Crescenzo rendhagyó ügykezelése abban nyilvánul meg, hogy stílusa szerint a kiváló és izgalmas korabeli TIT-előadást (manapság: Mindentudás Egyeteme) ismeretterjesztő jelleget összeágyazza a legpompásabb mikszáthi mesélőkedv anekdotaváltozatával. Ebből születik az olvasmány. Maga az OLVASMÁNY.
   Nincs egyetlen oldalpár, amit ne volna érdemes elolvasni. Esetek, kalandok, történetek, mókák és tanulságok a filozófia hosszú történetéből. Megjelenik a viceházmester bölcsessége, a cipészmesterné világa, a szkeptikusok, a sztoikusok, Platóntól Epikuroszig mindenki. A Phütagorasz-fejezet példának okáért a következő cím alatt szerepel: Phütagorasz a szupersztár.

Amikor bölcselkedünk, elmúlt az élvezetek időszaka

Nem kalkulált gyors buszút a Duna mentén, változás a programban, a könyvben, a délutánban. Hasonló gyakran megesik, ha női nemi jelleggel felszerszámolt a parancsnok (aki tiltakozik ez ellen, „ne gyere, ha nem akarsz”), aki meglehetősen erőszakos szerkezetű felépítmény (és alépítmény, hehe), szemben pedig a jobbágymentalitású beosztott, aki azt mondja, lehetne rosszabb is, ha pl. nem volnának esetleges változások, előre programozhatnánk akár harminc napot. De nem lehet.
   Erica Jongot nem viszek magammal. Vastag könyvet nem olvasok buszon, csak újságot, folyóiratot, pedig a kondíciók megfelelőek volnának, fényviszony, betűméret. És mégsem. Vastag könyvet buszon olvasni, az olyan nőies. A könyvelőnő kiszabadul a konyhából, a gyerekágy mellől, a metróban folytatja a másfél kilós, rojtos ronggyal gondosan jelölt szinglikönyvet. Mert annyit már tudok, hogy Erica Jong 1973-ban született rettegő repüléskönyve a szinglikönyvek szapora méhe. Biztosnak látszik. Majd visszatérek rá, hogyan teremt író stílust, vág ösvényt a járatlanban. 
   A görög filozófia rendhagyó története című Crescenzo-könyv, még nem érek el a Szamár-hegyi kanyarba, amikor megjegyzi: (rötyögök is egy kicsit, hogy no lám, hány évesnek kell lenni ahhoz, hogy ilyen egyszerű, mégis megkerülhetetlen igazságokkal tegyen helyére az író bizonyos pozíciókat) a szakzsargon jól hoz a konyhára, fontosabb lesz tőle az ember, növeli használója értékét. Ekkor eldől, érdemes próbálkoznom. Hátha nem halok meg hülyén.
   Megvallom, életem jelentősebb részét a marxizmus-leninizmus filozófiája uralta, illetőleg uralta volna, ha nem üvölt eszét vesztve a valóság bölcsessége és az elmélet bölcsessége közti meghatározó különbség.
   A filozófiáról a normális civil annyit tud, beszakad alatta az asztal. Az öreg diófa asztal is. Pedig léteznek kedvezőbb, vörösboros, enyhe szelű közelítések.

   Hérakleitosz (i. e. VI–V. sz.) az első gondolkodó, aki filozófusnak nevezi magát. Hérodotosz (i. e. V. sz.) használta először a philoszophien kifejezést: a tudásvágyat fogalmazta meg így. A filozófia eredetileg nem tudomány; életmód, amely a gazdagság, a becsület, a különféle köznapi macsó dolgok kedvelésével szemben a távolságtartó bölcsességet (szophia) tekinti legfőbb értéknek. Vélhetőleg az életmód az oka, hogy jó messzire eltartottuk: a Trabant-életmódnak nincs filozófiája. A görögök a megfoghatatlan tudását, a jövő és a sors ismeretét értették bölcsességen. Ami elgondolkodtató. A mai ember könnyen esik a közeli jelenek csapdájába, mindenféle filozófiát a politika szolgálólányának tekint. A politikai nem filozófiáját is.
   Filozófia mint életmód. A filozófus szemében a bölcsesség mindennél értékesebb, így határozzák meg általában a filozófust. Hajlik rá, hogy elmélkedő életet folytasson, hogy megtisztuljon a lelki vakságtól, s kifejlessze az ismeretszerzésre alkalmas készségeket. Ami érdekes. Amikor a hibaforrást az érzékcsalódásban látja, a lélek megtisztítása révén igyekszik kiszabadulni az érzékiség hálójából, s begyakorolni a tiszta szellemi megismerést (platonizmus). Ebből még nem következne, hogy csak és kizárólag az államilag dotált filozófiának volt ún. életmódja, de az biztos, hogy a nem dotált filozófiának nem volt (l. Bibó). 

   Ha a filozófus belátja, hogy nem a test, hanem a szenvedélyek szülik az előítéleteket, akkor a szenvedélyek elfojtására és a rendíthetetlenség elsajátítására törekszik (sztoicizmus). De minthogy a szenvedélyek nagy százalékban a testből eredeztethetők, a sztoikusok rendszerint a haláluk után váltak valódi, követhető sztoikusokká, amikor a testre vonatkozó tárgyi bizonyítékokat a rajongó követők megszüntették tárgyi bizonyítéknak lenni.
   A filozófus a tévedésekért a hagyomány kritikátlan átvételét teszi felelőssé. Célja, hogy felülbírálja az ősök nézeteit, s önálló gondolkodást fejlesszen ki magának. A filozófia Platónnál az ítélet és a gondolkodás művészete. Platón: azt írja Az Államban, hogy a filozófiai látás a lélek elfordításának köszönhető: egész lélekkel kell elfordulnunk a mindennapok világától. Ez tenné be a kaput. Ettől halnának éhen a gyerekeink, ülnének rongyokban a kocsma- és a templomlépcsőkön, ha filozófusok volnánk, amik szerencsére nem vagyunk. Illetve vagyunk, de konformista, esetenként duzzogó filozófusok.
   A filozófusnak nincs birtokában a bölcsesség. A szophia nem a filozófusnak, hanem a törekvésének (philia) a tárgya. „Tudom, hogy semmit sem tudok” – így – jobb napjain – Szókratész. Persze a filozófus nem annyira tudatlan, hogy be ne ismerné tudatlanságát, s ne látná annak szükségét, hogy átvágja magát saját tudatlanságán, de tudatlan annyiban, amennyiben törekszik a totális bölcsességre. Őt a philia különbözteti meg a mezei (gyakorlati) filozófustól, aki ismeri korlátait, s azért igyekszik legyűrni a korlátokat, hogy mindennapi életmódját a tudás révén megváltoztathassa. A bölcs nem szenved hiányt semmiben – nem vágyódik semmire. A vérbeli filozófus azért vágyik a teljességre, hogy azután soha ne vágyjon semmire, de mert a végtelen nemtudás megakadályozza ebben, mindig csak vágyik a nemvágyó teljességre, de soha nem érheti azt el. A paradoxon miatt soha nem derül ki egyértelműen, ki a bolond.
   A Crescenzo-könyv a „közelítő” alkotás.
   Ne rémülj meg magától a szótól, filozófia, ne ugorj el. Crescenzo rendhagyó-közelítő. A görög filozófiát-filozófusokat, vonulatokat, korszakokat úgy mutatja be, mint a nagyon barátságos, nagyon jó svádájú villanyszerelő, amikor két sör között előadja, hogyan égeti le a hálózatot a Rakéta porszívó, és miért. Hogyan történt ez a porszívóval Szókratész előtt, hogyan Szókratész után. Hogyan spec. Szókratész esetében.
   Crescenzo rendhagyó ügykezelése abban nyilvánul meg, hogy stílusa szerint a kiváló és izgalmas korabeli TIT-előadást (manapság: Mindentudás Egyeteme) ismeretterjesztő jelleget összeágyazza a legpompásabb mikszáthi mesélőkedv anekdotaváltozatával. Ebből születik az olvasmány. Maga az OLVASMÁNY.
   Nincs egyetlen oldalpár, ami ne mondana újat, ne volna érdemes elolvasni. Esetek, kalandok, történetek, mókák és tanulságok a filozófia hosszú történetéből. Megjelenik a viceházmester bölcsessége, a cipészmesterné világa, a szkeptikusok, a sztoikusok, Platóntól Epikuroszig mindenki. A Phütagorasz-fejezet példának okáért a következő cím alatt szerepel: Phütagorasz a szupersztár. 
   „Fütyülve a tudálékoskodókra és a komolykodókra, szeretném neked (Salvatore) bebizonyítani, hogy adott esetben a görög filozófia könnyen felfogható, megérthető, sőt szórakoztató is lehet. [...] Ha már jobban összeismerkedtél velük, arisztotelésziek, platonisták, szofisták, szkeptikusok, epikureisták, cinikusok az állatövi jegyeknél is hatásosabb támpontokat nyújthatnak az egyes emberi karakterek felméréséhez.”
   A zénóni paradoxonról a következőket mondja: „Remélem, világosan fejeztem ki magam. De ha mégsem, az sem baj: nagyon jól meg lehet lenni Zénón paradoxonjai nélkül is.”
   És ebben rejlik az összefoglaló nagy igazsága. Amikor az élvezetek ideje van itt, ne bölcselkedjünk. Amikor bölcselkedünk, elmúlt az élvezetek időszaka. Mindennek megvan a maga ideje.

   Luciano De Crescenzo:
   A görög filozófia rendhagyó története – Tericum kiadó

Luciano De Crescenzo