Sok címmel egyről – Nyilas Atilla Az Egynek álmai. Álmoskönyv című kötetéről (Szoba Kiadó Könyvkiadó, 2008)

„Az álmoknak nincs igazsága, hamissága, amihez eljuthatnák. Az álmok csak vannak. Értelmük a feltárásukkor teremtődik meg, de minden feltárás egyedi és önmagáért  való. Nyilas Atillának sikerül távol tartania magát mindennemű misztikumtól vagy lélektani fejtegetéstől, és sikerül megmutatnia az álmok útvesztőit anélkül, hogy az olvasó elveszettnek érezné magát. A költő lebegni engedi az álmok verseit, nyitva hagyván értelmezésük számtalan lehetőségét bárki számra.” – Vincze Ildikó kritikája.

Sok címmel egyről

– Nyilas Atilla Az Egynek álmai. Álmoskönyv című kötetéről

(Szoba Kiadó Könyvkiadó, 2008)
 
  Nyilas Atilla 2008-ban megjelent kötetét végigolvasván az ember akár átverve is érezhetné magát. A borítón szereplő, kultúrtörténetileg túlterhelt cím – Álmoskönyv Nyilas Atillától – ugyanis az álomfejtés hagyományai felé irányíthatja az olvasó gondolatait, akinek a versgyűjteményről szerzett első benyomásai Krúdy híres munkájával (Álmoskönyv), illetve az álmok lélektanáról őrzött emlékekkel itatódhatnak át. Noha a címbe emelt név előre jelzi, ez egy álmoskönyv Nyilas Atilla módra, csak a kötet végére érve válik világossá, miben is áll a különbség. A lírai én az álmokat nem megfejti, csupán összegyűjti. Felszínen tartja azt, ami kíméletlenül feledésre van ítélve.

  Az olvasót még inkább megzavarandó a kötet gerincén szereplő cím – Az Egynek álmai – eltér a borítón olvashatótól. Utóbbihoz hasonlóan ez a cím is rögtön csatolhat egy jól ismert, álommal kapcsolatos alkotáshoz, Szabó Lőrinc Az Egy álmai című verséhez (erre Szili József is felhívja a figyelmet a kötet előszavában).

  A könyvet kinyitván az első lapon Álmoskönyvet olvasunk, majd a két fenti cím együtt szerepel, megváltozott funkcióval. Az Egynek álmai mellett az Álmoskönyv már mint műfajmegjelölés áll. Valójában egyik sem ad pozitív támpontot az olvasáshoz. A kötet ugyanis álmok puszta gyűjteménye, instrukciók és magyarázatok nélkül. Mindemellett az álmokról gyorsan kiderül, nem (csak) a költő álmai, hanem sokaké: elődöké, barátoké, gyakran nem is valódiak – amennyiben megkülönböztethetünk valódi és nem valódi álmokat –, hanem valaki más gondolatainak fonalával szőtt „ál-álmok”.

  A szerző megjelöli például a k. kabai lóránt (sic!) álomnaplója alapján készült verseket, itt-ott feltünteti egy-egy ihlető vers címét is, de ha más nem, a kötet végén található köszönetnyilvánítás és forrásjegyzék gondosan megnevezi, honnan merítette ötleteit a költő. Tovább bővítve a címek nyújtotta kapcsolódási pontokat olyan nagy álmodók neveit találjuk itt, mint például Csáth Géza, Sigmund Freud, Ferenczi Sándor, Pilinszky János vagy Reviczky Gyula.

  Merész vállalkozás álmainkat, főleg mások álmait megírni, hiszen az álom-beszéd nyelve magánjellegű és kontrollálatlan. Az álomnarratíva viszonylag rendezett formájában teszi meg a tudattalan az első lépést az értelem felé, benne jut először szóhoz annak széttöredezett tartalma. Az álmoknak nincs igazsága, hamissága, amihez eljuthatnák. Az álmok csak vannak. Értelmük a feltárásukkor teremtődik meg, de minden feltárás egyedi és önmagáért való. Nyilas Atillának sikerül távol tartania magát mindennemű misztikumtól vagy lélektani fejtegetéstől, és sikerül megmutatnia az álmok útvesztőit anélkül, hogy az olvasó elveszettnek érezné magát. A költő lebegni engedi az álmok verseit, nyitva hagyván értelmezésük számtalan lehetőségét bárki számra. Ez talán úgy hangozhat, mint burkolt negatív kritika, ám a „számtalan értelmezési lehetősége van” megjegyzés itt cseppet sem az érthetetlenségre, túlbonyolítottságra, önmagukért való stílusjátékokra utal. Ebben a kötetben mindennek megvan a helye. Ami érthetetlen, az csupán addig az, amíg az olvasó nem veszi a fáradtságot, hogy megértse. Izgalmas rejtvényeket ad fel az olvasónak a költő, melyekre legyintve nemet mondani igen nagy kár.  A kötet ereje éppen abban áll, hogy megkísérli megragadni az álmok tünékeny mivoltát, töredezettségükből, illékonyságukból, enigmatikusságukból pedig poétikai rendezőelvet kreál.

  A címadással elindított játékosság tovább folytatódik a kötet megszerkesztésében: a tartalomjegyzék megszokott növekvő számsorrendje helyett a rendet a különböző cikluscímek adják, amelyek tematikusan rendszerezik a verseket – vö. Álmok álomról és ébredésről, A szorongás álmai, Álomban való vers. Szerzői utasítás szerint tehát a 84. oldallal, vagyis a Kísérlet az álomról című verssel kezdődne a kötet, az olvasóra van bízva, betartja-e, vagy inkább halad a hagyományos lapról lapra olvasás sorrendje szerint.

  Ha valaki utasítást ad, az mindig gyanús. Nem engedvén a szerzőnek, a kötet „valóban” első versével – Mr. M – kezdtem az olvasást. Következő lépésként megpróbáltam megtalálni a tartalomjegyzékben, ahol ilyen cím azonban nem szerepel. Van viszont Mr. M D, Mr. M A, Mr. M B és Mr. M C. Nyughatatlan olvasóként nem törődvén bele a nyomdahiba lehetőségébe, azonnal rejtvény után kutattam, és hamar kiderült, a címben szereplő betűtoldalékok egyfajta rendezőelvként is működhetnek. A Mr. M tehát négyszer szerepel más-más betűvel kiegészítve négy különböző versfüzérben, ezek a ciklusok pedig éppen azok, amelyeket a vers egy-egy betűjelzéssel ellátott versszaka leír. Így például a Mr. A az Álomi kutyák című ciklusban kap helyet. „A) Nyomasztó álom kergetésről. Az éjjel / például egy országúton (Palicsnál) úgy / 20-30 méterenként találkoztam juhász- / birka karavánnal, kis kutyáik sorra rám / támadtak, s bár visszaparancsolták őket, / nem mertem levenni róluk a tekintetem...” – olvasható egyik versszakában.  Ugyanezen versben pedig, amely Mr. C címen a Repülés álmaiban szerepel: „C) Álom arról, hogy fejvesztve rohanok, bukom, zuhanok, repülök, elragadtatom.”, és így tovább.

  Utólag már látom, ha betartottam volna a szerző tematikus alapon rendezett sorrendjét, máris az egész kötet metaforájaként azonosítható verssel  (Kísérlet az álomról) kezdhettem volna az olvasást, amely másféle kulcsot adhat az értelmezéshez: „Álmomban, egy szobában / próbáltam rendet rakni / (a rendetlenség a halálom), / de közben hol ez, hol az / szándékomtól függetlenül is / elmozdult a helyéről, / siklott, úszott, repült, / vagy inkább csak áttűnt, / hol elmosódtak körvonalai, / hol újra kiélesedtek / – ahová éppen néztem, többnyire / ott voltak legélesebbek –, / vagy egyszerűen csak / már másutt volt és másképp, / vagy ugyanott, de másképp, / vagy ugyanúgy, de valahogy / mégiscsak más volt, / vagy meglepően látszott ugyanannak…”.

  Annak ellenére, hogy a tartalomjegyzékkel való játék tétjét nem éreztem elég súlyosnak, Nyilas mégis célba talál. Az álmok természetét alapul vevő poétikai rendezőelv a kötet egészén és általában az egyes versek szintjén is jól működik. A pontosságra törekvő egyszerű leírások (vö. például Galyatetői anzix, Fényseb, A kutya) a hirtelen álmából ébredt ember zaklatott emlékezési kényszerét idézik, vagy a lázbeszédet, ahol szavak szavakra halmozódnak, látszólag értelmetlenül, a köztük lévő hézagokat már az értelemnek kell kitöltenie.

  Más versek erősen epikus jelleget öltenek (vö. például A varázsló, Álomcsapda, A sellő), teret engedve némi (ön)értelmezésnek is, mintha csak újra és újra elmesélt álmok lennének, melyekre néhol rárakódott egy-egy emlék is, majd mindez kiegészült jelenlegi hangulatokkal, érzésekkel. A darabokra hulló, kirakószerű álomvariációk versei már igen nagy olvasói munkát követelnek, mint ahogy egy foszlányaiban felderengő álom felidézése. Erre lehet példa az 1957 néhány sora: „Kislánykoromban hatalmas nagy / sohasem, szinte repülve. / Svábbogárról álmodtam. Kergetett. / Tudtam futni, ahogy az életben / ennyi maradt meg bennem. / És még az, hogy olyan gyorsan”. De találhatunk ennél összetettebb példát is: „Vizsgák előtt sokszor álmodtam, / a tételt húztam volna a vizsgán. / Hogy remegett a kezem, próbál, / emlékszem, hogy egyszer is azt / álltam rögzíteni, mi is az a tétel, / ez csak elvétve sikerült, de nem / telt, általában olyan izgatottan, / báltam rögzíteni, mi is az a tét...”. (Ennyi)

  Nyilas Atilla jelen versei a helyükön vannak, ám nem lehetünk benne teljesen biztosak, hogy néhány verset leszámítva e kijelölt kötetbeli hely nélkül, önállóan is hasonló értelmezési játékot eredményezhetnének. Ettől eltekintve a legújabb „álmoskönyv” izgalmas és érdekes kötet, mely az álmok mindenkinél másként és mégis mindenkinél egyformán teremtődő és formálódó poétikájának leképezésére tett kísérletként olvasható.

Vincze Ildikó

Kapcsolódó írásunk: Nyilas Atilla versei az Álmoskönyvből