Verőce tényleg nagyon Duna-part: igen drága minden, még a víztől messzebb is. Van például egy kemping, ahol annyit kérnek egy sátorhelyért, hogy az árából máshol négy napot is ki tudok hozni szobában, szép helyen. Nagyon nehezen jött össze ez a mai alvás. Végül egy palota kerti faházikójában aludtunk az Északi-Középhegység átlag tarifáján, a palotában pedig megfürödhettünk. Fogalmam sincs, hogy ezt hogy csináltuk. Igaz, a szállás a falu legszélén volt, de ez máskor sem zavart minket.

Kéktúra - 46.

Előzők: Kéktúra 

06. Katalinpuszta

Reggel aztán a hisztis málnás bácsink megint jóval korábban indult, de mint minden hasonló reggelen, most is beértük három kilométer múlva, és lehagytuk. Ma már végleg. Témául viszont még szolgált egy darabig, mert ez a hangyás műsor a keleti filozófiákra hajazó "otthon csak elküldöm őket" tanmesével, bevallom, számomra módfelett ellenszenvessé tette. (Persze az is igaz, hogy mindenki tiszteletre méltó, aki fölrak egy hátizsákot és kijön országot járni, pláne ha már nyugdíjas, és különösen, ha málnával kínál.) Azt hiszem, ennyiben maradtunk vele kapcsolatban, már csak azért is, mert a hosszas andalgós cserháti sétáink után most hirtelen itt állt előttünk a Naszály, ami az eddigi terephez képest "oroszlánosnak" ígérkezett. Voltak részek, ahol legszívesebben négykézlábra ereszkedve folytatom az utat. De fölmászni rá mindenképpen érdemes, akár csak a kilátóba, bár oda már csupán Réka volt képes. Részemről elégedett voltam a hegytető ösvényeivel is. Gyönyörű kilátás nyílik innen, másfelől a sziklás, szűk ösvények, az itt-ott elszórtan kapaszkodó viharvert fák és a fűszerillatú mezők a legnagyobb kedvenceim.
A kilátóról csak annyit szerettem volna mondani, hogy Réka hangos közvetítéséből meg az általa készített fotókból megtudtuk, hogy látszik onnan az egész világ. 

Vác a Dunával, ami olyan öt-hat kilométerre van, túloldalt Tahitótfalu, Leányfalu, ezen az oldalon pedig Verőce. Jól körülnéztünk, aztán mit sem sejtve továbbindultunk; Verőcét sokkal közelebbről is megnézzük ma még. Már csak le kell mászni a hegyről és szép komótosan lesétálni Katalinpusztára. Közben végig erdőben megyünk, ami ma azért különösen jó, mert árnyékos. A faluba érve aztán elhibáztuk a Rockenbauer Pál-kopjafát, aminek az az érdekessége - és ezt kivételesen a térkép sem írja, - hogy itt halt meg 1987. november 26-án. De ezt akkor még nem tudtam, úgyhogy nem is kerestem az emlékhelyet.

07. Magyarkút, Irma-forrás

Szendehely-Katalinpusztát elhagyva, túl egy sikertelen szállásintézésen, megebédeltünk (a pecsételős kocsma előtt, ami mellett van egy igen korrekt bolt is). Ezután a térkép Börzsöny című fejezetébe léptünk, magunk mögött hagyva a Cserhátot.
Kezdetnek egy rövid, de gyilkos műútszakasz jön sok kamionnal, százzal a nagy kanyarban. Számíts rá, hogy itt végképp senki nem kerülget. Ez a 2-es út, úgyhogy kifejezetten meglepődnek, ha valaki gyalog jön szembe. Ámbár így szabályos, de egyébként is praktikus: mindig szemben az autós forgalommal (ha gyalog vagy persze), fölszerelve a lehető legtöbb „láthatósági eszközzel”, és mindig készen rá, hogy az árokba tudd vetni magadat. Minden autósnak kötelessége (lenne) hogy vigyázzon rád, de az is igaz, hogy neked van a legtöbb lehetőséged gyorsan irányt változtatni. A főút amúgy sem a gyalogosoké – szerencsére nem kellett rajta túl sok időt eltöltenünk.
Magyarkút nincs messze innét, addig is széles, vadban gazdag, leskelődős utakon haladunk tovább. Néztünk mi is vaddisznót, közben pedig lőttek a hegy túloldalán. Ez nappal elég szokatlan, de nem látok a térképen lőteret, úgyhogy szerintem vadászok voltak. Többek között ezért sem érdemes letérni az ösvényről, nehogy véletlenül őznek nézzék az embert. Elvileg az ösvények közelében nem fenyegethet semmi baj, ha mégis, azt biztosan jelzi valami tábla.
Magyarkúton az Irma-forrásnál találod a bélyegzőt, az étteremben. Itt aztán egy sör mellett (azt hittük, vége a napnak) megpróbáltam megint szállást intézni, de nem jött be. Ez az üdülőfalu nem szerepelt az alváslistán, tehát nem voltak számaink sem. (Ezért mondtam, hogy érdemes minden útba eső településhez kikeresni egy-két címet, mert érhetnek váratlan helyen az éjszakák.) Még a Naszályról lefelé jövet kaptam ugyan magyarkúti számokat, ezekkel próbálkoztam, de közülük csak egy élt: egy kemping faházakkal. Ámde a tulaj nyaralni(!) ment, úgyhogy pont aznap nincs szállás. Ezután jött Nógrád, ahol viszont kiderült, hogy a Berkenye panzió mint egyetlen lehetőség telt házas mára, ami egyébként szerencse, mert valójában nem is Nógrádon van, hanem Berkenyén. Kezdett keservesre fordulni a dolog. Haza? "Azt már nem, haza már csak gyalog!" Mit volt mit tenni, Verőce van a legközelebb, lesétáltunk hát a műúton, mondván: a Duna-parton biztos lesz valami. 

Valóban, szereztünk is egy egész listát (némi internetes segítséggel Máté anyukája révén), úgyhogy kezdődhetett az alkudozás.

08. Nógrád vá.

Verőce tényleg nagyon Duna-part: igen drága minden, még a víztől messzebb is. Van például egy kemping, ahol annyit kérnek egy sátorhelyért, hogy az árából máshol négy napot is ki tudok hozni szobában, szép helyen. Nagyon nehezen jött össze ez a mai alvás. Végül egy palota kerti faházikójában aludtunk az Északi-Középhegység átlag tarifáján, a palotában pedig megfürödhettünk. Fogalmam sincs, hogy ezt hogy csináltuk. Igaz, a szállás a falu legszélén volt, de ez máskor sem zavart minket. Este még bementünk Dunát nézni meg vacsorázni, és a régen látott fellegvár is most tűnt föl először a Kéktúra során. Ez azért lelkesítőleg hatott, bár amikor sikerült végre elhelyezkedni, már akkor feloldódott minden feszültség.
Reggel még sötét volt, amikor riadót tartottunk, mert a 6:49-es vonattal mentünk Nógrádra. Mivel ma 935 métert mászunk (fölfelé) a Csóványosra, döntenünk kellett, hogy hegymászást akarunk, vagy a nógrádi várat. Végül arra jutottunk, hogy mindent akarunk, így kerültünk a 6:49-esre. Valahol leböjtölöm majd, ígérem, de azt a várat nagy kár lett volna kihagyni. Majd mutatok róla képeket, és biztos vagyok benne, hogy egyet értesz velem.

 Előzők: Kéktúra