Az ingyenes koncertek mellett vártúrával, filmvetítésekkel, valamint plakát- és fanzinkiállítással várja látogatóit az ötödik éve megrendezett Free Fest. Mi az a fanzin? Olyan izgalmas, házilag készített, nonprofit lap (posztszamizdat), mely a lehető legolcsóbb – és legkönnyebben elérhető – sokszorosítási technikával készül, speciális érdeklődésű egyének csoportjának, biztosítva az információáramlást az egymástól akár több országnyira vagy kontinensnyire élők számára.

Fanzinkiállítás és privát sajtótörténet

Alig bontották le a magyar fanzinek történetét 1986-tól 2009-ig bemutató budapesti kiállítást, máris egy még gazdagabb tárlatot ígér Komáromban az ArtWorkShop Közhasznú Kulturális Egyesület. Az angol fanatic és a magazine szavak „összeollózásából” keletkezett kifejezés (melyet többféleképpen írnak hazánkban, mert a magyaros alak még nem terjedt el széles körben) az amatőr rajongói újságokat fedi, melyek kapcsolódhatnak alternatív társadalmi mozgalmakhoz, zenei trendhez vagy egyetlen együtteshez, kedvenc tévésorozathoz, sportklubhoz, de tartalmazhatnak verset, dalszöveget, rövidprózát, grafikát és mellékletként akár hanganyagot (kazettát, CD-t) is. Sőt léteznek nem papíralapú hangzó- és videófanzinek, melyekhez nem mindig kapcsolódik írott füzet. Mi az érdekes abban, ha valaki nem a már létező, hivatalos sajtótermékek közül választ magának, hanem önállóan összeválogatja, szerkeszti, kinyomtatja és terjeszti írásait? A kiszámíthatatlanság izgalma és a korlátozatlanság kreativitása. Az internet széleskörű elterjedése előtt ezek voltak a blogok, mondhatnánk anakronisztikusan, de a tényleges munkaráfordítást tekintve sokkal inkább kötődnek a szamizdathoz ezek a füzetek. Nevezhetnénk is őket így, hiszen a hangsúly a magánkiadáson van, a rendszerváltás előtt egyaránt üldözött volt mindkét típus, a szamizdatkorszak azonban 1989-ben lezárult. Olykor segítették egymást, reflektáltak a többi tiltott termékre, éppen egy ilyen illegális kiadványban, az Artpool Letterben lehetett először a fanzinekről olvasni Magyarországon. Szőnyei Tamás az angol Sniffin’ Glue (Szipuzás) szerkesztőjével készített interjúját a Magyar Ifjúság hetilap biztosan nem közölte volna 1984-ben – bár Szőnyei újhullámos cikkeit rendszeresen megjelentették –, hiszen a hazánkban börtönbüntetésekkel visszaszorítani próbált punkmozgalom révén vált közismertté az 1930-as évektől létező kiadványtípus.

1926-ban az Amazing stories című sci-fi kiadvány levelezési rovatában újdonságként teljes névvel és címmel együtt közölte a hozzászólásokat, így közvetlenül egymással is felvehették a kapcsolatot egyes témák szerelmesei. A lap körül hamarosan egy rajongói kör alakult ki, majd újabb fanklubok szerveződtek, s a chicago-i Science Correspondence Club adta ki 1930-ban az első fanzinnek számító Cometet. Louis Russell „Russ” Chauvenet alkotta meg a fanzine szót 1940 októberében, Detour című fanzinje indításakor. Korábban a fanmag kifejezést használták saját lapjaik jelölésére a Fantasy Amateur Press Association tagjai, megkülönböztetőleg a sci-fit is tartalmazó prozine-ektől, a hivatalos magazinoktól (professional magazine). A kiadványtípus az 1940-es, 1950-es években virágzott Amerikában, ez volt a tudományos-fantasztikus fanzinek aranykora, „de a maiak a Szovjetunió stencilezett, később fénymásolt szamizdatjait is az őseik között tartják számon.” – olvashatjuk az Alternatív kultúra: amit a 90-es évekről tudni kell című lexikonban. Illetve Amerikában a 19. századi röplapirodalmat is a zinek elődök közt tatják számon. Sőt! „Benjamin Franklin fanzint készített” – nyilatkozta túlzón a Time magazinnak a nyolcvanezres példányszámot produkáló Factsheet Five metafanzin készítője. – „A saját gondolatait nyomtatta ki a saját sajtójával. Szó sem volt üzletről. Mindent maga csinált.” Akárcsak az 1960-as évek elején induló amatőr képzőművészeti és képregényes fanzinek összeállítói, köztük a legelsőnek tartott Alter Ego rajzolói, illusztrátorai. Egy pontos megfogalmazás szerint: „Röpirat, szamizdat, manifesztum, periodika a fanzinnel egy tőről fakadnak. Ez utóbbi főleg a 20. század második felében széleskörűen elterjedt rockzenei kultúrával hozható kapcsolatba.” (Földalatti megállók. Válogatás a jelenkori magyar metal zenei fanzine-ekből, Déli Felhő, 1999/4.) Tágabb értelemben minden önállóan publikált tematikus újság, a fanzineket azonban sajátos műfaji és formai jegyek is jellemzik.

Megfigyelhető a vizuális megjelenés frissessége, szellemessége, formabontó jellege, amely kiterjed a tipográfiára, a kiadvány méreteire, alakjára, esetleg az összetűzés módjára is. Legmeghökkentőbb eddig számomra az Együtt című produktum volt, mely a Látlelet és A mi oldalunk egy-egy számát jelentette – egy sportlapból hajtogatott-ragasztott tasakba beletéve.
Kedvelt tipográfiai megoldás a montázs, a graffitiket idéző feliratok és a (váltságdíjat követelő) névtelen levelek egymás mellé ragasztott betűinek utánzása. „Az alternatív punk sajtó léte azt hirdette, hogy nem csupán az öltözetet lehet kapásból és olcsón előállítani a rendelkezésre álló szűkös forrásból. [..] Az összbenyomás arról a sietségről és kapkodásról árulkodott, amellyel a sebtében összecsapott dolgozatok, illetve a frontvonalból küldött tudósítások készülnek” – írta Hebdige tankönyvvé vált szubkulturális összefoglalójában. Minimális felszereltség, maximális lelkesedés, ennyi elég.

Gyakori a szándékosan szabálytalan, kusza szerkesztés és a hétköznapi (időnként trágár) stílus. Szőnyei Tamás így számolt be a már említett Sniffin’ Glue-val találkozásáról: „A nyelvezete kifejezetten szabadszájú volt, a tipográfiája akár egy szakadt ruha, a gátlástalan dilettantizmus gyönyörű diadala: írógéppel készült, a hibákat egyszerűen átgépelve javították vagy fekete filctollal összefirkálták, a címek kézírással táncoltak a cikkek fölött és persze fotók is voltak benne bőven. Az egész arra csábít, hogy nekiülj és összeszerkessz valami hasonlót…” Nem követelmény természetesen, hogy kaotikusan nézzen ki az újság, de nem is megbélyegző jegy az amatőrségből fakadó ügyetlenség. Gagyi Attila, a Honest for Truth szerkesztője két év alatt megjelentetett tizenhárom vastag lapszámot, tucatnyi zenekari CD-t, hardcore koncerteket szervez, megjelenés előtt áll könyve, a pozitív szellemiségű, egészséges életmódot hirdető Motivation zenekar énekese (sok egyéb mellett). És ő csak egy kiragadott példa.

Bár a fanzinek fontos jellemzője az önálló vélemény kinyilvánítása és a szubjektív fogalmazás, nem rettennek vissza mások cikkeinek engedély nélküli újraközlésétől sem. A nekik tetsző vagy ellenszenves írást egyszerűen bemásolják. Jobb esetben jelzik a forrás helyét, ha kommentárokkal egészítik ki a másodközlést, hogy kinek a véleményével vitáznak, vagy értenek egyet. Nem adnak honoráriumot érte, és nem kérnek fizetséget, ha tőlük idézne valaki. Visszatérő formula: „A cikkeket nem védi szerzői jog, azt lopsz, amit akarsz.”
Nem tesznek eleget a bejelentési kötelezettségnek, vagyis hivatalosan nem is létezik lapjuk. Marginális pozíciójukat, helyzeti és tartalmi alternativitásukat őrizve elutasítják az „intézményesülést”, sőt még a könyvtári nyilvántartást is zokon veszik esetenként. Hosszú ideje hiábavalóan próbálom rábeszélni a remek novellistát, Kiss Péter Tamást, hogy legalább a Lufikikötő című zinjéből adjon (el) a nyíregyházi megyei könyvtárnak, hajthatatlan.

A gondolatok, a közlésvágy mögött az újságírói, szakmai tudás háttérbe szorul, s a helyesírás színvonala is hullámzó, de elsősorban gépelési hibákról beszélhetünk (bár típushibák szintúgy felfedezhetők). „Elnézést a rossz helyesírásért, de nem tanították meg rendesen. Nem vagyok rá büszke, de nem tagadhatom le. Nem szabad, hogy az alakiságok eltakarják az igazságot” – írta Mark P. 1976-ban. S micsoda jelentéstöbbletet kapott ez, mikor a jugoszláviai Kétballábas Bakancs idézte. Gyönyörűen hibás vagy máskor csak szokatlan a vajdasági magyar fanzinek nyelvhasználata olykor. 1987-ben Csipak József az Öröm, vagy Ferenci Attila a Kegyetlen Kereszt lapjain szemlátomást utólag, filccel egészítette ki a magyar ékezeteket, mellékjeleket. Azóta már általában számítógéppel készülnek a határmenti lapok, de a közel múltban is találkoztam olyan kézírásos, teljes értékű fanzinekkel, ahol a gondolatok továbbítását egyáltalán nem hátráltatta a tipográfia. Nem jelent magasabb fejlődési fokot a számítógépes szövegszerkesztés, csak ha olyan magas fokon művelik, mint a magyarkanizsai Elíz Csodaországban készítői, vagy a montázstechnikát is alkalmazó Fashion victim előállítója. Nem véletlen, hogy a kitűnő (avantgárd) költő, Fenyvesi Ottó a nyolcvanas évek közepén jelentősen támogatta a magyar fazineket a jugoszláviai Képes Ifjúság című hetilap rovatvezetőjeként. De erről majd egy következő cikkben.

A közönséghez azonnal eljutó, ingyenes és korlátlan internetes publikálási lehetőség ellenére a fanzinforma virul, papírlapok százezreit töltik meg a fanatikus szerkesztők világszerte és Magyarországon, olyan gyöngyszemeket produkálva a honi sajtópiacon például, mint a Negatív fanzin, a Sofa King vagy az I drink milk. A hétvégi ingyenes fesztiválon bárki kézbe veheti ezeket a lapokat is, hogy remek koncertek hallgatása közben képet kapjon a „Do it yourself!” („Csináld magad!”) médiáról a komáromi Csillag erőd egy árnyékos zugában.

Kép és szöveg: Klein László

Kapcsolódó:
Rovar Lajos: Fanzine-kiállítás a Közép-európai Egyetemen http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/2755
Free Fest: http://freefest.hu
Fanzinarchívum és adattár: http://fanzine.extra.hu
Szőnyei Tamás: „Szükség volt egy alternatív szócsőre…” Beszélgetés Mark Perryvel http://www.artpool.hu/Al/al09/Szonyei.html