A barátság dicsérete – Laik Eszter írása Alexander Brody Barátaim könyve című kötetéről

  „Lehetetlen itt felsorolni mind a 67 jóbarátot, aki elküldte a maga történetét vagy verseit Alexander Brody kérésére.
    Brody a novelláik vagy verseik elé írt bevezetőben mutatja be és méltatja őket, meséli el pár mondatban az ismeretség eredetét. Szeretem az ebben megcsillanó bensőségesebb személyességet, a finoman kitapogatható különbségeket a komoly tisztelet, a hódolói elfogódottság, az udvarias főhajtás vagy a kacérkodó lovagiasság között.” – Laik Eszter írása

A barátság dicsérete

– Laik Eszter írása Alexander Brody Barátaim könyve című kötetéről

   A szerző hátra dől, és kényelmesen szivarra gyújt. A vendége, egy szerkesztő előredől és elhatározza, hogy most már nem halogatja tovább, megkérdezi, ha addig él is… De nem. Megint nem. Mert hirtelen ott terem az asztalon az új kézirat, a legújabb, „ezt már meséltem?”. „Nem, még nem” – böngészi vendége, a szerkesztő, és akkor megpillantja a címet: Barátaim könyve – s ezen a ponton elég elítélhető módon néma szitok suhan át az agyán, csak úgy belül: „És ezt megint nem én találtam ki!” A szerzőnek bosszantóan jó ötletei vannak.

   De hát ez volt a hivatása sokáig: az ötletei, amik miatt biztosan nem egyszer bosszankodtak üzleti riválisai. Mára e versengések is nemes barátsággá értek, mint a jófajta borok egymás társaságában: egyik a másik fényét emeli. A szerző egykor reklámszakember volt, valójában most is az, hisz az ember nem vetkőzheti le csak úgy évtizedek szenvedélyes munkáját: folyton ötleteken töri a fejét.

   Ez a legújabb kötet, a Barátaim könyve például még tényleg soha senkinek nem jutott eszébe. Böngészem az OSzK elektronikus adatbázisát, de senki nem íratott még könyvet a barátaival. Alexander Brody, nevezett szerző, aki ezt elsőként tette, persze tudja nagyon bölcsen, hogy a barátaink – mi magunk vagyunk. Bennünket jellemeznek. Csokorba gyűjtött szeretteink, tiszteltjeink, segítőink és vigaszaink pedig: az életünk. E könyv történetei szép rajzolatú mozaikká állnak össze, vagy talán még inkább hasonlítanak a látszólag kaotikusan elhelyezett számokat összekötő vonaljáték természetéhez: kirajzolódik belőlük maga Alexander Brody.

   Van, amit már tudunk, tudnak róla sokan, akik olvassák. Túl a fent említett üzleti pályán AB íróember, s mint ilyen, nagy író Sándorok folytatása. Bródy Sándor unokája, Hunyady Sándor unokaöccse, de ezek csak a vezérágai a családfának, a megannyi érdekesebbnél érdekesebb leágazás végett is érdemes fellapozni a Barátaim könyvét, vagy akár korábbi kötetei valamelyikét. Jellegében és formai kivitelezésében ez az antológia sokban hasonlít a szintén Alexander Brody által kitalált korábbi sorozathoz, az Alibi hat hónapra című könyvfolyóirathoz (és megint egy pazarul jó ötlet: a legjobb valaha volt sorozatcím! Persze ez sem nekem jutott eszembe…). Az Alibi tematikus számai olyan kérdéseket jártak körül változatos szerzőgárda írásaival, mint például a Titok, a Kert, az Evés-ivás, a Fürdő… Aztán legnagyobb bánatunkra egyszercsak megszakadt. Ámde következtek olyan szintén zseniális ötleten alapuló kötetek, mint a Hét évtized ízei és a Hét évtized illatai. Ezekben az íz- és illatraktáros Brody mindent és mindenkit felelevenített, amit és akit nyelve és orra őriz a múltból. És most, mintha feltenné a koronát minderre, mintegy jutalomjátékként összehozta a Barátaim könyvét, Csányi Vilmos „ütősen” találó és egyben meghökkentő címlapjával.

   Sokan benne vannak a régebbi alibisek közül, de az új barátságokkal új szerzők is születtek persze. Alexander Brodyban az a jó, nem ragaszkodik a par excellence író írókhoz. Mintha ki is kacsintana e könyvből: a legjobb történeteket olykor nem írók írják. Sportolók, üzletemberek, festők, rádiósok, vendéglősök… Valamiért azonban mégis közük lesz az irodalomhoz, és ez a kapocs nem pusztán közös barátjuk személye. Amit csinálnak, szenvedéllyel teszik, önmagukat fogalmazzák meg benne. A Brody-féle szenvedély lényege, mondom ezt a Barátaim könyve után: tudjuk, hogy az élet rövid: nem tékozolhatjuk el olyan dolgokkal, amivel nem érdemes. Valaminek muszáj lenni, amit úgy szeretünk, hogy mindenestül benne vagyunk: a lényünk testesül meg benne. Malonyai Péternek a sport, Blastik Juditnak a könyvek, Krizsó Szilviának a család, Lakatos Györgynek a hegedűmuzsika, Ritoók Zsigmondnak a tanítás, Kalla Kálmánnak a főzés, Réz Pálnak az irodalom, Rózsa Erikának a fotózás, Hegedűs D. Gézának a színház… Lehetetlen itt felsorolni mind a 67 jóbarátot, aki elküldte a maga történetét vagy verseit Alexander Brody kérésére.

   Brody a novelláik vagy verseik elé írt bevezetőben mutatja be és méltatja őket, meséli el pár mondatban az ismeretség eredetét. Szeretem az ebben megcsillanó bensőségesebb személyességet, a finoman kitapogatható különbségeket a komoly tisztelet, a hódolói elfogódottság, az udvarias főhajtás vagy a kacérkodó lovagiasság között. Szeretem az örökérvényű Brody-mondatokat, például, hogy „Réz Pál nemzeti kincs”. Vagy: „Azt mondják, hogy John Lukács és Lukács János ugyanaz a személy. (…) Szerencsém van. Én ismerem mindkettőt”. Vagy Fullajtár Andreáról: „Van ereje, hogy mindenkinek önmagát mutassa meg”. „Tandori természeti jelenség. A természet ereje lakozik benne”. Néha aztán egy csöpp kimódoltság is, egy kis manír, rutinosan ismételt gesztusok, de ez is Brody: a gyakorlott gentleman. Soraiban, akárcsak mozdulataiban a múlt előtti század világpolgári eleganciája villan: tudja a dolgok módját. A köszöntésnek, a szivarozásnak, az üzletkötésnek, a vendéglátásnak és mindannak, ami ma már nagyon, nagyon másképp zajlik. De ez még kevés lenne önmagában, mutatós külsőség. Kell hozzá a költészet, s itt most nem a „versírás” szinonimájára gondolok, hanem – megint a Barátaim könyve után meghatározva – arra a dologra, ami a szenvedélyt táplálja. Ha jól csináljuk, amit választottunk, költészetté válik a kezünk között. Ahogy Lázáry René Sándor (alias Kovács András Ferenc) bevezetőjében írja Brody: „Miután elment [Szép Ernő „bácsi”, családjuk gyakori vendége hetven évvel ezelőtt], megkérdeztem édesapámat, mit is csinál ez a bácsi. »Költő!« – válaszolta apám röviden. Én akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelent, de nem kérdeztem vissza. Éreztem, hogy valami igen ritka, különleges és fölöttébb fontos dologról van szó. Azóta rájöttem, hogy költőnek lenni isteni ajándék, maga a csoda. Mármint akkor, ha valaki szuverén teremtő.” Számos ilyen „valóságos” költő is felbukkan a kötetben: Danyi Zoltán, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, Tandori Dezső, Varró Dániel, Weiner Sennyey Tibor, de versekkel jelentkezik Saly Noémi és Freund Éva szobrász is.

   Az elegáns tartás és a szívben hordott költészet mellett a hús-vér Alexander Brodynál szükséges összetevők még a végtelen életszeretet és a sztorik. Minden barátság egy külön történet. Lóverseny, evés, gombfoci? Tandori, Nagyjóska, Jolsvai. (Jó, lehet még más neveket is rávágni, de hát a ritmus…) A Honolulu –Budapest – Erdély háromszög csúcsai meghatározottságában az utazások és az útitársak, a véletlen találkozások is épp ilyen nagy barátságteremtő erővel bírnak. Az élet élvezetét is meg lehet tanulni Alexander Brodytól. Hogy fényűző körülmények között könnyű? Nem ez a titok, én máshol kapizsgálom. Hogy őt magát idézzem, még az előző kötetéből, a Hét évtized illataiból: felidézve gyerekkora idős borbélymesterét, ezt írja: „A borotválkozásig azért még eltelt egynéhány év. És a felnőttségig? Ha őszinte akarok lenni, ez a folyamat ma is tart”. Sejtésem szerint Alexander Brody sikereinek (az irodalomban, a nőknél, az üzletben s ki tudja, még hol) ez a titka. Egy hetvenen túli gyerek, szivarral a szájában. És most már tényleg muszáj lesz megkérdeznem tőle… Meg kell tudnom, mi a szisztéma abban, ha letesz a kezéből egy alig-szítt szivart, újat gyújt-e, majd megint egy újat, mint oly sokszor, vagy folytatja a régit, ahol abbahagyta? Talán úgy van vele, mint a régi jó könyvekkel vagy a barátságokkal. Érezni kell (ahogy ő érzi tán zsigerből), mikor, hol folytassa ott, ahol abbahagyta, és mikor jött el egy egészen újnak az ideje.

Laik Eszter