Irodalmi Jelen

Külcsín és belbecs – Kritika a Proeictum Maurits című kötetről

2010. március. 16. - 16:52

Külcsín és belbecs

– Kritika a Proeictum Maurits című kötetről

(Universitas Szeged Kiadó, 2010)

Az Universitas Szeged Kiadó gondozásában megjelenő szatírIKON sorozat legújabb, Proeictum Maurits című kötete az első összefoglaló-jellegű könyv Maurits Ferenc szerteágazó művészetéről. Az újvidéki születésű Maurits az 1960-as évektől állítja ki – a stílusa tekintetében nehezen besorolható, leginkább expresszionista, absztrakthoz és figurativitáshoz egyaránt köthető – festményeit, grafikáit, illetve jelen van a vajdasági magyar irodalomban is első verseskötete (l. Piros Frankenstein) 1970-es megjelenése óta. Képzőművészeti és irodalmi tevékenysége mellett a legendás Új Symposion és a Híd folyóiratoknál végzett grafikai, illetve a szintén újvidéki Forum Kiadónál ellátott műszaki szerkesztői munkájáról ismert.

Az Orcsik Roland és Kollár Árpád szerkesztette sokszerzős kötet szemet gyönyörködtető külalakja meglepő bensőt takar. A hiánypótló szándékkal készült könyv különféle szerzők vegyes műfajú írásainak válogatása. A szerkesztőpáros külön felhívja a figyelmet arra, hogy a „kötet (…) igyekszik minél több megközelítés-módot felvillantani a mauritsi rétegekről”, mégpedig azért, hogy amennyire csak lehet, teljes képet adjon az életműről. Tetszetős hozzáállás. A címével találóan Maurits Proeictum Balcanicum című nagyhatású képsorozatára utaló, Maurits egyes munkáit mint grafikai szerkesztőelemeket önmagába építő könyv első találkozásra valami olyan kerek egészet sejtet, mint amilyenek maguk a verses kötetetekként és képzőművészeti albumokként egyaránt funkcionáló Maurits-kötetek (l. Piros Frankenstein, Balkáni mappa).

A tartalomjegyzék ígérete szerint olvashatunk Egy pálya rítusairól, amelyet kiegészít a szerkesztők és Maurits között lefolyt interjú, majd tovább finomít a művészről korábban megjelent tanulmányokból válogatott Archívum című fejezet. A kötet végén gondosan szerkesztett bibliográfiát, képjegyzéket és Miniatűr galériát is találunk, tehát minden adva lenne az életműben való elmerüléshez. Az elgondolás megint csak tetszetős, azonban meglepő, hogy mialatt a szerkesztők célja az első összefoglaló könyv kiadása a művészről, addig nem titkolt szerkesztői alapelvük elsősorban az „eddig nyomtatott formában nem közölt festmények, rajzok reprodukcióinak” közlése olyan írásokkal vegyítve, amelyek többnyire szintén nem a Maurits-kutatás főáramába sorolhatók. Eme ellentmondásosság mellett nem elhanyagolható az a probléma sem, amelyre többek között maguk a szerkesztők, és a kötet egyik szerzője, Ilia Mihály is felhívja a figyelmet: „Maurits a »képíró« több magyarországi kiállításon szerepelt, ennek ellenére nincs jelen a magyar képzőművészet életében, csak a legtájékozottabb figyelők, érdeklődők vannak tudatában annak, hogy nagyon jelentős alkotó (...).” Többé-kevésbé ismervén a művész itthoni recepcióját, a könyv Mészöly Miklós 1993-ban elhangzott beszédével való „megnyitását” udvarias problémafelvetésként is értelmezem: „Maurits Ferenc nem kényeztetett el bennünket a kiállításaival (...)”. Éppen ezért különös a szerkesztők fent említett attitűdje, hiszen ilyen esetekben mégiscsak célravezetőbb lehetne az életmű meghatározóbb munkáit, illetve a szakirodalom ilyen-olyan szempontokból jelentős darabjait – számolva a lehetséges átfedésekkel is – összeválogatni.

Jelen kritikának nem célja az egyes tanulmányok mélyreható vizsgálata, sokkal inkább a kötetben való szerepüknek méltatása. Az Egy pálya rítusai című fejezetben olyan szövegeket olvashatunk, amelyek kifejezetten a kötet összeállítása érdekében készültek. A fejezetet Thomka Beáta tanulmánya nyitja, amely a Maurits-képek történeti kontextusának vizsgálata, illetve ezzel szorosan összefonódva a grafikák képi azonosságteremtő jegyeinek felismerését lehetővé tevő képelméleti előfeltevések mentén szerveződik. Hozzáállásában hasonló jellegű Bacsa Gábor dolgozata, amely elsősorban a Van Gennep-Turner-féle elkülönülés-fogalom megvalósulásai után kutat Maurits festészetében. E két tanulmány már önmagában is kissé elmélet-ízűnek tűnik, amelyben Maurits művészete mintha ürüggyé degradálódott volna, de tekintve, hogy a fejezet további szövegei inkább esszék vagy esszé-jellegűek, egészen kívülállókká válnak. Éppígy válik nehézkessé ebben a szövegkörnyezetben Tolnai Ottó egyébként kiváló esszéje is, amelynek néhol csapongó, el-elkalandozó, anekdotamesélő baráti hangja jelentősen elüt a további írásokéitól, és olykor egészen kirekeszti bensőséges világából háttér információk hiányában lévő olvasóját. Ha célnak a Maurits művészetéről való átfogóbb képalkotást, illetve egyáltalán a művész szélesebb körben való megismertetését tartották a szerkesztők, akkor az olyan szövegeket tartom helyénvalónak ebben a fejezetben, amilyenek Losoncz Alpáré, Bányai Jánosé vagy Füzi Lászlóé. A három fent említett szerző írása valóban elérte a célt. Éppúgy sokat megmutatnak Maurits képzőművészeti és irodalmi munkáiról, mint ahogy az őt magát meghatározó történelmi, kulturális kontextusról. A konkrét példáktól az általánosságok felé haladva szépen kibomlanak a Maurits művészetét uraló témák (ember és táj), a művész különböző alkotói korszakaira vonatkozó kérdések (absztrakció vagy figurativitás), illetve magáról a Mauritsot körülvevő és meghatározó (volt) jugoszláv kultúra állapotáról is sok minden felsejlik.

Ha a szerkesztők mindenáron ragaszkodtak is ezekhez a szövegekhez, az olvasók dolgát megkönnyítendő, talán érdemesebb lett volna műfajbéli, vagy tartalmi megkülönböztetés alapján összeválogatni az egyes fejezetek anyagát az időrendiség és újszerűség szervezőelvei helyett. Az Archívum szövegei között helyet kapó Sziveri János vagy Mikola Gyöngyi tanulmány például méltán társulhatott volna a fent említettekkel, a Tolnai-esszé pedig a zárószövegekkel. Tovább növeli a problémát, hogy a szerkesztők „hosszas latolgatás után” úgy döntöttek, elkerülik az „illusztrativitás csapdáit, a reprodukciókat nem” illesztik a szövegekhez. Kifejezetten zavarónak, és a megértést hátráltatónak tartom azt, hogy a konkrét festményekkel, grafikákkal foglalkozó tanulmányok mellől hiányoznak a tárgyalt képek. A kötet végén található Mini galéria képanyaga is esetleges, bár pozitívuma, hogy képei Maurits különböző korszakainak emblémáiként vannak jelen, így kissé tompítja azt az érzést, a kötet csupán a Mauritsot jól ismerő bennfenteseknek készült. A Mauritscsal készült interjú fontossága és értéke nem vitatható, amely kiegészülvén a többnyire barátok tollából származó esszékkel valóban egészen kerek képet fest a művészről.