Kántás Balázs: Nyelvbe zárt jelentés – (Paul Celan esszé - Első rész)

„Paul Celan verseinek fordítása és fordíthatósága körülbelül az 1980-as évektől aktuális, és mind műfordítókat, mind  elemzőket mélyen foglalkoztató kérdés nem csupán magyar nyelvterületen, de szerte Európában és az Egyesült Államokban. Jelen tanulmányban először megpróbálom röviden vázolni a Celan – főként kései, heremetikusan zárt, enigmatikus –  versei fordíthatóságának egyes lehetséges problémáit néhány ismertebb szakirodalmi hivatkozás alapján, azután kísérletet teszek Celan egyik legismertebb versének, a Fonálnapok – Fadensonnen c. költeménynek három magyar fordításának összehasonlítására, érdekességként megvizsgálva ugyanezen vers egyik ismert angol fordítását is.” – Kántás Balázs tanulmányának első része.

Kántás Balázs

Nyelvbe zárt jelentés

megjegyzések a fordíthatóság problémáját illetően Paul Celan 

Fadensonnen című verse különböző fordításainak tükrében
(Első rész)

Ha megnézzük, hogyan vélekedik példának okáért George Steiner¹ Celan verseinek fordíthatóságáról, láthatjuk, hogy igencsak kétkedéssel áll a pontos, maradéktalan fordítás lehetőségéhez. Steiner affelől is kételkedik, hogy Paul Celan, mint alkotó, egyáltalán kívánja-e, hogy megértsék, ezt a költő Das gedunkelte Splitterecho – Az elhomályosult visszhangszilánk c. verse kapcsán fejti ki. A jelentés ideiglenes, a versek csak pillanatnyilag érthetőek meg, dekódolhatóak, egy másik értelmezés minden bizonnyal már részben vagy egészben, de máshogyan fogja őket dekódolni, más jelentésstruktúrákat fog nekik tulajdonítani. Az irodalom ki akar törni a mindennapi nyelv keretei közül, mintegy a szerző idiolektusává akar válni, ezáltal pedig mindenképpen a fordíthatatlanságra, a megismételhetetlenségre, a másik nyelven való visszaadhatatlanságra törekszik.
Kiss Noémi² a Tenebrae című vers különböző fordításainak vizsgálata kapcsán több helyen hivatkozik Paul de Man és Walter Benjamin³ fordításról alkotott nézeteire. Benjamin szerint a fordítás a nyelv idegenségének csupán ideiglenes feloldódása, ugyanakkor történetileg kanonizáltabb erővel bír, mint az eredeti, hiszen tovább már semmiképpen nem fordítható – persze eme megközelítés is megkérdőjelezhető, hiszen a versfordításban is létezik, nem egy helyen bevett módszer az eredetitől eltérő nyelvből, fordított szövegből való fordítás. A fordítás ettől függetlenül önálló identitással bíró szöveg, az eredeti művel együtt az olvasást szolgálja és mintegy annak metaforájaként fogható fel. De Man megítélése szerint ugyanakkor a fordító helyzete ironikus, mert a fordítás aktusában mindig ott rejlik a félrefordítás veszélye is, tehát a fordítás ténye maga váltja ki az újrafordítás szükségességét, a korábbi fordítások esetleges tévedéseinek revideálását. A fordítás ily módon lehet célelvű folyamat, hiszen végső eredménye nincs, minden fordítás pusztán állomás egy adott idegennyelvű szöveg teljesebb megértése felé, illetve az adott idegennyelvű szöveg egy, a fordító általi interpretációja. Úgy gondolom, ezen fordításelméleti nézetek alapján érdemes vizsgálódást folytatni, főleg lírai szövegek, műfordítások esetében, habár nyilvánvalóan más elméleti megfontolások is beleférnek a szövegek vizsgálatába.   

További problémát jelenthet a műfordító  számára, hogy fordítás esetén forrásnyelv és célnyelv különbségével is számolni kell, hiszen mindenképp vannak félreértések pl. németről magyarra fordítás esetében, ezt pedig a verselemzéseknek, főként a fordításokra támaszkodó verselemzéseknek figyelembe kell venniük. Ennek kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy Paul Celan a magyar fordításokban végül is mennyire Paul Celan, mennyire tekinthető adott Celan-vers magyar fordítása a szerző művének, vagy inkább üdvösebb lenne azt állítani, hogy egy-egy fordítás tulajdonképp a szerző és a fordító közös műve, hiszen a fordító mindig hozzátesz valamit az eredeti szöveghez, másfelől el is vesz valamit annak tartalmából, jelentéséből, főként ha maga is költő, a saját képére formálja azt, a saját költői életművébe integrálja. Úgy vélem, ezzel a megközelítéssel mindenképp egyetérthetünk.

Jacques Derrida⁴ fordításelmélete szerint a nyelvek közötti radikális különbségek mindenképpen problémák elé állítják a fordítókat. A Bábel-metafora értelmében a fordítás, legalábbis a pontos, jelentéstartam szempontjából szinte mindent átmentő fordítás szinte lehetetlen, hiszen az egymástól különböző nyelvek, miután létrejöttek, már zárt struktúrákat alkotnak, a közöttük való átjárás pedig csak részben lehetséges, de semmiképpen nem egészben.
Ebből kifolyólag akár addig az állításig is eljuthatunk, hogy a fordítás, s ezen belül a versfordítás maga is költészet, hiszen nem pusztán átülteti a külföldi szerző művét a célnyelv irodalmába, hanem újragondolja, újraértelmezi, kreatív módon újraírja, egy másik verset hozva létre, mely az eredetihez mindenképpen közel áll, de semmiképpen sem azonos vele. Ezáltal pedig felmerülhet a kérdés, vajon kezelhető-e a versfordítás intertextusként, hiszen mindenképpen utal az eredeti forrásnyelvi szövegre, de a két szöveg száz százalékban – és ebben talán a legtöbb elemző egyetért – semmiképpen sem tekinthető maradéktalanul azonosnak. Úgy vélem, e meglátás is mintha már önmagát alátámasztaná, hiszen a magyar irodalom történetében hagyománya van annak, hogy verset költők fordítanak, akik maguk is önálló irodalmi műveket hoznak létre, s adott idegen vers magyar átültetése ily módon nyilvánvalóan része a fordító életművének. Felvetülhet persze az is, hogy a fordítónak, aki két nyelv közegében mozog, adott esetben nem árt kétnyelvűnek lennie, hiszen mind a forrásnyelv, mind a célnyelv közegében otthonosan kell mozognia, a fordított szöveget a legapróbb részletig, tovább már bonthatatlan szemantikai elemekig értenie kell a szöveget ahhoz, hogy e szemantikai struktúrákat újrarendezve a célnyelv közegében sikeres, élő szöveget hozhasson létre a forrásszövegből.
Ha azonban megvizsgáljuk Hans-Georg Gadamer⁵ elgondolását, láthatjuk, hogy szerinte senki nem lehet a megértés hermeneutikai értelmében véve kétnyelvű – a megértésben a saját nyelvnek nagyobb szerepe van, tehát a fordítás szükségszerűen egyfajta célnyelvre, a fordító saját nyelvére való átkódolás kell, hogy legyen.⁶ Kiss Noémi az alábbi módokon nyilatkozik Gadamer és Walter Benjamin fordításról alkotott nézeteiről:

„Gadamer ⁷ magát a megértést,  az idegenség legyőzésére inspirált univerzális igényünket folytonos fordítási aktusként írja le, a megértésben látszólag megszüntethetetlen idegenséget az idegenszerű felismerésében és a megértés kompromisszumában jelöli ki. Szerinte a fordító feladata, hogy az eredeti nyelv és a saját között egy mindkettőt valamiképpen tartalmazó harmadik nyelvet alkosson. Éppen ebben a nyelvre alapozott véleményfelfogásban köti a fordítás a megértéshez az így történetileg is létesülő, a szövegben megnyilvánuló, tartósan rögzített életmegnyilvánulásokat.” ⁸

„Gadamerrel együtt Benjamin⁹ is a továbbélőhöz (fortleben), és nem annyira a túlélőhöz (überleben) közelíti a fordítás létrejöttét: „Ahogy az élet kijelentései magával az élővel összehangolódnak, anélkül, hogy számára jelentenének valamit, úgy jön létre az eredetiből a fordítása.” ¹⁰

A fenti szakirodalmi idézetek talán rávilágítanak arra, hogy Paul Celan verseinek fordítása valószínűleg korántsem egyszerű  műfordítói feladat, és bizony a teljes megértéshez akadályt képez, hogy ezek a versek német nyelven íródtak, a költő anyanyelvén, melyhez élete végéig ellentmondásosan viszonyult, és amelyből ki akart törni. Lehetséges-e tehát olyan versek fordítása, melyek még saját nyelvük standardjait is igyekeznek lerombolni, és folyamatosan törekszenek valami nyelven kívüli felé?
Az elemzők abban nagyjából egyetérteni látszik, mint ahogyan azt Kiss Noémi is kifejti disszertációja egyik fejezetében, melyben a Tenebrae c. vers különböző fordításait hasonlítja össze¹¹, hogy Celan verseinek fordításai a többszörös kódolás, a sokszor fellelhető intertextuális és kulturális utalások, az őket uraló homályosság és hermetikusság miatt szinte minden esetben interpretatív jellegűek, azaz egy-egy fordítás mindenképpen, akarva akaratlanul egyúttal olvasattá is válnak. A Kiss által idézett is Rába György¹² a következőképpen nyilatkozik a versfordításról: „A műfordításban az eredetihez viszonyítva észlelhető „szép hűtlenség” alkalmas a költő-műfordító arcélének megragadására.” Tehát a műfordító nem csupán mechanikusan átültet egy szöveget a forrásnyelvről a célnyelvre, hanem maga is olvassa, dekódolja, megkísérli megérteni, a fordítás során pedig interpretáció zajlik, a fordítónak döntéseket kell hoznia – ennek alapján adott vers (adott Celan-vers?) fordítása maga is tekinthető költői tevékenység eredményének, a fordítás pedig nem csupán a szerző, hanem valamilyen módon a fordító, a magyar tradíció szerint általában költő-fordító életművének is része. Ez az állítás pedig nem feltétlenül csupán Celan verseire lehet igaz, hanem egyetemesen magára a versfordításra, azonban a szerző életművénél maradva mindez különösen igaznak tűnhet, hiszen verseinek többértelműsége és rejtélyessége akarva-akaratlanul magával vonja, hogy azokat a különböző fordítók másként érthetik, ezáltal pedig ugyanazon versnek több fordításában több, egymástól kisebb-nagyobb módon eltérő olvasata kell, hogy szülessen.  
A továbbiakban, hogy a fordítások interpretatív jellegét megvizsgálhassuk, a Fadensonnen – Fonálnapok c. kései Celan-vers három magyar, illetve egy angol fordítását igyekszem egymással röviden összevetni és ez alapján bizonyos következtetéseket levonni. A fordítások az alábbiak:

Napfonalak
a szürkésfekete pusztaság fölött.
Sudár-
magas gondolat
felmarkolja a fény hangját: el kell
énekelni a dalokat túl
az embereken.

Hajnal Gábor fordítása ¹³

Fonálnapok
a hamufekete pusztán.
Egy fa-
magas gondolat
fényhangot fog: adódik
dalolnivaló  még az
emberen túl.

Marno János fordítása ¹⁴

Fonálnapok
a szürkésfekete pusztán.
Egy fa-
magas gondolat
fényhangot fog: van
még dalolnivaló
az emberen túl is.

Lator László fordítása ¹⁵

A VERS EGYIK ISMERT ANGOL FORDÍTÁSA:

Threadsuns
over the grayblack wasteness.
A tree-
high thought
strikes the light-tone: there are
still songs to sings beyond
humankind.

John Felstiner angol fordítása ¹⁶

EREDETI NÉMET SZÖVEG AZ ÖSSZEVETHETŐSÉG KEDVÉÉRT:

Fadensonnen
über der grauschwarzen Ödnis.
Ein baum-
hoher Gedanke
greift sich den Lichtton: es sind
noch Lieder zu singen jenseits
der Menschen. ¹⁷

A fenti fordításokat olvasva már első ránézésre feltűnhetnek bizonyos eltérések, mind egymáshoz, mind pedig az eredeti németnyelvű költeményhez képest. Egyrészt rögtön szembetűnhet, hogy Hajnal Gábor, Lator László és Marno János fordításának nem is csupán szemantikai tartalma, de hangütése, stílusa is merőben is más, másrészt pedig John Felstiner angol fordítása is erősen interpretatív jellegű, habár igyekszik megőrizni a tartalmat a német eredetihez képest.

(Kántás Balázs tanulmányának második részét itt olvashatja...)

¹ George STEINER: Bábel után – nyelv és fordítás I. Budapest, Corvina Kiadó, 2005. 158-159. Ford.: Bart István.
² KISS Noémi: i. m. 76-77.
³  Paul DE MAN: Schlussfolegrungen. Walter Benjamins „Die Aufgabe des Übersetzers”, in. Alfred Hirsch (Hg.): Übersetzung und Dekonstruktion, Suhrkamp, Frankfurt am M. 1997, 182-228. Magyarul: Walter Benjamin A műfordító feladata c. írásáról.  Átváltozások, 1994/2. 65-80. Ford.: Király Edit.
⁴ Jacques DERRIDA: Babylonische Türme. Wege, Umwege, Abwege, in. Alfred Hirsch (Hg.): Übersetzung und Dekonstruktion, Suhrkamp, Frankfurt am M, 1997, 119-165, 119.
Idézi: Kiss Noémi: i. m.
⁵ Hans Georg GADAMER: A nyelv mint a hermeneutikai tapasztalat közege, in. Uő: Igazság és módszer. Gondolat, Budapest, 1984. Ford.: Bonyhai Gábor. 269-273.
⁶ KISS Noémi: i. m. 155.
⁷ A Kiss Noémi által idézett forrás: Hans-Georg GADAMER: Igazság és módszer. Gondolat, Budapest, 1984. Ford.: Bonyhai Gábor. 271.
⁸ KISS Noémi: i. m. 66.
⁹  A Kiss Noémi által is idézett forrás:
Walter BENJAMIN: Die Aufgabe des Übersetzers, ders: Kleine Prosa, Baudelaire-Übertragunben. Gesammelte Schriften IV/1. Suhrkamp Verlag, Frankfurt am M., 1991. Magyarul: Uő: Angelus Novus. Magyar Helikon, Budapest, 1980. Ford.: Tandori Dezső.
¹⁰ KISS Noémi: i. m. 66.
¹¹ KISS Noémi: i. m. 179-193.
¹²  RÁBA György: Szép hűtlenek. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969. 12.
¹³ Hajnal Gábor fordítását lásd online az alábbi helyen: http://www.terebess.hu/haiku/celan.html
¹⁴  Marno János interpretatív fordítását lásd az alábbi kötetben: Paul CELAN: Paul Celan versei Marno János fordításában, Enigma, Budapest, 1996.
¹⁵ Lator László fordítását lásd: Paul CELAN: Halálfúga. Európa Kiadó, Budapest, 1980. 77.
¹⁶ John Felstiner amerikai irodalomtörténész, Celan munkásságának egyik legismertebb angol anyanyelvű kutatója, ugyanakkor  műfordítóként is ő jegyzi Celan verseinek egyik ismert angol nyelvű fordításkötetét. A fent idézett fordítást lásd: Paul CELAN: Selected Poems and Prose of Paul Celan. W. W. Norton Company Ltd., London and New York, 2001. Translated by John Felstiner. 241.
¹⁷  A vers eredetileg a az Atemwende – Lélegzetváltás c. kötetben került publikálásra. Lásd:
Paul CELAN: Atemwende.