A falakon kívül bátornak mutatkozni.
   Kétséget, kételyt, odabent mutatkozó keserű szemrehányásokat megtartani.
Csak ritkán mondani, csak közeli barátra nézni a bajjal: Ugyan milyen? Mennyit változott? Úgy tartja-e a kezét, mint tíz éve az Ipolynál?  

 

 

Második házasság az első feleséggel

 

 

Előszó:
Mikszáth 1873. július 13-án feleségül veszi - az apai tiltás ellenére - Mauks Mátyás leányát, Ilonát. Még ebben az évben a fővárosba költöznek. A vidéki Mikszáth Pesten fedezi fel, hogy a pina, és a hozzá tartozó nő számtalan formában, méretben, adakozókészségben, virtuozitásban létezik. 26 éves ekkor, meg kell értenünk. A felismerés megrendíti. Megjegyzem, valamennyi fiatal férfit megrendíti, amikor beesik a jóba. Válni akar, de Ilonka nem. Mikszáth végül kíméletlenül hazazavarja Mohorára. A dolog része az is, hogy nem sikerül semmi, Mikszáth  nem keres, nyomorognak.
   1882-re végre beindul íróként, az agya is helyredöccen, ráébred, a pina mind egyforma, ha végzett vele az ember, és hogy különös szerencséje volt, amikor megismerte Ilonkát, megalázó procedúrák után - Ilonka lazán seggbe rúgja a közeledő exet, a későbbi világbajnok írót, azt gondolja, hopp, csak dugni akar néhányat, ingyenszexet, ezt is megértjük -, megkéri volt felesége kezét. 
   Ma 127 éve, december 31-én másodszor is összeházasodnak. A Mikszáth-pillanatkép arról ad hírt, amikor Mikszáth kétségei közt őrlődve egy ritmusban rúgja ki bukaresti kurváját, küzd meg az asszony kezéért, és azt ezt követő, ha nem is nyugalmas, mert időnként hiszterizált, de kiszámítható tempójú 27-28 munkában eltöltött évért.

 

Onagy Zoltán:

 

M. K. összemarkolja az igeneket és a nemeket

(Titkos Mikszáth-napló 1882 első feléből)

 

 

Csillaga fénylik.
   Pulzálás nélkül, rendületlenül növekvő fénnyel.
Meglehet, rövidesen valami kisebb tér gázlámpája helyett funkcionálok - mondja morózusan egy szürke reggelen. Bajuszán hársfatea. Fáj a gyomra, a torka. Soha nem fájt, most meg itt van-e. Nem is érti az egészet. Kapkodja a fejét. Erre azért nem számított, hogy ilyen tempóban, ilyen egyértelmű és eszelős sebességgel történnek a dolgok Szegedről visszatérve.
   - Jól van - mondja.  - Három napot nem vagyok itthon.
   Kedvetlenül, bizonytalanul, néha-néha megakadva elkészíti, megkonstruálja a titkosírást, amelyet majd az összegző napló írásához használ. Először bemelegítésül, fazonkeresésül a magánhangzókat:

 

 

   Unja, de rákap az ízére. Élvezi. Mulat munka közben.
   Ne legyen túl egyszerű, mert nem örülne annak, ha minden egyéb szándok ellenére valami fortélyos regényírásba kezdene a célirányos betűkkel. Nem, ha elregényesítené az összegző, önnyugtató és önigazoló naplót. A regények mocorognak már, de ha mozdulnak is, ha benne is a kilencedik hónapban, szükségeltetik ide egy s más. Elsőbben az asszon. Előkészíteni a babakelengyét, a fürdőkádat, bölcső is kölletik, meg a fertőtlenítő szobameszelés. Nem eshet és nem is esik bele egyik napból a másik napba. Össze köll azt rakni, mondja.

   Ilonkánál halmozódtak fel a gondok.
   - Akarom. Nem akarom. Mit tegyek. Mi legyen. Honnan indítsam? A fészkes fekete francba! - alliterál.
   Szíve, gerjedelmei szerint választana a közelben rajzó más nembeliek közül. Ha tízzel fiatalabban kényszerül választani, nem okoz gondot, de ma már tudja, Szeged bűnös város, Pest még bűnösebb. Nem látható, ami hamis. Szép, közben kiderül, kenőcs szépíti. Közelébe érve, lepucolva arcáról a vakolatot, látni a hamisítást. Nem tudni, miért takarja, nem mi van odalent, de éppen elég, ha bizonytalanná teszi a nézőt, a reményteli birtokost.

   - Harmincöt vagyok - mondja 1882 januárjában. Azután ezt élete során néhányszor megváltoztatja.
   Az Andrássy úton ropog a hó. Fagyott veréb szédül le az akácról, puhán eltűnik a hóbuckában. Gyepmesterpár fut a Rózsadomb bokrai közül, Német-völgy ösvényein, a Lánchídon Pestre keveredett éhes rókapár után, szájukból fehér gomolyokban dől a pára.
   - Nem akarok meglepetést, izgalmakat, nem akarok égig érő, felhőket kaszaboló szenvedélyt. Semmit nem akarok. Nyugalmat, munkát.
   - De mégis, hogyan? - teszi fel a kérdést
   - A szerelem gyakran változik át becsvággyá, de becsvágyból a szerelembe nincs átjárás, nincs visszaút - írja titkosított napló mottójául. - De hát akarom-e?
   Erre keresi a választ, ezt fordítja le elsőként: A szerelem gyakran változik át becsvággyá, de becsvágyból a szerelembe nincs átjárás, nincs visszaút.

 

 

   Így néz ki.
   M.K. verzált nem használ, szívesen bonyolítja ugyan, de azért annyira mégsem akarja bonyolítani, hogy a végén kedve is lemenjen nagy bonyolultságában. Csak szolidan, és csak annyira legyen vastag, telt, olvashatatlan és rejtélyes, hogy még őt elszórakoztassa, szórakozását titokban tartsa, de közben elevenen maradjon a szándék, a lendület. Régen megtanulta, a lendület vesztével kipukkad az anyag. Nincs nehezebb pillanat, mint amikor a félkész állapottá válik: kikopik a szeretettel teli gyerekcsináló derű a kézből. Az óvó, a simító.
   A jó anyag kevéske titkolt türelmetlenséget, ingerült félretaszajtást, szomorú reggeli tekintetet megérzi. És visszarúg. Ha te velem így, akkor én is úgy.
   Megtanulta, közeledni hozzá olyan irányból kötelező, ahonnan roppant csábos, és ahonnan pillanatnyi rossz formája nagyítóval sem látható (pl.: hat remek sor). Olyan fényviszonyokat kell teremteni, amely fényviszonyok között a csípőficam megléte sem egyértelmű, de ha mégis, szexepil az, nem hátrány.

   - Ó egek! - mondja, miután elkészül az MK-ABC-vel, - Nem vagyok kerek. Egy kerek erdő. Ennyi erővel, munkával, egy bivalycsorda árát megkereshettem volna!

 

   DIÁRIUM

   - Lassú levél legyen, lassan menjünk bele, aki elbízza magát, könnyen megszégyenül. Abból pedig jutott bőven – morogja a jó Mikszáth.
   - Ha szabad választani, ma inkább megtartóztatnám ennen magam.
   Ami egynek elesése, másnak fölkelése.
   Ami egynek fölkelése másnak elesése.
   Csak szép nyugodtan Átgondolva.

 

   ***

 

   - Cifra asszon nem kell. Cigányasszonba' szép a cifra. Cifra nincs nyomorúság nélkül.
   - Lett-e Ilonka cifra asszon, szép asszony azon hét nehéz esztendő közepette? Ha lett volna, izgalmas volna; ha lehetett volna a súlyos depondációk mellett, az bizony csudákkal volna határos. Akkor mégis meg köllene néznem, mert csuda asszonra szükség vala. Aki odapislant homlokomra, a benti rongyos, kacskakezű elaborátumra, s az kettőt pördülve táncos lábú Seherezádévá válik.
   Színes szalagok lengik körül százszor.

 

   ***

 

   - Mit akarok belőle, ha akarok valamit? Mondják, akkor a legnehezebb válni, ha nem szeretjük egymást. Hét éve nem láttam, és még nem szakítottunk. A szerelem nem az idő bolondja, bár romlás rabja arc és rózsaajk; szerelmet nem merít ki hét vagy óra, ítéletnapig szilárdan kitart.

 

   ***

 

   - Majd én most - hiszem - másképpen közelítek.
   - Mondhatnám, de nem teszem:
   - Esküszöm, szép Lilla, hidd el,
   - Hogy mióta kellemiddel
   - Megkötöztél engemet,
   - Már azóta semmi szűznek,
   - Semmi nyílnak, semmi tűznek
   - Nem nyitom meg szívemet.
   - Most már nem leszek, nem lehetek annektálva.
   A Róza-asszony-féle (Jókai-Laborfalvi Róza - O.Z.) dramaturgiát, histériát be se vezetjük. Maximum ügyes epigrammák, hetyke és helyeske parabolaszöszök, halkan eldúdolt serenád. Kedves csízió. Semmi hangos. Semmi zajos. Semmi tányércsapkodás.
   - Magyarán: úgy kell őtet idehoznom, hogy ne érezze magát azonnal régi királynői köntösében. Vagy úgy, hogy azonnal régi királynői köntösében érezze magát. Egyik reggel így, másikon úgy. Soha ne beleszigorodva egyikbe vagy másikba.
   - Hosszú út nyög mögöttünk.
   - Hosszú utak nyögik a nehéz járást. 

   ***

 

   - Tudom, Maga beekzeválja majd rajtam a rossz időket.
   - Back-világ jön Maga által.
   - De nekem ez már szükség.
   - Kalandvágy, szabadság óhajtása és a függetlenség utáni futás az ifjúi inak ipara. Vén csont nem repeszt a vak tájba. Megvárja, míg kiviláglik.
   - Maga nekem a karbunkulus derékövbe varrva, nadragulya a nadrágszárba. Elővehettem, ha akartam. Itt járt velem mindig.
   - Most már azt kérem, legyen velem a pótok helyett.
   - Jó ez így, ehe? Jól lesz ilyenfurmán? Nem több, avagy, nem sokval több így a kelleténél?

   ***

   - Hogyan mondhat le valaki személyes szabadságáról?
   A Töreki birtokon, Szent Péter egyháza mellett, nyilvánosság előtt, jeles-nemes Sz. gróf jelenlétében, én Mikszáth Kálmán, szabad elhatározásomból, kényszer és csalárdság nélkül, akaratom szabad birtokában, az igát nyakamba véve, a római jog szerint Mauks Ilona kezébe adtam magamat, ki a szabad ember személyes állapotát jóra vagy rosszra egyaránt változtathatja.
   - E naptól kezdve Te és örököseid azt tesztek velem, amit akartok. Jogotok lesz engem birtokolni, eladni, elajándékozni, pokolra tenni, onnan jó szókkal kivenni, vagy szabaddá tenni.

   - Ha akár magam, akár gonosz emberek tanácsára szolgálatodból ki akarnám vonni magamat, fogságba vethetsz engem és megbüntethetsz, mint minden más szolgát, ki szolga állapotába született.

***

   A következőket írja Mauks Ilonának Mikszáth Kálmán: 
   Kedves Ilonkám!
   Akármilyen vén asz asszon, ha férjhez megy, csak menyasszon!
   Szarv letörve rögtön.
   Sziklaszilárd mohorai gőg azonnal odahagyva Mohorára.
   Eztán pedig a következőket:
   Igazi lakadalmat nem csináltam Neked, annak ideje lett. Igazi lakadalom most se jut, bíztatlak mindközben NEM tudom, mivel bíztassalak.
   Látom magam előtt, ahogyan a két násznép ünneplő feketében összetalálkozik, kezükben fényes-piros borosflaskák, kiáltva köszöntik egymást, izgalommal hallgatják a vőfélyek vetekedését, ki mond elmésebbet elmúlt hét esztendőnkről, melyik hogyan vezeti elő az új nászéjszakát.
   Nevetnek, könnyük csorog.

 

   A NAP CSODÁLKOZVA TEKINTGET, A KUTYÁK TORRA KÉSZÜLVE KÍSÉRIK A LAKDALMAS SOKASÁGOT. MINDEN VOLNA. ÁGYVETŐ ASSZONYOK, NÁSZNAGY, BOCSKORPÉNZ, BÚS APA ÉS BÚS ANYA, BÁR BÚS ATYA NEMIGEN, VOLNA CSIGAVŐFÉLY-LYÁNKA, AKI KÖRBEJÁRJA MOHORÁT, JÖJJENEK AZ ASSZONYOK CSIGATÉSZTÁT KÉSZÍTENI;

 

   A levesben haluska. Volna gyiós kendő. Terajtad gyöngyösi koszorú. Volna rég nem látott kompéros lepény mazsolás túróval. Volna nekünk álmenyasszony, maskarás pacurka, elugranék, el én, odamenekülnék hozzád. Volna tyúkverőtánc, a hajnali, mi meg ülnénk csak, néznénk a jókedvet, a döngölést, váll összeérintve.
   És volna elhálás. Hátunkban a szemek. Volna szégyenkezés is. Boldogság is, boldogtalanság is.
   Volnánk végre mi magunk is.
   Itt kapnék észbe e hosszú levél végén: de kérem, ez nem éppen a terv szerint alakult, elvittek éngemet a derűbe hajoló gondolatok.

 

   ***

 

   (Extra Muros:) 

   A falakon kívül bátornak mutatkozni.
   Kétséget, kételyt, odabent mutatkozó keserű szemrehányásokat megtartani.
Csak ritkán mondani, csak közeli barátra nézni a bajjal: Ugyan milyen? Mennyit változott? Úgy tartja-e a kezét, mint tíz éve az Ipolynál?

   ***

   - Nekem most jókedvűnek kellene lennem formáliter. Vagyok is. Hahaha.
   - Bármi lesz is, semmi olyan nem történhetik, ami első, ami meg ne esett volna ezen a szép gömbölyű Földön.

 

   Kanut, dán király, szüntelenül pusztított a szlávok földjén. Azok pedig ellenállásra készültek. Megszállták a gázlókat, mindkét oldalon megerősítették kis várakkal, amelyekből a dánok hajóit el lehetett süllyeszteni. Az utakat vasláncokkal zárták el. Mint mindenki, akit támadás fenyeget, aki érzi a leigázás füstölgő fekete szelét, gyötrött aggyal kigondolták a trükköket, amelyeket hasznosnak véltek, amelyekkel gyengíthetik az ellent, azokat megcsinálták.
   Ám az óriási erőfeszítéssel, a hatalmas munkával nem mentek semmire. A dánok megérkeztek, mint szoktak, az erődítéseket áttörték, s úgy ellepték az egész földet, mint a sáskák. A szlávok, támadni nem mervén, váraikba húzódtak. A dánok pedig felélték azok tartományát, felfalták a föld terményét, leölték az erdő vadjait, kiürítették halastavaikat, majd dolguk végeztével visszatértek hazájukba.
   A szlávok pedig nekiláttak a helyreállításnak, és bánták, de igen-igen bánták, hogy a dánok nem ezen a földön élnek, mert ha itt élnének velük, mellettük, szövetségben és barátságban, a rombolás megszűnnék, és nem csak megszűnnék, hanem egy harcos, szigorú rablónemzetnek volna egy szorgalmas, a barátságot igen megbecsülő testvérnépe.
   A szlávok igen nagyon vágytak a békére. A békeszerető szlávok. Közben vonzotta őket az erő. Mindkettőre igen nagyon vágytak egyszerre.

 

******************
 
Kapcsolódó:
   A Mikszáth-nagyapa karja: http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/732