Irodalmi Jelen

Kaláka-Kányádi kicsiknek és nagyoknak

2010. február. 14. - 12:00

A magyar és a külföldi költészet zenéhez közelítését, zenei feldolgozását a Kaláka együttes már régen elkezdte, oly költőket találva, kiknek versei amúgy is közel állnak a zeneiséghez, s Kányádi Sándort is felfedezték már maguknak és a magyar embereknek idestova három évtizede; de ezúttal még az eddigi, mondhatni csupán megzenésített verseknél is különlegesebbet alkottak. Sok szép kerek szám adott alkalmat a költőnek és az együttesnek az ünneplésre, Kányádi Sándor nyolcvanéves, a Kaláka pedig éppen feleannyi.

Hangzó Helikon

Verseskötet CD-melléklettel

Ahol a zene és a költészet úgy találkozik, hogy lassan, kibogozhatatlanul összefonódik, ott tudhatjuk, hogy valamiféle új korszakban élünk, ha csak egy pindurit változott is a világ. Mert a líra és a zene kezdetben együtt élt, aztán valahogyan szétváltak az évszázadok során, s talán csak most, az utóbbi néhány évtizedben kezdenek ismét egymásra találni.
A magyar és a külföldi költészet zenéhez közelítését, zenei feldolgozását a Kaláka együttes már régen elkezdte, oly költőket találva, kiknek versei amúgy is közel állnak a zeneiséghez, s Kányádi Sándort is felfedezték már maguknak és a magyar embereknek idestova három évtizede; de ezúttal még az eddigi, mondhatni csupán megzenésített verseknél is különlegesebbet alkottak. Sok szép kerek szám adott alkalmat a költőnek és az együttesnek az ünneplésre, Kányádi Sándor nyolcvanéves, a Kaláka pedig éppen feleannyi.
Felnőtteknek már megjelent egy Fehéringes versek című, hasonló felépítésű kötet: felolvasva és megzenésítve Kányádi-verseket, amellyel a Hangzó Helikon sorozat a csak zenéről áttért a versfelolvasásokra is. Ezúttal azonban nemcsak a nagyoknak szól a mondanivaló: CD-nek tűnik, ám valójában verseskötet is, és, ami nincs kimondva, mesekönyv: gyermekeknek és azoknak, akik nem felejtették el a gyerekkorukat.
Mert csupa-csupa kedves Kányádi-vers van ebben az alkotásban, olvashatóan, meghallgathatóan: kicsiknek és nagyoknak, olyan versek, melyek megjelentek a Napsugár című kolozsvári gyermeklapban. A versek egy részét maga Sándor bácsi mondja el – szinte ott érezzük magunkat egy csapat feszülten figyelő gyermek között. Ami pedig énekké lett, abban a Kaláka együttes olyan finom érzékkel igazítja a hangulatot és történetet, a szellemet és a zenét gazdag hangszereléssel egymáshoz, mintha csak együtt születtek volna.
Sándor bácsi a legnagyobb természetességgel meséli el a verseit, melyek mind egyszerű, emberhez és természethez közel álló dolgokról szólnak: kecskéről, bivalyról, szarvasról, csukáról, egymást szerető szegény emberekről és hétköznapjaikról; és persze a császár új csizmájáról a Mátyás-napi vásárban – egy-egy kedves észjárású történet vagy emberi életkép bontakozik ki valamennyiből, a magyar nyelv gazdagságát alaposan kihasználva.
Meséit hallgatva-olvasva ráeszmélhetünk, hogy a városi betonrengetegnél élhetőbb helyek is vannak, és néha érdemes odafigyelni a természet hétköznapjaira is. Ha másképp nem, hát Sándor bácsi ízes beszédét és a Kaláka könnyed, a szövegekkel egybeforrt dallamait hallgatva.
A verseket kedves, rövid dallam választja szét, s a megzenésített versek ezúttal kevesebb szabadságot engednek meg maguknak. Alig ismételnek, nem sűrítenek, minimálisan változtatják meg vagy osztják be a szöveget a dallam játékossága és hangulata szerint: szó szerint, szigorúan a verseskötet-definíciót betartva adják elő a műveket, de nem csorbítva sem saját stílusukat, sem a versekét.
Nem maradnak el az illusztrációk sem, csaknem mindenhol felbukkannak a versek szereplői: itt cégér formájában, ott egy medve-árny két inda közt: Vogronics Zsuzsanna illusztrációit már a Madáretető című Kaláka-verslemezen is megcsodálhattuk.
A versek nemcsak meséket idéznek, de igéznek is: szinte együtt skandáljuk a költővel: „Erdőn jártam, / málnát szedtem, / amit szedtem, / mind megettem…”
Az egyik legszebb vers a Szarvasitató. Egyszerre altató és ébresztő, varázsének és mese; filozófiát és mindennapi pillanatot megragadó összeötvözés: „Ahol a szarvas inni jár, / moccanatlan a nyír s a nyár; / Még a fűszál is tiszteleg / mikor a szarvas inni megy; / megáll akkor a patak is, / egy pillanatig áll a víz: / s ő lépked, ringatja magát, / agancsa égő, ékes ág.”
A kötet legvégén mindkét oldalról láthatjuk ugyanazt a verset: Elszálltak…, mind elmondva, mind elénekelve meghallgatható – meglepő, mennyi új árnyalat bontakozik ki egyetlen versből.
Sajátos, külön világba lép az ember, mikor ezt a kötetet kinyitja, s a szerző és a Kaláka együttes előadásában meghallgatja: mert bármennyire emberközeliek a képek, helyzetek, a mi életünkben csak ritkán adatik meg egy-egy ilyen élmény, történet, a természetnek folytonos mozgásának, eseménydússágának megtapasztalása, úgy, amint azt Kányádi Sándor megörökített nekünk.