, hogy kinyílhasson a kawi virág, amelyet igazán jó talajban, a szanszkritban érleltek déltengeri napsütésben.

 

Ezeket az epikus költeményeket hívják sekar kawinak, kakawinnak, sekar agengnek, vagy újabban (XVIII. századtól) tembang gedhének, azaz nagy daloknak. Én a sekar kawi elnevezésnél maradok (RAFFLES).

 

Borobudur és Prambanan megépülése Jáva közepén nem csak pecsét e kor kultúrájának felfelé irányulásán, hanem tengely, amely köré királyságok szerveződtek. Többek között két olyan nagy királlyal, mint amilyen Airlangga és Jayabaya volt. Airlangga házassága révén Bali szigetét békésen kötötte Jávához, s a két sziget sorsát örökre összeforrasztotta. Ő maga is balinéz hercegnek számított, amikor dicső jávai király lett. Ekkor (1030) Kanwa névű költő megalkotta tisztelete jeléül az Arjunawiwaha, vagyis Ardzsúna esküvője című eposzát. E költemény bár a Mahábharáta egy fejezetét gondolja tovább jellemző módon, mégsem olyan, mintha eposz volna, hanem inkább, mint egy tündérmese, sőt, mint a Szent-Iván-éji álom (ZOETMULDER). Mint, ahogy minden valószínűség szerint Yogiswara is rendelkezett Indiából szerzett „eredeti” Walmíkínek tulajdonított szövegekkel, úgy Kanwa is használhatott egy VI. századi szanszkrit iratot, a Bháravi Kirátárjuiya címűt. Mindez talán csak azért fontos, mert e szanszkrit szövegekhez való viszonyulás számomra hasonlóságot mutat ahhoz, ahogy a rómaiak vették át a görög hagyományt, vagy a humanisták az antikot, kötődve az eredetihez, de újat is alkotva egyben. Mint a legtöbb kawi költeményben itt sem azon van a hangsúly, hogy valami újat mondjon, hanem a virtuozitáson, azon, ahogy egybefűzi, megalkotja remekművét a költő. Az úgynevezett udvari tradíció és a populáris tradíció, - amelyből a wayang előadások alapszövegei születtek - találkozik itt. A két tradíció egyeztetése, már egy másik irány, a középső virágzás felé mutat, midőn rövid versekben, aforizmaszerű epigrammákban szólítják meg hallgatóikat a költők. E versek jelölésére oly elnevezéseket használtak, melyeket a gamelán zenében vettek át dalok jelöléseként. Nem mellékes, hogy az esküvőre készülő Airlangga hercegnek ajánlott költeményből kiderül, hogy hitük szerint oly erővel rendelkezett maga a szöveg, ami a herceget győzelemre segítette. Hiszen Ardzsúnához kapcsolta őt, vagyis az abszolút példaképhez. Ardzsúna, aki pandavák közt a legszebb férfiú, Krsna mellett ül a szekéren, s habozik, mikor harcolni kell, de végül Krsna, vagyis maga Visnu megtestesülése meggyőzi – miután feltárta neki isteni arcát -, hogy most eljött az idő a cselekvésre. A hinduk szerint Ráma és Krsna is, Visnu megtestesülése, avatárja. Talán nem csak én mondom, hogy igazán figyelemre méltó elképzelés, hogy hitük szerint újra és újra szükséges, hogy emberi testet öltsön az isteni szeretet, ezzel mentve meg az emberiséget. Példát ők Rámából és Krsnából vesznek, mint mi Jézusból. Szíta alakjából tanulnak a nők, hogy alázatra, hűségre és szerető kedvességre intsék magukat. Ardzsúnából a férfiak merítenek, kiknek fel kell kelniük a szekérben, melyet az isteni erő hajt, s tettre készen megtenni, aminek eljön az ideje. Mindez még messze van a komolyabb értelmezéstől, éppen csak példa és közelítés. Mint, ahogy példaként beszélhetünk csupán arról, hogy az Ardzsúna esküvőjében megjelenő eszményi nő, mit is jelentett a költőnek. Nem csupán arról van szó, hogy a női test a való világ visszatükrözése, nem csak arról, hogy szemeik és fogaik virágok és karjaik folyondárok és kúszónövények, vagy hogy melleik elefántcsontszín kókuszdiók (CREES). Hanem mintha az isteni szeretet ebbe a világba való átfolyása, csodaszép megjelenése lenne a nő, akinek szépsége nem önmagáért való, hanem, hogy azzal a világot gazdagítsa.

 

Szeresse.

 

Persze a kawi versekben megjelenő nőalakok erkölcsösségéhez kétség nem fér, mégis a szerelem formáinak sokféleségét a költők ügyes mesékkel, különös csavarásokkal azért elég részletesen bemutatják, s éppen, mint Boccacciónál itt is fontos elem lesz - főleg a kései kawiknál - a testi szerelem is. Nem úgy a koraiak! A buddhista eszmei alapokra épült Sutasoma, melyet Tantular alkotott (1365), s amelyben a mai Indonézia jelmondata is benne foglaltatik (Bhinneka Tunggal Ika – Különbözőségben is Egységesek) éppen az erkölcsösség és a lelki út fontosságát, végül az önfeláldozás nagyságát hirdeti. Ugyanebben az időszakban alkotják meg a Nagarakrtagamát, amely a Madzsapáhit birodalom leírása, s fontos történeti forrás.

 

Nem elemezhetem az összes eposzt, amely a sekar kawiba tartozik (Például a XII. századi Hariwangsa, Ghatotkacasraya, a XIII. századi Sumanasantaka, Bhomakawya, Kresnayana, a XIV. századi Arjunawijaya, és a kései, XVIII. századi Parthayana és Abhimanyuwiwaha.), hiszen az említetteket is épp csak érinthetem, de mindenképpen beszélnünk kell egyről, amely meghatározta a kawi irányát, s amely a nyugati kutatók figyelmét is felkeltette.

 

 

 

 

3.

 

 

 

Jayabaya jóstehetségű királyként uralkodott. Fenn maradtak jós mondatai is, amelyekben olyan érdekességekkel találkozhatunk, mint például, hogy a hajók az égen fognak közeledni, vagy hogy eljön majd másodszor is az „igaz király”. Amellett, hogy állítólag jó király volt, és csak kicsit kínozta alattvalóit, hogy jóslatait leírta, két költőt fogadott fel egy nagy feladatra. Ez a történet egyébként visszatérő a jávai irodalom történetében, ugyanis a XVIII. században ugyan így keletkezik a kawi és a jávai hagyományt feltámasztani kívánó Serat Centhini, persze már az iszlám köntösében egy herceg (akiből később szultán lesz) megrendelésére. Sőt, mint azt több kutató is elemezte a Ramayana utolsó része valószínűleg nem Yogiswara, hanem követőjének munkája. A két költőt Sédah és Panuluh néven tiszteli az utókor. Nekik tulajdonítanak még két másik eposzt is, ám most csak a Jayabaya megrendelésére készült (1157) műről szólhatunk, melynek címe Bharatayuddha.

 

A Mahabharáta átirata, a Bharaták háborúja, vagy ahogy szívem szerint fordítanám, Körösi Csoma szanszkrit-magyar szójegyzékéből véve az ötletet: Barátok hada. A kuravák és az öt pándava testvér óriási csatája a világ megmentésért, igazán méltó volt a kawihoz. Érdekes, hogy ezt az eposzt vagy részleteit sosem játsszák, vagy csak nagyon különleges alkalmakkor (legutóbb a második világégés ideje alatt) a wayang előadásokon. Mégis úgy ismerik, mint a Ramayanát, csak éppen egészen mást jelent. Hogy megmaradt az ennek a más jelentésnek köszönhető.

 

Ha egy pillanatra visszatérünk a történelmi szálhoz láthatjuk, hogy előbb a hollandok jelennek meg Jáván (1602), majd az angolok gyarmatosítanak rövid ideig (1811-1816). Csak 1945-ben nyeri el a sziget és nép függetlenségét. Mire a hollandok Jávára érnek a kawi kultúra egészen sajátos választ adott az egyre erősödő iszlám terjeszkedésre.

 

Ha a kawiról beszélnünk legalább kicsit a nyelvből is látnunk kell pár apróságot. Amellett, hogy ragozó nyelvvel van dolgunk, melyben a szórend alany-ige-tárgy (SVO) szerint alakul leginkább (kivétel van ugyan a tagadásnál, és a passzív igéknél - VSO), amellett, hogy a szavak legalább kétharmada szanszkrit eredetű, egészen más rétegeit is mozgatták a nyelvnek. Két jó példa is van rá. Az egyik, hogy bár nem különböztettek meg a személyes névmásoknál alakilag egyes és többes számot, de minden személyben több alakot is használtak. Miért? Ezzel tárták föl az illem és tisztelet szintjeit.

 

Éppen így ez a mondat, hogy: „sirna ilang kertaning bumi” – azaz: „eltűnt, lerombolták gazdagságát a földnek” – nem csupán ezt jelenti. A felirat az ind ’candra sengkala’ hagyomány szerint úgy is olvasható, hogy *sirna = 0, *ilang = 0, *kerta = 4, *bumi = 1, vagyis 1400-at kapjuk a jávai kalendáriumban. Azt az évet, midőn a Madzsapáhit birodalom utolsó mentsvára is összeomlott. Amikor eltűnt, mert lerombolták gazdagságát a földnek.

 

Ezt az összeomlást azonban ne a mi fogalmaink szerint gondoljuk el. Az egykor a teljes térséget felölelő birodalom legfelsőbb kasztjai, a mesteremberek, a művészek, a nemesek, s végül a teljes királyi udvar egyszerűen áttelepült Bali szigetére.

 

Innentől kezdve a kawi hagyomány valódi folytatásának Balit kell tekintenünk, s máig tartó csodálatos hatása még mindig megérint bárkit, aki a szigetre vetődik. A XVIII. században azonban Jáván is új igények merülnek fel, s bármennyire erős is volt az iszlám hatás a régi hagyományok nem mentek feledésbe és főleg nem avultak el. A gamelán muzsika, a wayang, a táncok szívósan tartották magukat. A kivirágzó iszlám, különösen szufi hatásra keletkező Serat-irodalom, és a harmadik kawi virágzás, vagyis a sekar gangsal mellett, feléled a korai és dicső hagyományok újraélesztésének vágya. Ez a rövid korszak nem csak azért érdekes Jáva történelmében, mert hol a hollandok, hol az angolok, sőt bizonyos helyeken kínai kezekbe kerül. Hanem mert magukban a jávaiakban, miközben hűen követik az iszlám tanításait, felmerül a hindu-buddhista hagyomány újraértelmezésének komoly igénye. Olyan ez, mint a reneszánsz, és ettől egyedülálló az iszlám világban. Az említett Serat Centhiniben olyan gondolatoknak adnak teret, mint a reinkarnáció, maga a könyv valójában a régi Jáva újrafelfedezéséről szól. Ebben az időben kerül Raffles, mint angol kormányzó Jávára, ássa ki Borobudurt, Prambanant, gyűjt, és felmér, s írja le a Bharatayuddhát. Igaz töredékesen, de kiindulási alapnak kimerítően. Éppen így gyűjt a három kawi virágzásból is. Lemásolja az aksarát, szójegyzéket közöl, sőt misztikus nyelvtani megfejtést is. Az ő könyvét (is) használja aztán Humboldt, elsősorban az eposzt. Négykötetes, hatalmas munkájában a kawi nyelv mentén csodálatos megállapításokra jut, nem csak a kawi, de általában a nyelv kapcsán is. Ugyancsak kitér az elsöprő indiai hatásra, amelyet nem csak a nyelvben, de a vallásban és irodalomban is tapasztalhatunk (WEISSBACH). Figyelme nem kerülte el a betűk (több mássalhangzó tipikusan szanszkrit, melyet a jávaiban már nem találunk meg), névmások, hangok, szavak változását, azt az utat, ahogy a kawi mélyen asszimilálta az indiai kultúrát.
Humboldt kiemelte, hogy a szanszkrit szavak majdnem mindig főnév alakjában, alanyesetben és egyes számban kerültek át a kawiba, és ott a jávai szóképzésnek megfelelően (elő-, és utóragokkal, sőt belragok által is) alakultak át a megfelelő szófajú szóvá. Érdekes, hogy a szanszkrit igéket nem nagyon vették át. A főnév alakilag ugyan nem változott többes számban, de vagy ismétléssel, vagy az *akweh ’sok’ szóval jelölték. Az igét többféleképpen képezték, *nga-, am- előraggal, vagy *-um- belraggal. Így lesz a *panas ’meleg’ szóból *pananas ’felmelegít’, vagy például az ’esés’-t jelentő *tiba, hogy ’valaki elessen’ *tumiba lesz, míg a *lampah ’botlás’-ból, lesz a *lumampah, ami viszont már azt jelenti, hogy ’valaki megbotlik’ (HUMBOLDT-WEISSBACH). A kawiban nem olyan ragozást találunk, mint a szanszkritban, s egy mondat jelentését van, hogy leginkább a szórenden és a kontextuson keresztül lehet megragadni. Kiemelt szerepet kap a felszólító-mód és a „kötőmód”. Humboldt szerint egyfajta zárt nyelv jött létre, amely meghatározhatatlan szanszkrit szót asszimilált, magába szívva e szavak jelentéshorizontját is. Míg Raffles úgy vélte, hogy a kawi csak papok által használt mesterséges nyelv volt, addig Humboldt úgy tűnik, mintha más következtetésekre jutott volna.

 

Raffles az eredeti Bharatayuddha 719 négysoros strófából, csak 139-et közöl. Ehhez még 19 strófát kap Crawfurdtól Humboldt, ami alapján összeállítja a maláj-polinéz nyelvcsalád összehasonlító szótárát, elemzi a nyelvet, elmélkedik a nyelvrokonságokról, s a kawiról.

 

A mai verzióknál lényegesen izgalmasabb ez a korai XIX. századi fejtegetés, ami nem csak egy nyelv mélységeit, hanem magát a nyelvet igyekszik megérinteni gyökereiben. Hogy ezt éppen egy ilyen távoli nyelvvel tette Humboldt, azt a különleges nyelvekhez való vonzódásában, - mint amilyen a baszk is volt – magyarázhatjuk. Illetve, hogy eljut ilyen megállapításokra, hogy „az egyes ember mindig a nyelvben érzi a legélénkebben, hogy ő nem egyéb, mint az egész emberi nem emanációja”.

 

Úgy tűnik neki, hogy az angol tudósok nem akarták észre venni azt, ami a kawi és Jáva körül nyilvánvaló: az óceánt. Az óceánt, mint közvetítő közeget, amely a legtávolabbi tájakról is elhozhatja a vándort. A maláj *juga szó segítségével bebizonyítja a nyelvrokonságot a maláj-polinéz szigetvilág több nyelve között, s még Madagaszkárra is utal. Az ősi hagyomány és jóslat, hogy volt egy hajó, valaha nagyon régen, amelynek kapitánya *Rata volt, s majd újra eljön - egészen elbűvölte Humboldtot. A jávaiban a *Ratu hecreget, vagy királyt jelent, s az eljövendő Igaz Királyt Ratu Adilnak hívják (WIYONO).

 

A nagy nyelvészeti mű végül izgalmas fordulatot vesz, midőn Humboldt felveti, hogy miért ne utazhattak volna egyiptomi hajósok Afrikából-Jávába, a Krisztus előtti harmadik század környékén? Ugyanekkor szerinte már megindultak Indiából is különböző telepesek, s éppen Jáván találkozott a két ősi kultúra: az ind és az egyiptomi. Ennek a találkozásnak sok évszázados, maláj-polinéz nyelvi talajon történő összeforrásából tört elő lótuszként a kawi.

 

Amikor Yogyakartától nem messze, Puchung falujában a bábkészítő mester mellett üldögélve néztem Ardzsúna szemét, akkor nekem is eszembe jutott néhány egyiptomi szem a piramisokon. Mindez azonban másik esszét igényelne, és persze csak szabad, költői asszociáció.

 

Itt most a kawihoz közelítettünk kicsit Raffles, vagyis a történelem, és Humboldt, vagyis a nyelvészet útján. És alig találtunk valamit.

 

 

4.

 

A kawi költők közül azt, aki a leghíresebb kawindrának vagy a költők hercegének hívták (ZOETMULDER), ami más értelmezésben mindössze annyit jelent, hogy jó énekes (HUMBOLDT). Kicsiny késeikkel lontárba metszették verseiket. Ma lontárokat csak elvétve találunk. Bali szigetén, Lovinából fél óra alatt jutunk be, s órákon át kereshetjük azt a könyvtárat, amelyről a legtöbben még csak nem is hallottak. Az ott őrzött lontárokon maradt fenn a Ramayana és Bharatayuddha. Lontárok őrzik a balinéz varázslás rajzait, a jamuk gyógyászatának titkait (obat), a wayang történetek alapjául szolgáló epikus műveket, s azokat az eposzokat, verseket, amelyekben a kawi költészet végül is kivirágzott. Miszticizmusa feltárult a szanszkrit és indiai hatás mögül, és az egészen sajátos irodalom megteremtődött. Másfél hónapos út után, és két órás rekkenő trópusi hőségben való bolyongás és keresgélés gyümölcseként ott állunk a lontár-könyvtár előtt, a Yayasan Gedong Kirtya kapujában. Alig több az egész, mint egy kerti kisház, bent két mosolygó könyvtáros hölggyel. A lehető legnagyobb természetességgel tették elém a balinéz varázslás rajzait, hogy nézegessem, s pár könyvet a táncról és a wayangról.

 

Két nappal később újra visszamentem. Időközben kiderült számomra, hogy készül a lontár, s hogy ennek mi a jelentősége, illetve, hogy mely könyveket kell feltétlenül látnom. A balinéz írásos hagyomány őrizte meg napjainkig azt a hordozót és formát, amelyre a kawik műveiket vésték.

A legjobb minőségű, a se nem túl öreg, se nem túl fiatal talfából készül, vagyis levelének gerincéből, amelyet még telihold előtt metszenek szeptembertől-októberig, vagy márciustól-áprilisig. A legjobb fák éppen a Gedong Kirtya könyvtára körüli erdőkben találhatók e célra.

 

A kawi a sorokat pengével metszi. Az ójávai általában négy soros, a balinéz három, s az ötsoros lontárok igen ritkák. Amikor megismertem a lontárok készítésének módját, s ebből fakadó sajátosságait, akkor értettem meg, hogy első alkalommal mért nyomják minden turista kezébe a balinéz varázslás rajzainak könyvét. Mert ez a legalsó szint.
Amitől én is, s minden nyugati bizonyosan rögtön meglepődik, hogy íme, micsoda veszedelmes és izgalmas könyvet talált ebben az irodalmi hagyományban az, mint ezotéria és babona a legalsó szinten van. Mint nálunk a mosógépek kézikönyvei, és valószínűleg olyan gyakorlatias célokra is használták. Itt például a varázskönyv misztikus rajzainak erejét a turisták megtévesztésére. A kevésbé látványos lontárok az érdekesebbek.

 

De mi az a lontár? Hogyan is készül a lontár? Először kiválogatják, vágják, szárítják, újra nedvesítik, újra szárítják a pálmaleveleket. Aztán metszik, lehántják a kérgüket. Majd kifőzik forró köveken, az intaranfa, avagy az imafüzérfa kérgével együtt, amelyből átkerülő savak később távol tartják a rovarokat, ami a trópusokon különösen fontos szempont. Ezután egy évig érlelik a kifőtt leveleket, majd megmossák és szárítják ismét. Ekkor jön a legfontosabb: méretre vágják őket! Csakhogy a méretük már attól függ, milyen szöveg kerül majd rájuk. A jellemzőbb szövegek törvények, jogi esetek, horoszkópok, kalendáriumok, családfák, énekek és versek általában kisebb méretűek 25-39 cm hosszúak és 3-3,5 cm szélesek. A mágikus szövegek a legalsó szintjén vannak a hierarchiának, mint méretük is mutatja 11-20 cm hosszúak és 2,8-3 cm szélesek. A legfontosabb, szent könyvek, a hagyomány hordozói 40-62 cm hosszúak 3,5-4 cm szélesek. Melyek ezek a szövegek? A Ramayana, a Bharatayuddha, és a többi kawi költemény.
Miután erre a nagyobb méretre vágják őket, préselik és igazítják, kilyukasztják a kötéshez, kisimítják, a sarkukat metszik, kötik és újraigazítják. Aztán a készítő mély meditációban másolva, a pangutik nevű vaskéssel belevési a szöveget az oldalakba. A kész oldalakat egybefűzik és kemiri mogyorófával beköti. A lontár ezután családokhoz kerül, ahol a különböző ünnepeken összegyűlnek a férfiak (Balin még él ez a hagyomány), s egymásnak olvassák fel tartalmukat.
Maguk a másolók is tehát részben költők, akik kicsiny késükkel, melyekkel a lontárt metszették, épp úgy tudnak varázsolni, mint szíveket kimetszeni. A cél nem a varázslás, és nem szívek megnyerése vagy összetörése.

 

A költők magukat jógiként értelmezik. Jógájuk nem más, mint a költészet. A kalangwan vagyis a szépség által verseikben a langö állapot elérését kísérelték meg. A langö, annyit tesz extázis. Ez azonban nem a mostani, nyugati világban ismert mámor, hanem a misztikusok extázisa. A szépség élményében feloldódó én öröme. A költők célja, s ez különösen Mpu Kanwa Ardzsúna esküvője című művéből ragyog felénk, az volt eredetileg, hogy a szépség révén és hatására létrejövő extázis, öröm, derű által minden szépre felhívják a figyelmet. A végtelen szépség végül úgy szikrázzon a költemény befogadója felé, amilyen a valódi arca: Egyként. A közös, örök Egyként. A kawi költők költeményeinek legmélyén azt találjuk, hogy minden, ami szép az Egy. Minden, ami van az Abszolút végtelen alakjainak megnyilvánulása.

 

Költő az, aki saját maga és hallgatói számára képes látni és láttatni ezt a világot úgy, hogy az ember és természet viszonya helyreáll a szépségben megjelenő örök és közös egy megtapasztalása által. A költészet a Kozmosszal való közösség feltárása. Ez a kawi. Ez az, amire emlékeznünk kell.                    

 



IRODALOM
Thomas Stamford Raffles: History of Java. London. 1817.
Wilhelm von Humboldt: Über die Kawi–Sprache auf der Insel Java, nebst einer Einleitung über die Verschiedenheit des menschlichen Sprachbaues und ihren Einfluss auf die geistige Entwickelung des Menschengeschlechts. Vol 1–4. Berlin: F. Dümmler. 1836-1839.
Wilhelm von Humboldt: Válogatott írásai. Európa. 1985.
Petrus Josephus Zoetmulder: Kalangwan. A survey of old javanese literature. The Hauge.1974.
J. G. de Casparis: Indonesian Paleography. Briu. 1975.
Helene Creese: Images of Women and Embodiment in Kakawin Literature. 2001/5.
Helene Cresse: Temples of Words: Balinese Literaty Traditions. I.n.: Asia-Pacific Magazine. 1996./2. 38-43. o.
Muriel Mirak Weissbach: Wilhelm von Humboldt’s Study of the Kawi Language: The Proof of the Existence Of the Malayan-Polynesian Language Culture. I.n.: Fidelio 1999./I.              
Gani Wiyono: Ratu Adil: A Javanese face of Jesus? I.n.: JAM 1/1. 1999. 65-79. o.
Dr. Purwadi, M. Hum: History of Java. Tanah Air. Jogjakarta. 2007.
Indonesian Heritage – Language and Literature. Archipelago Press. Jakarta. 1998.
Körösi Csoma Sándor dolgozatai. MTA. Bp. 1885.
Schmidt József: A szanszkrit irodalom története. Atheneum. Bp. 1923.
Baktay Ervin: India művészete. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. Bp. 1963.
Baktay Ervin: Bhagavad Gíta. 2007.
Baktay Ervin: India bölcsessége. Kairosz. Bp. 2000.

 


 

 

 

 

KAWI VERSEK



Részletek

SEKAR KAWI
Az első virágzás
(A nagy epikus művek fénykora volt, melyekből itt néhány, főleg a szerelemmel foglalkozó részletet fordítottam csupán mutatóba – e művek szerzőinek vélt vagy valós nevét és születésüknek idejét a hagyomány még megőrizte.)

 

I.
RAMAYANA
(Mpu Yogiswara. 870)
Az égi lányról

(…)
Gyöngyökből varrt fűzőjében fiatal lány az Égbolt,
Könyörgő kövek előtt messzire rejtve a mennyet.
(…)

II.
ARJUNAWIJAYA
(Mpu Tantular: Ardzsúna győzelme. 14. sz.)
Rawana éneke Wedawatihoz

(…)
Ó kedves hölgyem, ó úrnőm, mondd, miért lettél te ily hatalom?
Megfoghatatlan szépséged életed szárán csupán virágszirom.

Most mindenedből szépség fakad: szőlőkacsok a karjaid,
Törékeny virágszál a te derekad és kókuszdiók kebleid.

Szikrázó szemeid kék lótuszok, illatodtól részegek a méhek,
Szellőben pihe a járásod és virágágy a te lépted.

A formák álmát lehelő Hold gyöngéd, ha te jársz az éjben.
Hogyan is írhatnám le, mondd, hatalmadat a Szépben?

De kedves hölgyem, de úrnőm, csak tiéd ez a hatalom?
Illanó szépséged ereje életed szárán csupán virágszirom.

Hamar elér majd az Idő ujja: kérgesek lesznek karjaid.
Elreped zsenge derekad és nem issza senki csókjaid.

Lótuszként ragyog lelked, de nem ittasul meg a méh.
Kövek lesznek a lábaid és tűszúrás amerre lépsz.

Akkor ragyog rád a Nap, hogy a Földbe vigyen téged,
Jobb tehát, ha most adod szépséges ölelésed.
(…)

III.
BHARATAYUDDHA
(Mpu Sedah és Mpu Panuluh:
Barátok hada - 1157.)
Satyawati keresi férjét, Salyát a csatatéren

(…)
Megtörten ült le a csönd elefántra, mi szürke kőnek tűnt a sötétben.
A tóba lógatta fáradt lábfejét és meglátta magát a kiömlött vérben.

Törött zászlók lekaszált mezején tovább indult és közben,
Csöndbe burkolva figyelte a varjakat a sötét égen.

Már jött is a Föld ezer arcban, hogy a harcosokat elhordja.
Nem marad belőlük itt semmi! Testüket a szél szertefújja!

Virágként nyílt ki a sóhaj a haldokló vitézek ajkán,
Tengervízzé lett a vér az iszonyú Kuruksrétán.

Fegyverekből nyílt szigetek zászlai lengtek a hullámok közt,
Rákokként nyögtek a védők, bálnaként ugrott a hős.

Garnéla lövedékek nyakékét átvetve büszkén magán,
Tőrök korallja mentén kúszott egyre tovább.
(…)

IV.
PARTHAYANA
(Partha utazása )
Ardzsúna feleségének Citragandhának

(…)
Meghalnék, ha tudnám, hogy véred lehetek majd újra,
Szemed mélységes mélye, hajadnak cifra szalagja.

Meghalnék, ha tudnám, hogy melleden lennék a kendő,
Hogy köntösöd lehetnék, álmodat őriző éjlepedő.

De élek, mert pillantásod szívemnek tüzét hevíti,
És hajad rám omlik este a csillagos éggel.

Élek, mert kopott fekhelyemen piheg aranyló melled,
És fénylőn körbeölelsz, midőn elhúz rossz álom.

Hagyd, hogy míg élek lélegzeteimet közeledbe lopjam,
Hogy emlékezhessek rád majd kiterítve, holtan.
(…)

 

SEKÁR SEPOH
A középső virágzás

 

I.
MEGÁTRUH
Iható eső

Ember, ha élve-élsz, kéjelegve ne hullj
Kielégülés örömit
Csalfa hívsággal nyelve buján;
Mert kelepcébe fogsz esni,
Amit saját démonod font.

II.
PÚCHUNG
Gyermeki látás

Jól figyelj, soha ne túlozz, ha visz vidéki út,
De virágban tájad,
Tájban az arcod: most és itt
Lásd! S léted kivirágzik, mint égen a Nap.

III.
BALÁBAK
Titkos tudás

Ember, ha élve-élsz, ne szenteld magad csak gyönyörért,
Mert, ahogy nőttön-nő fel se tűnik majd a tobzódás,
S amíg bűnt, sötét időt nyelsz: elnyel téged a halál.

IV.
KÚSWA WIRANGRON WIRÁNGRON
A hangtalan női hang

Botladozva bírt csak lépni
Hercegnőm a sötétben, hol
Szellő húzta fel ruhája ujját
Kivillantva kezit,
S az holdfényként nyilallt,
Az éjbe merült csatán.

V.
SUMEKÁR
Madura szigetén

Csuda hegyek északon és keleten is,
Csipkésen díszként nagy kőfalán
Dús és lombos duriánfák.
Burjánzó föld, mert szeretik:
Terem, amerre szerető tekint.

VI.
PALUGÓN
Az önzésről

Ha senki sem imádja magát,
Sőt úron és nemesen túl
A kicsik sem, sem a nagy bírók:
Renghet a föld! Királyságunk
Erős marad, virágzó.
Nincs Irigység, hol Fenség az úr
Megmarad hűségben aranylón.

VII.
PAU-GÁWGSA
A vadmangó jóslat

Beborít majd a gazdagság,
Minden lesz és mindenkié,
Amikor az igaz király újra beszél:
„Ó, nagy urak, mennyi szabály
Nektek a jólét – másnak halál?!”
És nem áll meg sehol senki.

VIII.
KÚSWARÍNI
Királyi

Hatalmad alattvalóidon, te nagy úr
Ne élvezd, de példát
Adjon neked nemes sarjú
Vitéz is és szegény család,
Hogy láthassuk, mint tudsz bánni
Erőddel, amivel király:
Felemelhetsz a porból bárkit.

IX.
MÁHISA LÁNG’IT
Az égi bivaly

Ha itt van az a nagy tehetség,
És bölcsessége felülmúl
Még saját magán is:
Ne szégyelld  benned botorul,
Ragyogón emelkedni őt.

X.
KÉNYA KEDÍRI
A kis rágcsáló

De ha valakiben a rosszakarat dúl,
Tehetetlen, semmit se bír,
Soha senkit se lát meg már önmagán túl;
Annak meg kell mondani: bizony megrészegült
A sok vérnyeléstől. Rossz helyen ült!
Ne légy se szolga, se szakács
A gonoszok reggelijén.
Sötét a tanácsuk,
Elveszik benne az arany napfény.


SEKÁR GANGSAL
Az utolsó virágzás

 

I.
ASMARANDÁNA
A tűz szenvedélye, A szerelem ára, Ha szerelmet adsz…

Lángoktól lombos az ég is,
És hosszú az út alatta.
A hegy nagy, a völgy alacsony,
A tűznek megmar a lángja.
Sötét lesz fehér fonál,
Ha festékes fazékba hull.
Ha nem hiszed – tessék: próbáld!

II.
DÁNDANG GÚLA
Az édes korona

Akkor fog újra ragyogni a szív,
Ha e földön a gonoszokat,
A gazt, a haramiát és
A tolvajt és a hazugot,
Banditát is végre lenézik;
Betörőknek, gyilkosoknak
Nyakára penge hull;
Szétszéled a kakasviadal.
Akkor talán bánat helyett élhet a szív
Örömmel, nyugalommal.

III.
PÁNGKUR
A férfi erényről

Legyen a férfi modora
Jó, tanuljon pontos-szép életvitelt.
Tűnődj csendes nyugalomban.
Szavad szerény alázat
Körötted pengve, ha beszélsz hozzájuk.
Ne vakbuzgó: erős maradj.
Nem Gőg vagy, hanem Férfi!

IV.
SINOM
A halott

Átkarolva a bús holtat
Hercegnőnk hozta, Angréni.
Az Indrajála hajóra
Lovagunk vitte őt, Pánji.
De jól lehetett látni
Onengan hercegnő borús
Fáklyáját hordva
A siratók, mint követik,
Pedig a kincset már elvitte hajója.

V.
KINÁNTI
A rokonokról

Mindenkinek van rokona,
Ám a legtöbb a balinéznek,
De köztük is Surgiwában
Élők vannak együtt annyit,
Mint testtel az árnyék. Ráma
Sem tud különbséget tenni.

VI.
MIJIL
Szerelmes szépség

Hosszú és göndör hajának fényit
Fokozzák virágok,
Ha agancsát emeli szarvasként
Bajsza finom és sötét, épp mint,
Akár a hercegi Panjin.
De legszebb szívén a súly.

VII.
DÚRMA
Erős kavics

Tökéletes templomot rejt Prambanan,
Ilyet kell nekünk építeni:
Torpant meg a nagy had.
Békésen tértek hazájukba
Abesak hős harcosai.
Fejet lehajtva
Kezdtek el építkezni.

(fordította a zsennyei névtelen)

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.