Onagy Zoltán

Szép Ernő a "magukfajták-magunkfajták"-ról

2010. október. 02. - 06:52

(1884. június 30.–1953. október 2.)

Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? Sárga vagyok én, vagy zöld vagy kék vagy milyen? Éppen olyan testszín vagyok, mint a magyarok. Kinek az ideája volt, hogy én itt zsidó legyek? Nekem bizony isten eszem ágába se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek. Itt várt a világon ez a buta meglepetés, mikor itt kiszálltam. Nekem itt zsidónak kell lenni. Miért? Én magamban, mikor nem gondolok erre, abszolúte nem vagyok zsidó, egy fiú vagyok, a szerelem a hazám, és az istenem a halál!

Nem szerencsés fazon, nem szerencsés író, pedig Ady, Molnár Ferenc, és a Nyugat szűk baráti köréhez tartozik. Népszerű költő, sikeres színpadi szerző, olvasott és vásárolt regény-, foglalkoztatott tárcaíró, a kiadók - nyilván okkal - évente kiadják könyveit, de élete negyedik negyedében megkérdőjeleződik minden, amit addig csinált. Előbb derékba kapja Hitlert, aztán Rákosit. Élete utolsó nyolc-tíz évében egyetlen öröme lehetett a szoboszlói nyarakon kívül, hogy Sztálin se örökéletű. Ami jó hír ugyan, de a 68 éves elszegényedett, beteg, elfelejtett író számára, aki hellyel-közzel figyel a világ emberi dolgaira, nem akkora szenzáció, hogy örömében ugorjon néhány hátraszaltót.

Tanultam tőle. Mindent. Szavakat. Ezt a szót is: emberszag. Azt is, hogy már életében úgy mutatkozott be: "Szép Ernő voltam". Mondatfűzést. Helyzetrajzot. És amit nem értettem. Nem, mert senki el nem magyarázta úgy, hogy értsem.

Ezt itt:

"Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? Sárga vagyok én, vagy zöld vagy kék vagy milyen? Éppen olyan testszín vagyok, mint a magyarok. Kinek az ideája volt, hogy én itt zsidó legyek? Nekem bizony isten eszem ágába se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek. Itt várt a világon ez a buta meglepetés, mikor itt kiszálltam. Nekem itt zsidónak kell lenni. Miért? Én magamban, mikor nem gondolok erre, abszolúte nem vagyok zsidó, egy fiú vagyok, a szerelem a hazám, és az istenem a halál! És valaki rám néz, és az tudja, hogy én zsidó vagyok. Mintha ránéznék valakire, akiről tudják, hogy az lopott egyszer! És nekem a szememmel ki kell tartanom ezt a vádat vagy ráfogást vagy elnézést vagy mi az, hogy az embert zsidónak veszik. És nekem úgy kell néznem, hogy igenis, rendben van, jól van, zsidó vagyok. Pedig énbennem ez egyáltalában nincs elintézve. Én az egész dologgal nem vagyok tisztában. Nem vagyok ebbe beleegyezve, se belenyugodva, csak ráhagyom, hogy zsidó vagyok, mit csináljak? Engem kérdeznek, mikor rám néznek. Mit feleljek? Én egyszerűen elnevetném magam: de kérlek, hisz ez egy őrült ostobaság, csak nem fogunk ebben az érdekes életben ilyesmivel is foglalkozni? Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember."

— Szép Ernő

Szép Ernő (Huszt, 1884. június 30. – Budapest, 1953. október 2.) magyar költő, író, újságíró, színpadi szerző.
Édesapja tanító a hajdúszoboszlói izraelita iskolában, édesanyja varrónő. Gyermekkorában szüleivel Debrecenbe költöznek. Iskolai tanulmányai során teszi meg első írói lépéseit. 1902-ben jelenik meg első verseskötete. Iskolai tanulmányai végeztével Budapestre költözik és újságíróként helyezkedik el.

1908-tól a Nyugat, 1910-től Az Est munkatársa. Az I. világháborúban, 1914-ben önkéntesnek jelentkezik. 1925-től Az Újság munkatársa, a polgári liberális eszmék szószólója. 1944 augusztusában csillagos házba internálják, a svéd követség mentelmi útlevelével rövid időre szabadul. 1944. október 20. – november eleje között a nyilasok munkaszolgálatra hurcolják, de túléli.