Békésen álltunk és gondolkoztunk, hogy hogyan tovább, amikor egyszer csak kirontott a bokorból egy anyaszült meztelen, igen vékony férfi, átszaladt előttünk, mint valami riadt állatka, aztán a másik oldalon beugrott a házba. Nos, akkor talán forduljunk vissza... Fogalmam sincs, miféle szerzet lehetett, még a korát sem tudtam megállapítani, mert hosszú szürke haja volt, hozzá pedig hosszú szürke szakálla.

Kék - 17.

Előzők: Kéktúra

22. Gyöngyösi csárda

Ide nagyjából eseménytelen út vezetett, úgy emlékszem, általában pusztában. Vagy legalábbis ezekre a részekre emlékszem jobban, mert ott nagyon szenvedtem a naptól. Ezen a szakaszon nincs sok támpont, amibe akár a tájékozódás miatt, akár most mesélnivalóként kapaszkodhatnék. Sokáig földúton mentünk, aztán egy elég jellegzetes kőkeresztnél ki a hetvenegyesre, ott pedig egy hajtűkanyarral vissza majdnem teljesen az előbbi irányba, míg olyan negyed óra, húsz perc után a csárdához nem értünk.
Elég forgalmas volt hétköznap kora délután is, de mi csak a kerítésként szolgáló, nagyjából méter magas falára ültünk ki, lógatni az autósoknak a fájós lábunkat. A pecsét sem ott van, ahol a térkép mondja, hanem az épületek mellett az út mentén egy villanyoszlopon, de nehéz eltéveszteni. A betyársírok viszont már az ígért helyen voltak a félig kiszáradt fűzfa alatt, mellette fut fel az út az Almás-dombon Rezi felé.

23. Rezi

Valami üdülőnek kinéző külterületen jártunk még, amikor kitört a mai pechszériánk. Azzal kezdődött, hogy az ösvény, amin jobbra kellett volna kanyarodni, járhatatlan volt. Úgy nézett ki, hogy vagy keresztülvágjuk magunkat rajta, ahogy még az első héten a málnásban, vagy keresünk egy másik utat. Az előbbit kellett volna, de olyan bizalomgerjesztő volt, hogy házak vannak erre, mintha egy utca lenne, még az is lehet, hogy a falu széle. Elindultunk ezen az úton, mondván, hogy az előbb ugyan nem kanyarodtunk jobbra, de majd mindjárt megtesszük ezt egy alkalmasabb helyen. Így is lett, egy széles szekérúton a hegy felé kanyarodtunk, átléptük a rozsdás láncot (ami biztosan csak az autósok miatt van ott) és szépen sétáltunk fölfelé az úton. Talán ötven métert tettünk meg így, aztán minden különösebb átmenet nélkül egy udvarban találtuk magunkat. Kicsit gyanús volt a dolog, de a térkép szerint ez akkor is egy út Rezibe. Békésen álltunk és gondolkoztunk, hogy hogyan tovább, amikor egyszer csak kirontott a bokorból egy anyaszült meztelen, igen vékony férfi, átszaladt előttünk, mint valami riadt állatka, aztán a másik oldalon beugrott a házba. Nos, akkor talán forduljunk vissza... Fogalmam sincs, miféle szerzet lehetett, még a korát sem tudtam megállapítani, mert hosszú szürke haja volt, hozzá pedig hosszú szürke szakálla. Ez az irány is kilőve, így az előbbi házsoron mentünk tovább, míg véget nem ért a kis üdülőutca, a végén sorompóval. Előtte egy fán a tábla: foglalt hely negyven méhcsalád számára.
Ott laktak az út mellett, attól egy fél méter széles sövényfallal elválasztva. Sok jóval ez sem kecsegtetett, de egy biztos: arra ne menjünk amerről jöttünk. Így aztán átügettünk a kaptárak mellett. Végül egy gazos szekérúton némi szentségelés után sikerült a Rezibe vezető műútra kilyukadnunk, de valószínűleg szép kitérőt tettünk, mert még ezen is vagy félóra volt fölérni a faluba.
A pecsételős kocsmában aztán megtartottuk az utolsó, elég késeire sikerült ebédünket úgy három óra magasságában. Közben megszerveztük a kimentésünket, s csak mindezek után indultunk neki a Rezi várnak, hogy valami igazán széppel zárjuk a hetet.

24. Zalaszántó

Jó választás volt.

Elég nagy kitérő Zalaszántó felé, de ha időd engedi, mindenképpen érdemes oda fölmászni. Jó három napi járóföldre ellátni innen: látszik a sztúpa, ami a következő hét egyik első állomása lesz, látszik még a Tátika vára is, és persze Zalaszántó, itt a hegy lábánál. Azért lefele menet nem tűnik olyan közelinek, ráadásul elég meredek, bokaficamítós terep. A vár viszont ezt is megéri. Teli van jobbnál jobb zugokkal, és három oldaláról is olyan kilátás nyílik, hogy az ember szinte odagyökerezik fotózni és ábrándozni.
Ezután jött a hegyről legurulás naplementében. A faluba érve pecsételtünk, utána átmentünk a szemközti barátságos kocsmába, ahol ráadásul még jó hamburgert is adnak. (Ez akkor derült ki, amikor megjöttek a szülők.) Jó este volt ez, jó élményekkel, jó megérkezéssel. Naplemente templomtoronnyal, fotó vissza a várra és egy jó hamburger. Végül a fuvar haza. Mi kell még? Urak voltunk.

Előzők: Kéktúra