A kórházi várópad pattogzott olajfestéke vagy műbőre ráizzadós nyáron, télen is ragadós, kényelmetlen, mindegy. A terem nyomasztóan szürke, csempés, egészségügyi-tanácsos plakátos, letelepedni csak addig, ameddig. Neszez a gumi. Kerekesszékben pizsamásan nyugodtan ül, otthagyták, váratják sokat, itt minden ember egyenlő, darab-darab. Egy betegszállító felismeri benne a művész urat, és felgyorsul az ügymenet. Tegnap vagy reggel felszökött vagy leesett a vérnyomása, semmi komoly, szedi a gyógyszert, tényleg semmi baj.

Kertész Dániel

 

Szolarizáció

A pillanatok utólag kapnak értelmet, értelmezhetőséget, amikor már késő, amikor már minden mindegy; a hiány örökké fáj. A régi képeket őrzöm ezüst és bitek nélkül, el nem készült fényképeim belémégtek. Az út végtelen, megvár ami vár, s ami nem, az a pillanat, az örökre elmúlik, vagy mégsem. Ahogy a nénike áll, csokorral a kezében, vegyem meg a virágot, csak a szemével szól a Moszkva téren, a lépcsőnél, szívem szorítja, látom a kertet; Weöres ül a nappaliban és mosolyog. Az ablakokon fehér rácsok, Amy néni egyedül, a kapuban, Sanyika kórházban, de hamarosan hazajön. Ottlik kávét melegít, az ujja bekötve, ügyetlenül bánt a késsel, Szántó Piroska Vaspista bácsi kéziratait hozza elő Szentendrén. Hajnóczy az Aszú-díját vedeli, a dugó elgurul, káromkodását a szakálla nyomja el, Petri épp a kocsmában, otthon és sehol, Hegedűs a körúton alig-alig de sétál, két lábon járó lexikon, és egy másik; éjszaka vizelet csurog a járdán, fektéből felkelni rest. Az intimitás kétségbe ejt.
A kórházi várópad pattogzott olajfestéke vagy műbőre ráizzadós nyáron, télen is ragadós, kényelmetlen, mindegy. A terem nyomasztóan szürke, csempés, egészségügyi-tanácsos plakátos, letelepedni csak addig, ameddig. Neszez a gumi. Kerekesszékben pizsamásan nyugodtan ül, otthagyták, váratják sokat, itt minden ember egyenlő, darab-darab. Egy betegszállító felismeri benne a művész urat, és felgyorsul az ügymenet. Tegnap vagy reggel felszökött vagy leesett a vérnyomása, semmi komoly, szedi a gyógyszert, tényleg semmi baj. Jobb nem odanézni, nehogy köszönnöm kelljen, majd máskor, ha az emberi méltóság nem hever a kórház járólapjain. Először a Lukács fürdőben találkoztam vele, együtt úsztunk a hidegebb vizes medencében, úsztunk, mint Bástya elvtársak, a tanár úr egy még el nem készült filmről beszélt... Utoljára decemberben láttam, a János kórházban vártam a rendelésre, mint a kórházi pad pattogzott olajfestéke. Nálam volt a fényképezőgép, de akkor és ott... Vannak pillanatok, amikor a leképezés szégyen, látni indiszkrét. Vannak pillanatok, melyek úgy jók, ahogy vannak, kihagyottan és megörökítetlen. Nem nyílt a blende, nem kattant a zár. Meghalt Bacsó Péter. Lejár a fürdőjegyem, utoljára megyek, úszom egy ráadás tiszteletkört, ott, abban a sávban.