Irodalmi Jelen

Te csak parancsolj, Uram!

2010. január. 20. - 06:57

   Ha pedig elmulasztották volna, itt a könyv.
   Egy könyv nem illan el, mint a televíziós sorozat.
   A könyv fekete, kartonkötésű, jól bírja az utazást és egyéb inzultusokat. A könyv, kiváló paraméterei ellenére nem válik regénnyé, pedig bizonyos pontjain volna ilyen igényünk. Technikája leginkább hálóra emlékeztet. A webhasználó felmegy a google-ra, beüti a keresett vezérmotívumot: „Ne ölj”, és gyors egymásután ablakok nyílnak meg, különféle konstitúciós közelítésekből értelmezve a kérdéskört.

Te csak parancsolj, Uram!

Mindenféle szándékolt pofátlanság nélkül: bizonyos hang- és képsorok alapjáraton alkalmatlanok rá, hogy a nézőt vacsora, sörözés, heti összevont újságok koncentrált szemlézése, heti szex alatt vagy közben képesek legyenek elvarázsolni. Hogy áttörjék a tempóból, időhiányból épített gátat. És egyébként is. Ezek a higgadtan brutális filozófiai és teológiai szerkezetek megkövetelik a nézőtől (olvasótól), hogy személyesen érintve legyen – a tárgyalt Tízparancsolat – valamely pontja által. Érintve, nem közéleti szinten. Nem móri gyilkosság, nem politikusi hazugság, hamis ünnep gyártása, magánérdekű törvénygyártás kapcsán. A kisember régen megtanulta (fejébe verték), őrá közvetlenebb morális törvények vonatkoznak, ne hasonlítsa magát.

Megjegyzendő, a kisember saját személyes vonatkozásait is két mércével méri. Véletlenül sem okoz hasonló súlyú lelki traumát, ha amennyiben ő az elkövető, illetve vele követték el a nevezett kiemelten morális bűntett valamelyikét. Más kategóriába sorolandó, amikor ő ölt, hazudott, paráználkodott, de nagyon, atyját nem tisztelte, illetlen kontextusban vette szájára az Urat. Ezekkel – ha nem is könnyen –, mégis képes megküzdeni külső segedelem nélkül. Az életet komplikálja, amikor érintett ugyan paráznaság által, de nem ő a parázna, amikor őt ölték, őt nem tisztelik. Na, ez – így – már képes nagyfokú erkölcsi válságba sodorni az alanyt. Ilyenkor bénultan nézi-hallgatja, issza a bölcs szavakat.

Minthogy az ország felnőtt lakosságának legalább harmadát rendes viszonyok közt nem tisztelik a folyamatban, rendesen nem vele paráználkodnak, tőle lopnak, neki a bűnök közül annyi marad, hogy rendszeresen szájára veszi az Úr nevét tiltott mondatszerkezetben, ám csatlakozva egyéb főbenjáró bűnökhöz, a segedelem elkél. (Kevésbé cizelláltan: aki éppen megcsalatás alatt áll, és káromkodik, mint a kocsis, rövid úton jut el a felismeréshez: nem a Tízparancsolat elvei szerint élt, rövidesen párhuzamosokat keres, kimászást segítő magyarázó példázatokat.) Hivatalos kimutatások szerint a népesség potens kétharmada érintett e gaztett sajátos kelet-európai (+ ázsiai laza-numera) változatában, a másik kétharmada kétszeresen érintett, az átfedéseknek köszönhetően maradék egyharmad pedig nincs. Ez megnyugtató, mert a gazok nyilván csüggtek a szón.

   Ha pedig elmulasztották volna, itt a könyv.
   Egy könyv nem illan el, mint a televíziós sorozat.
   A könyv fekete, kartonkötésű, jól bírja az utazást és egyéb inzultusokat. A könyv, kiváló paraméterei ellenére nem válik regénnyé, pedig bizonyos pontjain volna ilyen igényünk. Technikája leginkább hálóra emlékeztet. A webhasználó felmegy a google-ra, beüti a keresett vezérmotívumot: „Ne ölj”, és gyors egymásután ablakok nyílnak meg, különféle konstitúciós közelítésekből értelmezve a kérdéskört. Hankiss (rendszerint) kíméletlen képi környezetben – csendes líra, derű és idill, közben a kés - felvillantja az alapkérdést, ahogyan ez megjelenik. Eztán a háttérből sorban érkeznek a háttérből az értelmezők.

Pl. a ne ölj! kapcsán Popper Péter az ívről beszél, ahogyan az ösztönök kormányolják az ember élő fiát. Szabó István arról, ölni nem egyéb, mint megsemmisíteni az isteni művet. Vágvölgyi B. András a szamurájkódex által megfogalmazott „ölés művészetéről”. Szilágyi Ákos az Oroszországi változásokról, a killerpiacról, az élet (viszonylag) csekély áráról, az élet, a politika és a társadalom kíméletlen kölcsönhatásairól. Farkas Pál az „alap”ölés buddhista értelmezéséről. Schweitzer főrabbi az ölés kényszeréről – l. Palesztina. Bárándy György (őszintén szólva nem derül ki, az igazságügy-miniszter, netán a halálbüntetés mellett kardoskodó papa-e a beszélő), az igazság fölöttébb képlékeny voltáról. Györgyi Kálmán a halálbüntetés eltörléséről, annak társadalmi igényéről. Heller Ágnes a „ne ölj” és a „Ne gyilkolj” lényegi különbségeiről.

Csak olvasva válik láthatóvá, mennyire nem lila ez az egész, mennyire a való világ (mindennapjaink) szintjéről közelítik az ügyeket a beszélők (ha néha kapaszkodunk is), a helyszűke ellenére kiemelem a neölj-paradigmából a Popper Péter történetet. Bizonyítandó, a szakemberek pontosan úgy látják, mint mi, civilek, a folyamatok nem rehabilitálhatók, de az ember mégis kénytelen örökölt-felvett-kialakult - létező, kéznél lévő – morális korlátai közt élni, hogy ne érezze magát a bőrében folyamatosan rosszul. A meghatározó kollégiumi csoport éppen úgy kialakítja kötelező morális értékrendjét, amelyhez idomulni kényszerül a csapat marginális és outsider tagja is, mint egy tanyaközpont másnemű értékrend köré szerveződő kisközössége. És ez „tárgyi mivoltában” el is dönti a Tízparancsolat aktuális értékdiktáló képességét.

   Tehát Popper Péter és az ő piarista szerzetese: „ő mesélte egyszer kétségbeesett szomorúsággal, hogy ’45 után iszonyú tolongás volt a villamosokon [...]. ő is fel akart szállni, de egy fiatal melós srác elkezdett vele ordítani: »Rohadt, csuhás, te népnyúzó, ne vedd el a dolgozók elől a helyet! Mit keresel itt?« – »Föl akarok szállni, fiam, a villamosra« – és felnyomakodott végül ő is. Véletlenül épp a fiatalember mellé került a peronon, aki tovább gyalázta. Olyannyira behergelte magát, nyilván volt benne egy kis alkohol is, hogy egy hatalmas pofont lekent az atyának. Az atya ekkor azt mondta: »meg vagyon írva, hogyha valaki megüti a jobb orcádat, tartsd oda neki a bal orcádat is. Itt van, fiam, üsd meg ezt is.« A srác nem volt szívbajos, lekente a második hatalmas pofont is. »Akkor, tudjátok, elbődültem - mesélte az atya végtelen szomorúsággal – eddig Krisztus. Most pedig jön, fiam, dr. Kőváry Szilárd. És jól megvertem ott a peronon.« Mindezt igazi szomorúsággal mondta, mert nem tudta megfogni magában az indulatot, az agressziót, nem tudott úgy viselkedni, ahogyan papként viselkednie kellett volna.”
   Ennyi az idézet. És még egy mondat zárásul: aligha kétséges, Hankiss Elemér bármit tesz, nem tesz, bármit érint, kiegészíti a pompás képet, amelyet kialakított magáról az első médiamészárlás korából. Derűsen ül sárga pulóverében(?) a parlamenti vizsgálóbizottság fogcsattogtató, égő szemű hiénái közt valami nagy ovális asztal körül, és magyaráz. Ha valamit nem értenek, márpedig alig értenek valamit abból, amit Hankiss meg kíván értetni velük, újra kezdi harmadszor, ötödször. Mindezt angyali türelemmel.
   Az erő, a hatalom, az agresszió diktálja a mindenkori tízparancsolatokat. De nem mindig. Ami reménykeltő.