Ez itt "fönt" az ország egyik legszebb része, de borzasztó szegény vidék. Főleg ezek a kicsi falvak a kidőlt-bedőlt házaikkal, hol tető nincs, hol ablakok, és mindegyikben laknak vagy tizenöten. Az egyik 30 négyzetméteresben (az ablak nélküliben) tudom például, hogy tizenkét fős a család, mert onnan jött elő a mezítlábas kislány, akivel összebarátkoztunk.

Kéktúra - 30.

Előzők: Kéktúra

 

15. Fancsal

Encsen végképp nem tudok látnivalót ajánlani, és a térkép is csak egy késő barokk templomot mutat, ilyenje pedig elég sok településnek van. Viszont mint a Hernád-völgy központja, rendelkezik boltokkal (mindenfélével), gyógyszertárral, bank automatával, és reggel friss sütit ehetsz a kávédhoz. Van tehát minden, ami a készletek feltöltéséhez szükséges, és érdemes is kihasználnod, mert bármelyik irányból járod a Kéket, már régóta nem találtál gyógyszertárat például, és még sokára fogsz, ezt megígérhetem. Mi is ide tértünk még be indulás előtt, aztán irány Irota.
Könnyű útnak ígérkezett, pláne az eddigi küzdelmes napjainkhoz képest, a baj csak az, hogy ha nem látsz több száz méteres csúcsokat, akkor hajlamos vagy a szintvonalak sűrűségét is figyelmen kívül hagyni. Ez a Cserehát, itt nincsenek hegyek, de a dombbal se jársz jobban. Lentről is kicsinek néz ki, föntről se magas, de mászni rá a nyári forróságban kész gyötrelem. Fák nincsenek, helyettük hatalmas mindenféle-táblák vannak: búza, napraforgó, vagy csak egy sima kaszálni való mező, a lényeg az, hogy semmi nem ad árnyékot.

Ebből adódik a másik probléma is, amitől olyan nehéz terep ez: fák nélkül ember legyen a talpán, aki elsőre eltalál A pontból B-be, ha egyszer nincs mire fölfesteni a jelzéseket. Mi legalább is minden falu határában eltévedtünk egyszer ezen a napon. Bemelegítésnek mindjárt Abaújdevecserről kiérve, ahol kétszer is elmentünk rossz irányba, aztán mire végre fák közé értünk, addigra az ösvény lett rosszul jelzett, indákkal benőtt dzsungel. Végül véletlenül vetődtünk a faluba, aztán még ötször ismételtük meg ma ugyanezt.

16. Baktakék

Fancsal után végre volt egy kilométer erdő, addig is biztosak lehettünk a dolgunkban. Utána meg inkább bementünk a műúton Baktakékre, a pusztában még az is jobb, mint a dombok között csalinkázni. Még szerencse, hogy itt olyan három-négy kilométerre vannak egymástól a falvak, és nem tízre vagy még többre, mint eddig. Így is elég körülményes megtalálni őket.

17. Abaújszolnok

Ezután jöttek a "deka-falvak", ahogy az úti szlengünk emlegeti a túlnyomó részt cigányok lakta településeket Mogyoróska óta. Remélem, itt sikerül kihasználnom az alkalmat, hogy eloszlassak egy masszív tévhitet. (Én sem hiszem, hogy sikerül, de elmondom, amit láttam.) Elég kényes kérdés, úgyhogy kérlek, ne akadj bele a fogalmazási hibáimba, hanem egyszerűen fogd föl, amit mondok: a cigányokkal nincsen semmi baj. Egyszer sem ért semmilyen atrocitás az úton, sem itt a keleti részen (pedig sokan ijesztgettek vele, hogy lehetnek majd gondok), sem előző évben az ország másik felén.
Ez itt "fönt" az ország egyik legszebb része, de borzasztó szegény vidék. Főleg ezek a kicsi falvak a kidőlt-bedőlt házaikkal, hol tető nincs, hol ablakok, és mindegyikben laknak vagy tizenöten. Az egyik 30 négyzetméteresben (az ablak nélküliben) tudom például, hogy tizenkét fős a család, mert onnan jött elő a mezítlábas kislány, akivel összebarátkoztunk. Azt mondta, hogy ne keressem az asszonyt a Rákóczi 40-ben, mert már évekkel ezelőtt meghalt. A boltosnál van a pecsét, majd ő elvezet hozzá. Kis mezítlábas fekete lány volt, Nórinak hívják, aztán előkerült az egyik húga is. A boltos viszont nem jött ki. Biztos unja már, hogy folyton a pecséttel zargatják. Nem baj, még egy helyen megnézzük. Most egy idősebb lánnyal beszéltünk, ő már valami úr lehetett itt, mert volt cipője és rendes ruhája is. Segíteni azonban ő sem tud sajnos, mert elvitték innen a pecsétet.
Megköszöntük a gyerekeknek ezt a fura díszkíséretet, aztán odaadtuk a beígért kekszet. Először jégkrémet akartak a boltból (gondolom azért vezettek oda), de a keksz ellen sem tiltakoztak, amikor megmondtam, hogy jégkrémet nem veszek. A végén pedig már nem illik felrúgni az üzletet, még ha a pecsét nem is jött össze.

18. Felsővadász

Abaújszolnokról még annyit, hogy bár a falu össze akar szakadni, a buszmegállója kisebb kúria volt franciakerttel. Mintha ezeken a helyeken a buszmegállók lennének az igazi templomok, és tiszteli is őket mindenki: teljesen épek, és ez előtt tényleg volt még virágágyás is.
Miután pecsétet nem kaptunk, elindultunk Nyéstára ahol Rékával kellett ma találkoznunk, de útközben még megállítottak, hogy a falu szélén a kisebbségi önkormányzatos asszonynál kaphatunk pecsétet, második ház...
Mire odaértünk, pont ki is jött az asszony a kúthoz, úgyhogy érdeklődtünk nála, hogy lehet-e pecsételni, mire visszakérdezett, hogy melyikkel szeretnénk, mert a férje is valami „köz-izélő” ember volt. Ha erre járnál és pecsétet szeretnél (nem kéktúra-bélyegző, de rajta van a hely neve), akkor őket keresd, nem kell feltétlenül bemenned a faluba. Ezután siettünk, ahogy tudtunk, nehogy Réka megunja a várakozást és elinduljon szembe, mert akkor kérdéses, hogy megtaláljuk-e egymást valaha. Nyésta olyan másfél kilométer innen, de nagyjából egy óra volt átjutni. Ma már harmadszor tévedtünk el: fölmásztunk a dombra a szokásos bozóthoz, ott pedig fél órát kutattunk, mire megtaláltuk a szűk nyílást a bokrok között, amin ha átbújsz, látszik is a falu templomtornya. Innen minden simán ment, lent a faluban pedig már várt Réka, mint a mesében: „gyertek, egyetek, annyi kajám van, hogy nem bírom cipelni”. Később jött egy kisebb négy órai eső (nem is értem, hogy tévedhetett erre a környékre), aztán két férfi, akik javítottak valamit a templomon, úgyhogy beküldtek minket, hogy ne essen a fejünkre az ablak vasrácsa, meg az eső.

Így történt, hogy mezítláb mentem egy templomba almát enni. Ami a falut illeti, Réka beszámolója alapján nagyjából olyan lehet, mint amilyenekbe mi is keveredtünk ma, úgyhogy az ölelkezés és az uzsonna után át is ügettünk Felsővadászra.
Felsővadász "deka-falu" Rákóczi-kastéllyal. Nagyjából ugyanaz érvényes rá, mint amiket eddig mondtam, ha nem keresed a bajt, akkor mindenki kedves, de legalábbis békén hagy. Ráadásul "ünneplős" pecsétet is osztanak a kocsmában a sima Kék mellé, Cserehát turistája felirattal.
Ma jól megdolgoztunk érte. A faluba jövet pedig végre nem tévedtünk el. Kezdünk belejönni, mint kutya az ugatásba.

Előzők: Kéktúra