Szőcs Géza: "Abszolút" (próza) és "A tenger Newbigginnél" (vers)

"Ha elképzelünk egy vonalat, amely a rút, az undok, az ocsmány, az utálatos, a visszataszító és a förtelmes felől indul a vonzó, az utol nem érhetően szépséges, a meg nem haladhatóan gyönyörűséges és meg nem szerezhetően csodálatos felé: akkor, szomorú sejtésem szerint a tengely rosszabbik vége körül nyomorgunk, még a feleúttól is roppant távolságban – miközben fogalmunk sincs e lesújtó helyzetünkről." - Szőcs Géza  "A tenger Newbigginnél" verse és "Abszolút" című prózája.

Szőcs Géza
                                               

Abszolút
                                                

                               Mottó: Minél több, annál abszolút

A világ hőmérséklete az abszolút nulla foktól, vagyis a kb. mínusz 27o-től a többszázmillió fokig terjed, talán még azon is túl. Ha ezen a tengelyen megkeressük azt a tartományt, amelyben az ember létezni képes (nagyjából mínusz harminctól plusz ötvenig), azt látjuk, hogy ez az intervallum egészen közel van a tengely alsó végéhez, a kezdőponthoz. Alig háromszáz fok választja el tőle, míg a másiktól – az Univerzum „abszolút” legforróbb pontjától – félmilliárd fok, de az is lehet, hogy több milliárd.

Ha szemügyre vesszük a világ létező dolgainak legkisebbikét: az atomot (vagy méginkább: egy elemi részecskét), másfelől a létező legnagyobb dolgot: magát az Univerzumot, akkor megintcsak azt találjuk, hogy az ember sokkal közelebb található a végtelenül kicsihez, mint a végtelenül nagyhoz.

Ha elképzelünk egy vonalat, amely a rút, az undok, az ocsmány, az utálatos, a visszataszító és a förtelmes felől indul a vonzó, az utol nem érhetően szépséges, a meg nem haladhatóan gyönyörűséges és meg nem szerezhetően csodálatos felé: akkor, szomorú sejtésem szerint a tengely rosszabbik vége körül nyomorgunk, még a feleúttól is roppant távolságban – miközben fogalmunk sincs e lesújtó helyzetünkről.Abból a tengelyen túli tartományból alig-alig érzékelünk valamit, és csak felemás és szegényes fogalmakkal bírunk arról: mi van a függöny mögött: abban a valóságban, amelyről a csillagos égbolt, Botticelli Vénusza és a taorminai öböl látképe, egy-két templom körvonalai, egy-egy a-moll vagy h-moll szonáta dallamai beszélnek nekünk.

               A tenger Newbigginnél

                        „S a szürke út felett, a szürke ég alatt, két szürke domb
                       közé feszülve, egyszer csak kilométer magasan feltolult a firmamentre (…) a 
                       tenger.” (Sárközi Mátyás: Az első év)

                                              S a szürke út fölött
                                              a szürke ég alatt
                                              két szürke domb között
                                              lelkem, az ott maradt.

                                              Száz év, és véget ér                                       
                                              az a szűk pillanat.

                                              Nem üt és nem ketyeg,
                                              megállt az óra is.
                                              Száz évig tarthat el
                                              egy röpke óra is.

                                              Rám zárt a pillanat.
                                              Volt az a tenger ott.
                                              Nagy volt és szürke és
                                              foga közt hordozott.