Egy mai nő (regényrészlet)
Anyja kékvérű értelmiségi családból származott, ahol ezüst evőeszközzel terítettek a reggelihez. Anyai nagyanyja úgy beszélt apja családjáról, mint különös bogárfajról, amelyet esetleg érinteni is veszélyes lehet. Apja parasztcsaládból értelmiségivé kinőtt szülők gyermeke, akik minden pirkadatkor a kertbe, a szőlőbe, meg az ólba indultak munka előtt, és életük minden percét végigdolgozták.
1966. január 10-én születtem. Írónak, színésznőnek vallom magam, s 
ezekből is élek, nem mondhatnám, hogy fényesen. A világhír még várat magára, persze én minden nap reménykedve ébredek. Azt mondják, az író megírja a maga olvasóit, hát ezen igyekszem.
Első meséimet a Bogárd és Vidéke c. hetilap közölte, néhány novellámat az Origo, a Dunaújvárosi Hírlap melléklete, az Őrségi Kalendárium. Boszorkányos Varga János c. mesémet Lázár Ervin ajánlotta kiadásra.
Gyűjteményes kötetben két drámám jelent meg, a Kilenc szerző színt keres, és a Vágyakozók c. kötetekben. Magánkiadásban olvashatók pajzán meséim, melyeket Berecz András javaslatára magam adtam elő, A likból lett leány címmel. Egy éve fejeztem be első regényemet.
Kapcsolódó:
A likból lett leány (beszélgetés a szerzővel)
Hargitai Ildikó
Egy mai nő
(regényrészlet)
A nagymamája szerint ő volt a legjobb gyerek, aki valaha született. Sose sírt. Mindent megevett, amit elé raktak, de az utolsó falatot udvariasságból a tányérján hagyta, ahogy tanították, nehogy szegénynek nézzék! Nem lógázta a lábat, ha nem ért le a földre, a felnőtteknek előre köszönt, és már négy évesen elegánsan nyújtotta a kezét kézcsókra a férfiak felé. Az óvodában ő mondta az ünnepi verset, mosolygott, ha fényképezték, nem lépett fűre, ha nem volt szabad, és ismerte az összes közlekedési szabályokat. Az iskolában példásan viselkedett, jó jegyeket szerzett, nem hívta fel magára a figyelmet semmivel.
Anyja kékvérű értelmiségi családból származott, ahol ezüst evőeszközzel terítettek a reggelihez. Anyai nagyanyja úgy beszélt apja családjáról, mint különös bogárfajról, amelyet esetleg érinteni is veszélyes lehet. Apja parasztcsaládból értelmiségivé kinőtt szülők gyermeke, akik minden pirkadatkor a kertbe, a szőlőbe, meg az ólba indultak munka előtt, és életük minden percét végigdolgozták. Gitta apai nagyanyja három gyerek felnevelése után végezte el a gazdasági főiskolát, közben a szövetkezetben dolgozott, és minden délben hazaszaladt főzni.
A válás után apát nem látta egy darabig, de amikor újra nősült, Gitta elmehetett hozzájuk kéthetente egy szombatra, vagy vasárnapra. Eleinte szalvétát, később bélyeget gyűjtött, szívesebben játszott babákkal, mint mackókkal, szenvedélyt nem tanúsított semmi iránt mindaddig, amíg olvasni meg nem tanult. Attól kezdve mindig volt nála könyv. Utcán járás, bevásárlás közben is olvasott. Tévénézés közben is. Néha aggódtak érte, de egészséges volt, fára mászott, nem volt rosszkedvű, hát hagyták. Elvégre az olvasásban nem találhatott senki kivetni valót.
Anyja könyvtárát tizenkét éves korára szőröstül, bőröstül felfalta. Nagyanyjáét, az erdélyi szépírókkal, mesékkel, regékkel a felelőtlen-felhőtlen nyári szünetekre tartogatta. Apja főleg politikai szakkönyvtára és filozófiai műveket tartalmazó polcai az asztala körül okoztak neki némi problémát, de Gitta nem futamodott meg. A Lenin összest nem szerette, és bármennyire utálta félbehagyni a dolgokat, ezt többszöri nekifutásra sem volt képes végigolvasni. Marx nagyon érdekes volt, de rettentő terjengős, ráadásul állandóan ismételte önmagát, az ezek után ígéretesen vékony Kafkát túl sötétnek találta, Camus regényein elgondolkodott. Éjjel olvasta, ez erősíthette fel magányérzetét. Külön bolygón létezett egymaga a könyvével, magasan a szuszogó család fölött. A pestis, azután a Közöny, kivetette őt a világból, amiben béke volt, amiben jövő volt, amin gondolkodni lehetett, nagyanyja istenének fennhatósága alól, anyja regényeinek illúzióvilágából, és apja szilárd materializmusából. Egymaga állt a város sáros utcáján kinőtt szoknyájában, és nem kellett többé hinnie semmiben. A bukást olvasva felnőtt. Rájött, hogy senki sem gondolkodhat az ő fejével, senki sem cselekedhet az ő szívéből, az ő kezével, csak ő maga. Nem rémítette a halál, mivel mindenképpen, mindenkivel bekövetkezik. Semmi kivetni valót nem látott benne, semmi félelemkeltőt nem hordozott számára. Egy napon véget ér. Közel volt még a gyerekkorhoz, amikor bármelyik pillanat az utolsó lehet, és amikor semmiben nem hisz az ember, csak él pillanatról pillanatra. Nem értette azt sem, miért tisztelik a halottakat? Anyai nagyapját, akit Gitta imádott, nagyanyja, életében soha egy jó szóval nem illette, ám miután meghalt, felmagasztaltatott. Ekkoriban akarták másodszor pszichológushoz vinni, mivel szülei számára ijesztő realitással nyilatkozott az élet számukra igazán nagy kérdéseiről. Szerencsére apja nem egyezett bele a vizsgálatba. Bár épp ennek az esetnek a hatására jelentkezett ismét egyetemre, most pszichológia szakra, új felületet nyújtva ezzel Gitta olvasmányaihoz.
Gitta lenézte a családját, bár ezt soha nem fogalmazta meg, még magának sem. Átlátott rajtuk, és nem volt hajlandó csatlakozni egyikük illúzióvilágához sem. Könyörtelenül, bár udvariasan utasított el mindenféle próbálkozást. Afféle szeretettel nézett rájuk, mint ahogyan ők néztek rá, a kisgyerekre. Ez a kisgyerek magában megmosolyogta nagyanyját a templomával, ami ronda festményekkel volt teli, ahol kövér pap orrhangon adott elő unalmas butaságokat nagy tömegeknek. Nevetett anyján, aki szent Antalnak dobálta be a húszasokat, hátha küld neki valakit, aki majd szereti őt, meg a lányát. Mária butácska volt, és semmitmondó, csak a köpenye színe szép, Jézus ostoba, mert semmire nem volt jó az áldozata, és nem vette észre, hogy mindenki érdekből tart vele, kinek dicsőség, kinek üdvözülés, kinek kevésbé unalmas élet kellett. Még az sem biztos, hogy szeretett valaha valakit! Bár, amikor felélesztette a halottat, egy pillanatra megrendítette Gitta magabiztos ítéletét, de aztán tovább gondolkodott. Zagyvaság. Minek feléleszteni valakit, aki meghalt? Az ostoba, síró família kedvéért? Miközben arról beszélnek, hogy aki meghalt, istennél van, és az a legjobb hely a világon? Onnan visszahozni? Gitta mire idáig jutott, már megtanulta, hogy ezekről nem beszélhet. Illetve ezt elmondhatja apjának, az ő hasonlóan idealizáló ateista világmegváltó elméleteiről viszont nincs kivel beszéljen. Nem értik. Alkalmazkodott a családjához, mi mást tehetett volna? Megette a vasárnapi ebédet, de tizennégy éves kora után nem vitatkozott. Nem volt partnere. Semmit nem jelentettek neki a családi beszélgetések.
Azért nem szabad elveszettnek látni őt, mert egyáltalán nem volt elveszett. Az olvasás örömmel, és elégedettséggel töltötte el, még ha ki is szakította gyermekvilágából. Megteremtette azt a belső vezetőt, aki végigkalauzolta őt élete ezen szakaszán, akinek mindent, valóban mindent elmondhatott, és aki gyakorlatilag felnevelte erre igazából alkalmatlan szülei helyett, aki egyszerűen ő maga volt. Persze tökéletesen egy gyerek se nevelheti fel önmagát. A könyvek világa nem nyújt valódi segítséget az életben való eligazodáshoz, viszont könnyen kelti a felnőttség hamis illúzióját. Gitta felnőttebbnek érezte magát szüleinél, így aztán nem tanulhatta meg tőlük azokat az egyszerű, alapvető dolgokat, amit minden más gyerek könnyedén, szinte észrevétlenül megtanul. Neki nem volt kihez fordulnia.
Kapcsolódó:
A likból lett leány (beszélgetés a szerzővel)
