Számomra Faludy egy egészen különleges példakép volt. Most nem az irodalmi tevékenységéről beszélek, ami hatalmas és nagyon szép, hanem emberi mivoltáról, bátran ki tudom jelenteni, ebben rejlik az ő igazi nagysága – árulja el Márkus-Barbarossa János, hangszerkészítő, költő, író, aki Faludy jó barátja volt. Számos közös utazás, bemutató, izgalmas beszélgetések, történetek jellemzik ezt a kapcsolatot. Márkus-Barbarossa közel ezer hanganyagot, több száz fényképet őriz a költővel, amely a közeljövőben feldolgozásra vár. - Beszélgetésünkben a költőfejedelemről kérdeztük.

...Valahol meg kell halni

– Faludy György kulisszatitkai

Szoros barátság volt közöttetek, sok időt töltöttetek együtt, melyre büszkén és csodálattal emlékszel vissza, milyen volt az első találkozás Vele, fel tudod idézni azt a pillanatot?

Konkrétan nem tudnám ezt most megmondani… Többször találkoztunk, ám kezdetben nem voltunk annyira közeli viszonyban. De úgy érzem, az idő folyamán nagyon mély barátság szövődött közöttünk.
Azt mesélném el inkább, amikor először felmerült benne az ötlet, szeretne Erdélybe látogatni.
Emlékszem, ott volt Orbán János Dénes is. Faludy azt mondta, nagyon szívesen eljön, de azzal a feltétellel, ha csak én vezetem az autót, ez neki mindig komoly feltétele maradt. Megittunk néhány üveg viszkit, megbeszéltük, hogy pár nap múlva jövünk érte, és megyünk Erdélybe. És elindultunk… Az autóban mindenről beszéltünk, Rotterdami Erasmustól kezdve a Rákóczi téri prostituáltakig. Akkor kezdődött a valódi barátságunk, ugyanis rájöttünk, teljes mértékben sorstársak vagyunk, csak annyi különbséggel, hogy van egy kis korkülönbség közöttünk. Aztán csavarogtunk Erdélyben, mentünk Tusnádra, csajokhoz, előadásokra, bemutatókra. Mindig nagy tisztelettel viszonyultam hozzá, ő picikét sajnálkozott is rajtam, mindig megjegyezte, te is egy külföldön élő magyar poéta lehetsz... E tekintetben is hasonló volt az életünk. De másban is voltak „közös nevezőink”, neki is meghalt nagyon is szeretett felesége, pont úgy, mint nekem, és még sok apróságban ugyanúgy rezonáltunk.

Több irodalmárral is beszélgettem Faludyról, akik ugyancsak baráti viszonyt ápoltak vele, kivétel nélkül, mindenik azt állítja, nagyon szeretett mulatni s a finom „itókát”, na meg a cigarettát sem vonta meg magától. Mi volt a költő kedvenc itala?

Az a furcsa, hogy ugyanazt itta, amit én, füstölt viszkit. Ezen túlmenően kedvelte a kubai rumot és a jó borokat is persze.

A költő szerelemi lírája is utal arra, hogy nemcsak a finom italokat, a szép nőket is szerette. Amikor először Erdélyben járt, nem volt még felesége. Hogyan viszonyult az itteni lányokhoz?

Aj, aj, nagyon jól! Imádta a nőket, ez is egy közös pontunk volt. Amíg még jól látott, el is mondta a véleményét, hogy mit lát egy szép lányon, és  mit képzel el mögé. Aztán megromlott a látása, most nem viccesen akarom elmesélni, de ha én megláttam egy jó csajt, mondtam, Gyurka, tudom, hogy te már nem látod, de én leírom neked. És akkor lefestettem az általam látottakat, amire ő mosolyogva helyeselt.

Faludy Fanni, a költő özvegye, 65 évvel volt fiatalabb nála, mit gondolsz, mi foghatta meg a költőt, miért döntött úgy, hogy feleségül veszi az akkor huszonéves Fannit?

Nem szeretném mélyebben kommentálni a témát… Úgy gondolom, az idős költő hiúsága is közrejátszott, aki be tudta bizonyítani magának, hogy 93 évesen is potens és nyugodtan lehet dolga a húszéves ifjú mátkával. És volt is!
   

Erdélyen kívül még milyen más országban, városban töltöttetek együtt több időt?

Több alkalommal is meglátogatott a tinnyei házamban, ahol napokat, éjszakákat buliztunk. Hihetetlen bíróképességű emberről van szó, bírta az éjszakázást, a strapát. Ha kellett tudott húsz órát egyfolytában beszélni, de nem a szokványos színpadi szövegeket adta elő, hanem egészen másról csevegett. Voltak közös játékaink is, ilyen például a kérdezz-válaszolj játékok. Az ő nagy találmánya volt a pápaság története, amikor is sorra vettük a pápákat, elmeséltük egymásnak, mikor éltek, milyen tevékenységet folytattak. Ha meguntuk, vettünk sorra valami mást. Elképesztően jó memóriával rendelkezett, én sem kívánhatnék magamnak jobbat, semmi nyomát nem észleltem idősebb kori gyengeségnek, szenilitásnak. Nagyjából ezt lehet elmondani a nőkkel való viszonyáról is.

Körbeutazta az egész világot, volt neki kedvenc városa?

Kedvenc városának tekintette Párizst, Marrakesht. Soha nem említett semmi mást, sem Pestet, sem New Yorkot, sem pedig Torontót….

Faludy György Villon balladái irodalomtörténeti kuriózumnak számítanak, nem csak egyszerű műfordítás, ha nem a francia költő életérzése is benne van. Mit tudsz a balladák fordításának történetéről?

Nagyon vicces történet. Épp a grazi egyetemen tanult, amikor kapott egy megbízásfélét, hogy fordítson le néhány Francois Villon-balladát. Gondolta, kap egy kis zsebpénzt. Igen ám, de amikor utazott Grazba, Pesten felejtette a szövegeket, így az emlékeiből gazdálkodott, amikor lefordította a verseket.
Hogy ennek mennyi a valóságalapja, nem tudom, de nekem Faludy így mesélte el.
A Villon-balladák egyértelműen nem fordítások, merem állítani, én magam már több mint húsz éve fordítom az eredeti, késő középkori Villon-balladákat. Faludy tökéletesen utánérezte a szöveget, nem ismerek olyan magyar nyelvű fordítást, ami csak meg is közelítené az eredetit.
Ám Faludy az életérzést fordította le, pont olyan világcsavargó volt, mint Villon, így nem kellett szépítgessen semmit.

Ki volt a kedvenc költője?

Volt kedvenc költője, nagyon sok mindent elmesélt nekem, több ezer hangfelvételem van vele, ami majd feldolgozásra vár. Az volt a szórakozásunk, hogy ültünk az autóban, beszélgettünk és engedelmével ment a magnó és beszélt.
Egy alkalommal, megkérdeztem, kit tart a legnagyobb magyar költőnek.
Mindig és egyértelműen azt mondta, Ady Endrét. Rákérdeztem többször is, hogy miért pont Ady. Azt mondta, valójában nem tudja, mert elolvasta egyszer vagy kétszer, de utána soha többet. Nagyon nagyra tartotta, de merném azt mondani, hogy igazából nem szerette. Kedvelte a francia költőket, sokukról nagy tisztelettel beszélt, nagyjából minden költőt ismert.

Mondanál néhány jellegzetes Faludy-aranyköpést, -megállapítást?

Ilyen nagyon érdekes kijelentés, amit nekem mondott, „hogyha majd meghalok, üsd agyon a f….”. Attól gyönyörű mondat ez, mikor egy kilencven éven túli ember mondja el…
Egy alkalommal Orbán János Dénessel és vele Fehéregyházán megálltunk az autóval. Mondtuk neki, hogy itt látták utoljára Petőfi Sándort, valószínű itt halt meg.
Erre nagyon elmés megállapítást tett. Ő ugyan nem beszélt sose trágárul, de akkor azt mondta és mi a fenét keresett Petőfi itt?

Utolsó éveiben Erdélybe szeretett volna költözni, miért döntött így?

Valóban volt ilyen terve is. Házat is néztünk ki neki, vagy Kalotaszegen vagy Tordaszentlászlón lakott volna. Sajnos, halála megakadályozta ebben.
Nekem volt még egy ilyen idős jó ismerősöm, a Végh Sándor bácsi, aki erdélyi lord volt, e mellett Bartók Béla hegedűművésze, és hasonló sors jellemezi, mint Faludyt. Ő is megbízott engem, hogy nézzek neki valami házat. Mikor megkérdeztem, miért akar ide jönni, azt válaszolta, azért, mert valahol meg kell halni.
Borzasztóan egyszerű és pragmatikus válasz, ami Faludyra is érvényes. Nem kell belemagyarázni nagy „lelki” dolgokat, eszméket.
Ahol jól érzi magát az ember, ott szeretne meghalni, és ez természetes.

Varga Melinda