Így aztán a helyiek nagyon nem tetszettek, a falu meg olyan, mint a képeslapokon. Tényleg szép, de már köze nincs az élethez, sem a valósághoz. Ettől függetlenül nagyon szeretem, pont a kirakat jellege miatt, ha ilyesmire vágyom, akkor elmegyek oda Húsvét hétfőn, olyankor mindig nagy vásár van. Ha viszont igazi, élő, hagyományos magyar falut akarsz látni, akkor be se tedd ide a lábad, ez egy múzeum, amit külföldieknek kell mutogatni, esetleg elmenni valami iskolás kirándulásra.
Ha igazit szeretnél, akkor menj inkább a Zemplénbe, valami olyan helyre, amit még az internetes keresők is csak második-harmadik körben dobnak ki neked.

Kéktúra - 40.

Előzők: Kéktúra 

50. Nagymezőpuszta Bableves csárda

Érezhetően közel volt már Hollókő, és nem volt még túl messze Szentkút: ma igen sok emberrel találkoztunk az erdőben. Viszonylag hamar beértük és lehagytuk a sámsonházi házaspárt, velük szóba is elegyedtünk, végén már annyira, hogy féltem is, hogy velünk akarnak majd jönni, de szerencsére megálltak reggelizni. Ott voltak aztán a zarándokok, valami új keletű keresztény-turista mozgalom hívei, akik azt a fajta sárga jelzést követik, ami sok kis pöttyből áll, mint valami nyaklánc. Ezt a jelet már tavaly is sok helyen láttuk, de eddig nem ismertem, hát most ebből is kiokítottak. Ezt egy fiatalos, negyven körüli nő tette, aki igen jól öltözött volt, és nagyon vérzett a jobb térde. Aztán jött egy csapat nyugdíjasnak kinéző asszony, akiknél semmilyen holmi nem volt, pedig az erdő közepén találkoztunk. Valahol (talán a Nagy-kő tető környékén) szakállas férfiak feküdtek a földön, aztán elmentek ellenkező irányba a vérző lábú nő nyomán. A hegyre fölfelé menet vannak kicsit "oroszlános" részek, de vigasztaljon, hogy csak ötszáz méter magasra kell fölmászni, és utána jön a kilátás meg a zarándokok. Mindkettő szórakoztató dolog a maga nemében. A Tepkénél aztán pihenőt tartottunk, mert oda föl akartunk mászni, vagyis Réka akart rá fölmászni, mert ő mindenre. Mi beértük az első emeletével. A Tepke egy kilátó, vagyis ezen a környéken inkább A Kilátó. A térkép szerint életveszélyes, egyébként kifogástalan állapotban van, 2001-ben újították fel.
Innen legfeljebb két kilométer az út lefelé, és kint is vagy az aszfaltoson, ami elvisz a csárdáig. Gyilkos egy rész: forgalmas, kamionos, úgyhogy vigyázz, mert az életeddel játszol. Általában kikerülik az embert, amekkora ívben csak tudják, de ha pont jön veled párhuzamosan egy autó is, akkor valószínűleg nem azt választja. Ebben a trióban te vagy a legsérülékenyebb, de a legmozgékonyabb is (aki elsőre képes irányt váltani), úgyhogy vedd is kezedbe a sorsod, mert kár itt elüttetni magad, ha már idáig eljutottál.
Ettünk ebédre egy bablevest a Bableves csárdában, azzal, hogy ővele csak nem lehet tévedni, de nem jött be maradéktalanul. Nem volt rossz, de túl nagyok voltak az elvárások, az adag pedig a legkevésbé sem. Becsületükre legyen mondva, hogy olyan hihetetlen jó, ropogós héjú, friss kenyeret adtak hozzá, hogy két szelete kiváltotta a közepes levest. Egyébként is rendesek voltak, úgyhogy nem akarok negatív reklámot csinálni nekik, de sajnos a bablevesre is kényes vagyok. (Akármilyet örömmel megeszek, de nem akármilyen, ami jó.)
Ebéd után gondoltunk egy nagyot és visszamentünk az útelágazáshoz a buszmegállóba, hogy "elcsaljunk" Felsőtoldig (ezért a négy kilométerért kár megöletni magunkat.) Útközben találkoztunk a sámsonházi furcsa bácsival, aki szerintem rosszallóan nézett, amiért buszozni szándékoztunk, de inkább lemászom kétszer oda-vissza az oroszlánost, mint egyszer egy főutat, ha lehet válogatni. Majd csak figyeld meg a buszon, mibe keveredtünk!

51. Hollókő

Fölszálltunk, aztán békésen és tompán nézelődtem, amikor egyszer csak látom, hogy a többiek élénken kommunikálnak valami hátul ülő fiúval. Biztos, hogy én is ismerem valahonnét... Kiderült, hogy nálunk végzett festő szakon az előző évben, itthon láttam is sokszor, csak nem tudtam pontosan, hogy kicsoda valójában. Most aztán jól összefutottunk vele a világ végén! Volt két társa is, egy lány meg egy másik fiú, és szintén Hollókőre tartottak, úgyhogy együtt mentünk tovább. Útközben mindenféléről esett szó, ami ilyenkor szokásos: iskola, élet, a Nagy Művészes Éhen Veszés ami majd mindnyájunkra vár, neki meg már része is van benne… Érdekes négy kilométer volt, szó se róla. Közben beborult az ég, közeledett már a négy óra. Így értünk a hollókői várhoz, elég gyorsan és jó hangulatban, jó sokan.
Hollókőn is voltam már többször, de mindig Húsvétkor, olyankor meg nem a vár a fő attrakciója. Nagyjából ugyanaz igaz rá, ami az egész falura is: nagyon "meg van csinálva", aminek vannak jó és rossz oldalai egyaránt.

Nézelődni mindenesetre van mit, először a belsejében, aztán még ott a panoráma.
A faluban egész utunk második legolcsóbb szállását sikerült kivenni, amire nem mondanám, hogy pont Hollókőn számítottam. Szerencsére itt volt a zarándokszállás a katolikus turistáknak, ami inkább koncentrált Szentkút közelségére, mint Hollókő reprezentatív voltára. Muszáj elmondanom, hogy 1000 Ft volt, de az is igaz, hogy nem volt zárható szobánk, sem más luxus. Viszont olyan holmink sem volt, amit érdemes lenne bárkinek is elvinni, úgyhogy semmi probléma. A zarándokok között egyébként kifejezetten koldusgyerekek voltunk: nekem úgy tetszett, hogy megtisztulni vágyó felső-középosztálybeli szomorú urak jöttek erre az útra, akik nálunk sokkal jobban bánták, hogy nem lehet bezárni a minket elválasztó ajtót. Este szerettünk volna még nyársalni, de a megkésett eső ezt keresztülhúzta, aztán békésen megsütöttük egy rozsdás serpenyőben a diplomás fiú szalonnáját (végül őket is erre a szállásra sodorta a négyórási eső), megittuk hozzá a borát is, aztán a kollégiumi folyosók hangulatát idéző beszélgetés után aludni tértünk.
Pecsételni a kocsmában kell, ahol a kocsmáros maga kötött belénk, hogy micsoda hülyeség, amit csinálunk, aztán másnap megpróbáltunk még a boltba is elmenni, ott meg majdnem széttéptek minket a nyugdíjas nénik, akik mindenkin átcsörtetve megvették előlünk az összes kenyeret. Próbáltunk sorban állni, de teljesen hatástalan volt, ők mentek és kész. Az eladónő együtt érzőn csóválta a fejét, de nem szólt egy szót se. Így aztán a helyiek nagyon nem tetszettek, a falu meg olyan, mint a képeslapokon. Tényleg szép, de már köze nincs az élethez, sem a valósághoz. Ettől függetlenül nagyon szeretem, pont a kirakat jellege miatt, ha ilyesmire vágyom, akkor elmegyek oda Húsvét hétfőn, olyankor mindig nagy vásár van. Ha viszont igazi, élő, hagyományos magyar falut akarsz látni, akkor be se tedd ide a lábad, ez egy múzeum, amit külföldieknek kell mutogatni, esetleg elmenni valami iskolás kirándulásra.
Ha igazit szeretnél, akkor menj inkább a Zemplénbe, valami olyan helyre, amit még az internetes keresők is csak második-harmadik körben dobnak ki neked. A körítés hasonlóan hangulatos, hófehér házikós, kontyos tetős, két utcás falucska lesz, de az üzenet meg a tartalom egészen más. Érdemes megnézni őket, amíg még lehet, mert pár év múlva úgyis "Hollókő" lesz azokból is.

Előzők: Kéktúra