De a kisbolt mindent lát, mindent kérdez, így mindent tud, tehát azt is tudja, hogyan lesz tíz deka párizsiból huszonöt, hogyan kerül a zacskóba véletlenül lecsókolbász a holnapi paprikás krumpliba, kekszféleség, lejárt szavatosságú konzerv, tegnapi túrósbatyu. Egy kisbolt tudja, az élet különös dolgokat produkál. A kisbolt a telep szentélye.

A panelproli Mikulása

Apró eső, köd lebeg az utcai lámpák fénykörén a fénylő betonra. Szép, gondolja a férfi, amíg lebeg. 
   - Jössz, apa? – kérdezi nagyobbik kisfia. – Te vagy a kék.
   Mielőtt elfordulna az ablaktól, a lámpa alá besétál négy apró alak, egyikük apró Mikulásnak, a maradék három krampusznak öltözve. Utcai Mikulás kisméretű segéderőkkel.
   Náluk már járt a Mikulás. A férfi rázta a csengőt az erkélyen. Hozta többek közt a Ki nevet a végén-t, azt ülik körbe, kezdenének, a férfi éppen figyelmeztetné kisebbik nagyfiát, hogy reméli, ma nem kap dührohamot, nem vonul vissza sértetten, ha kétszer egymás után kettest dob a kockákkal. Ekkor szólal meg a csengő.
   Az asszony áll fel, az ajtófelelős. Mindig ő tartózkodik legközelebb az ajtóhoz. A konyhában például. Vagy a fürdőszobában. Most se gondolkodik, feláll, ajtót nyit. Kintről gyerekhangok hallatszanak. Aztán az asszony mögött a küszöbön megjelenik az apró Mikulás. Tíz körüli kislány piros kucsmában, az esőpárában csomósra ázott fehér vattaszakállal, hátán piros vászonzsák. Könyöke magasságában krampuszfejek, fekete zoknira varrt konyuló, piros szarvak, fekete pongyolaféle rajtuk, nyaknál vörös zsinórral megkötve, mint a malaclopó.
   Állnak a küszöbnél, a férfi dermedten, a fiúk a játék fölött érdeklődve nézik a különös Mikulásosztagot. Az asszony takarásból integet a fiúknak, hogy álljanak fel, jöjjenek közelebb, nehogy az érkezők bemasírozzanak a nagyszobába sáros csizmában. Aztán kérdőn néz, hogy most mi van, mit csináljon. A férfi hunyorít, nyugi.
   - Jók voltatok, gyerekek? – dörmögi a Mikulás.
   A férfi felismeri a beöltözött kislányt. Reggelente a kisboltban találkoznak, hol előtte áll a sorban, hol mögötte. Fél kiló kenyeret vásárol, tejet, margarint, néha párizsit. Amikor a férfi később baktat át a boltba, láthatja, a szemközti lépcsőházból vezeti az öccseit az óvodába. Anyjukat soha nem, apa nem érkezett velük, amikor nyáron beköltöztek a magas földszint szoba-konyhájába. Ezt is a kisboltban hallotta. Egy lakótelepi kisbolt mindent tud. Azt is, hogy az apa börtönben, az anya Suzukiban.
 
   De a kisbolt mindent lát, mindent kérdez, így mindent tud, tehát azt is tudja, hogyan lesz tíz deka párizsiból huszonöt, hogyan kerül a zacskóba véletlenül lecsókolbász a holnapi paprikás krumpliba, kekszféleség, lejárt szavatosságú konzerv, tegnapi túrósbatyu. Egy kisbolt tudja, az élet különös dolgokat produkál. A kisbolt a telep szentélye.
   - Jók – válaszolja a kisebbik nagyfiú.
   - Ha jók voltatok, a Mikulás ajándékot hozott – mondja a kislány erőltetett mély hangon, - de hogy ne felejtsetek el jónak lenni, a virgács figyelmeztet.
   Hátranyúl, és a közel lépő két fiú kezébe nyom egy-egy olcsó szaloncukrot, mellé rafiával összekötött fűzgallyakat.
   Eddigre a férfi üríti az egyik mikulászacskót, összemarkol négy különféle méretű csokoládé Mikulást, farzsebéből kiszálaz egy kétezrest, a zacskóba rakja, átadja a kislánynak.
   - Köszönjük Mikulás bácsi – mondja, és megsimogatja a kislány sapkáját.
   Fordulnak, indulnak a bejárathoz.
   – Csókolom! Csókolom! – köszöngetnek a krampuszok.
   Az asszony sápadtan csukja utánuk az ajtót.
   - Ez szörnyű – sóhajtja a beépített szekrénynek dőlve.
   - Mennyit adtál? – kérdezi később, amikor visszaülnek a társasjátékhoz.
   - Ezret – morogja a férfi, de int, nem az asszony dolga, kigazdálkodja valahogy. 

Onagy Zoltán