A közös tér megteremtése – Eltáncolt Tolnai-szócikkek – Bencsik Orsolya színikritikája a GoBe Társulat Tolnai Tánclexikon – Az eszéki zsiráf című előadásáról

Góbi Rita és alkotótársai a Tolnai-lexikon szócikkeit elsődlegesen a különböző mozdulatokkal (balett, népi, klasszikus társas, stb.) jelenítették meg, de az eltáncolás mellett ennek képi-dologi előhívására is törekedtek (mint például a már említett flamingó). Előadásukkal egy sajátos Tolnai-világot, illetve egy pusztulásában és küzdelmében megjelenített geográfiai teret alkottak és dokumentáltak. - Bencsik Orsolya írása

A közös tér megteremtése

– Eltáncolt Tolnai-szócikkek

– Bencsik Orsolya színikritikája a GoBe Társulat Tolnai Tánclexikon – Az eszéki zsiráf című előadásáról

(XX. Thealter Fesztivál, Szeged, Régi Zsinagóga, 2010. júl. 18.)

   „Egy másfajta gondolkodás egzotikus bája ragad meg minket” – olvashatjuk Foucault A szavak és dolgok című művének Előszavában. Ha nem is éppen a borgesi „kínai enciklopédia” kapcsán felmerült és az enciklopédia által működtetett gondolkodással, de egy ehhez igazán közel álló, a lehetetlenség határait átlépő – éppen ezért másfajta – diskurzussal találkozhatott a szegedi és Szegedre elutazó közönség a XX. Thealter harmadik napján a Régi Zsinagógában bemutatott Tolnai Tánclexikon – Az eszéki zsiráf című előadáson.

   A budapesti GoBe Társulat (a vajdasági születésű, fiatal balett táncos – koreográfus Góbi Rita „vezetésével”) eltörölte azt a megszokott rendet és azt a teret, ahol a különböző és a hasonló dolgok találkoznának. A dolgok persze szokatlanságuk és lehetetlenségük ellenére mégis csak egymással szomszédságba kerültek, és a tér sem vált üressé – mint például a már említett kínai enciklopédia felsorolásában, ahol „a dolgok (…) olyan mértékben különböző szinteken és síkokban fekszenek, hogy lehetetlen számukra közös teret találni” –, éppen ellenkezőleg, az alkotók ennek erőteljes megteremtésére törekedtek.

   A megszokott tér és rend helyett megképződő új, közös tér és rend pedig egyszerre több szinten valósult meg. Egyrészt maga a lexikon (ami nem mellesleg Tolnai Világlexikon) a maga ábécésorrendjével (a szavak segítségével és rendjével) a világ dolgait összekapcsolta, másrészt pedig maga a színpad, az előadás színtere az, amely lehetővé tette a szürreális jelmezekbe öltözött táncosok által megformált, megjelenített lények együttes létezését. A lexikon és a színpad mellett a létezők szomszédságát, közös térben való mozgását egy táncmesternek is tekinthető, király-forma (fején korona, vállán palást) táncos koordinálta. A táncmester életre keltette a halott (hiszen néma, mozdulatlan) világ létezőit, botjával és parancsszavaival irányította és uralta őket. Ilyen értelemben a rend meghatározója is volt, miközben azért őt magát is ennek a rendnek a részesének tekinthettük. A dolgok (és személyek), a táncosok által megformált létezők furcsa kavalkádjának azonban legvégső és leglényegibb összekötő eleme, fundamentuma Tolnai volt. Nem maga Tolnai Ottó személye (még ha egy pillanatra eszünkbe is juthatott a táncmester-autoriter táncost talán Tolnaival azonosítani), hanem a Tolnai-szövegek nyelvisége, melyek azonban itt (Tolnai Tánclexikonáról lévén szó) egy másfajta nyelviségen át közvetítődtek. Ez a másfajta nyelviség a mozgás, a tánc és a torna. (Ez utóbbi annyiban, amennyiben a táncosok a cirkuszi mutatványosok furcsa, szenzációszámba menő mozdulatsorait – a hajlékonyság egy radikális változatát – idézték: például a piros, a levegőbe meredező, nagyon hosszú „fejű” táncos lábával simogatja ezt a furcsa, hegyes fejet.)    

   A mozgás tehát (mivel táncelőadás) alapvető eleme volt a darabnak, és a GoBe Társulat – mint ahogy az előadás címe is mutatja – a Tolnai Világlexikon (valójában a Tolnai-világ „lexikonjának”) bizonyos kiragadott, az alkotók számára fontos szócikkeit a szó szintjéről a mozdulat szintjére helyezte át, azaz egy másfajta közegben jelenítette meg ennek az univerzumnak a létezőit. Csak egyetlen egyszer uralkodott el a szöveg a darabban, amikor a táncmester monologizált, és a Balkáni babér című verseskötet Veszprémi vers című költeményének szinte a teljes szövegét előadta.

   A szavak és a dolgok közé harmadikként tehát bekerült a mozdulat, éppen ezért a szó és dolog közötti viszony mellett a mozdulat és dolog, illetve a mozdulat és szó viszonya is tematizálódott, és akárcsak az előbbi, úgy a két utolsó esetében is a nem teljes megfelelést, illetve egybeesést tapasztalhattuk.

    Ha túl akarunk jutni azon, hogy az előadást a Tolnai-lexikon szócikkeinek eltáncolásaként interpretáljuk, akkor – következő körként, következő rétegként – a világ (a Tolnai-univerzum) működésének a feltérképezését, értelmezését kell megkísérelnünk. Ennek során helyeződik el a tánckavalkádban az eszéki zsiráf (mint címbeli szereplő, mint szócikk vagy mint „dolog”), akárcsak a flamingó, vagy éppen a „kisjugoszláviából jött” kisebbségi költő. Mindezek azonban nem a táncmozdulatok, hanem a szavak segítségével nyernek értelmet. Az értelemnyerés azonban eléggé problematikus a darabban, ha túlmegyünk a Tolnai-lexikonon. Egyszerre többféle interpretálási lehetőséget vet fel (például „döglegyek tánca”, tükörbálterem – ezekről a későbbiekben). Az azért egyértelműen megállapítható, hogy itt is egyfajta helykeresésről van szó, ez azonban nem a foucault-i értelemben vett tér, hanem geográfiai. Ez a geográfiai tér azonban egyszerre több olvasat lehetőségét veti fel.

   El lehet indulni a Balkán és Európa viszonyának, illetve a kisebbségi lét (anyaország és szülőföld) kérdésének az elemzése felé, és ilyen értelemben tematizálni a hely fogalmát. De a hely-probléma a meglevő elhagyása, illetve az új hely keresése vagy pedig létesítése irányába is elmozdul, és ezt a tényt erősíti a háborús körülmény, melyet a szöveg közöl. Ez utóbbi kapcsán merül fel az, hogy az előadás kezdetének néma, mozdulatlan, majd feléledő világát a halott tetemet körbedöngő legyek képével írjuk le. (A darabnak ez a része tehát erősen közelít a szövegben elhangzó „döglegyek báljához”). Az ember azonban kreatív, hiába a pusztulás, ő képes teremteni, újat alkotni: „az ember ösztönös kreativitása, hogy újra és újra létrehozza a saját tárgyait”. Az előadás folytatása talán éppen ennek az új benépesítésnek a folyamata. A tükörbálterem-értelmezés körvonalazásához pedig újból elő kell vennünk a már említett zsiráfot, flamingót és kisebbségi írót, akikkel kapcsolatban a következők állapíthatók meg: egyedül az eszéki zsiráfnak nem jutott hely a veszprémi állatkertben, amikor a háború dúlta eszéki állatkertből az összes állatot kimenekítették, és ezért talán most Európa és a Balkán között kóvályog. A zsiráf egyedüliségét és „hely-nélküliségét” a kihalófélben levő flamingóval hozhatjuk motivikus kapcsolatba. (Ez a híres és a Tolnai-univerzumban kitüntetett helyet elfoglaló flamingó-toposz képileg – mint tárgy, mint dolog – is megjelenítődött az előadásban: a háttérben, de központi, jól látható helyen, egy óriási talapzaton, szobrot imitálva állt a madárruhába beöltözött táncos.) A kihalófélben levő flamingó a „kisjugoszláviából jött” kisebbségi költő személyével azonosítható: szaporítani kellene őket, hogy ne pusztuljanak ki. Ha máshogy nem, legalább úgy, hogy tükrökkel vesszük őket körül, hogy megsokszorozódjanak. Az előadás tehát ekként a tükörbálterem megteremtéseként is értelmezhető, melyben azonban a tükrök nem az Ugyanazt (csak rengetegszer), hanem éppen hogy a Mást tükrözték. A tükörbálteremben levő, kisjugoszláviából jött költő pedig ezzel nem hogy megerősítette volna, hanem teljesen elveszítette biztonságát.   

   Góbi Rita és alkotótársai a Tolnai-lexikon szócikkeit elsődlegesen a különböző mozdulatokkal (balett, népi, klasszikus társas, stb.) jelenítették meg, de az eltáncolás mellett ennek képi-dologi előhívására is törekedtek (mint például a már említett flamingó). Előadásukkal egy sajátos Tolnai-világot, illetve egy pusztulásában és küzdelmében megjelenített geográfiai teret alkottak és dokumentáltak. A dokumentálási igényt, illetve a dokumentumot pedig fontos kiemelni, hiszen a színpad egyik oldalán (a két angyalszerű zenésszel szemben) egy angyalszerű férfi fényképezte folyamatosan az előadást, ezáltal egyrészt hitelesítette a fikciót, és a valóság (illetve a tény) létmódjába helyezte át, másrészt pedig megörökítette, ezáltal megmentette az idő megsemmisítő erejétől. Éppen ezért a lexikon „lapjain”, illetve a színpadon (egy sajátos műtőasztalon) megjelenítődött világ (az egymással szomszédságba került különböző és hasonló dolog) az emlékezet számára is megőrződött: létrejötte, megtörténte és pusztulása nem tagadható le. Az angyal fényképei mutatják: akármennyire különböző szinteken és síkokban fekszenek is a dolgok, lehetséges számukra közös teret találni. Ez a tér azonban egy új gondolkodásmódot, egy radikálisan új rendet követel.

Bencsik Orsolya

Fotók: Révész Róbert, www.thealter.hu

GOBE TÁRSULAT: TOLNAI TÁCLEXIKON – AZ ESZÉKI ZSIRÁF

Alkotók, előadók: Bicskey Lukács, Kőnig Lilla, Bicskey Zsófia, Parti Péter, Székely Szilveszter, Takács László, Ilyés Lénárd, Kővágó Nagy Imre, Kallai Nóra, Gyulai Csaba
Dramaturg: Turai Katalin
Jelmez: Tresz Zsuzsa
Fény: Dézsi Katalin
Bandagazda: Góbi Rita