„ Itt van a város, vagyunk lakói ” – Ayhan Gökhan írása Horváth László Imre A bolondok városa című kötetéről (Elsőkötetesek sorozat 3.)
Horváth László Imre könyve igazi városkönyv, az urbánus lét szilárd állapotának lúgja, melyben a feloldást, feloldódást kapja meg az olvasó. Eligazodásképp szolgál az elhagyatott utcákon sétáláshoz, a megfelelő lelkiállapot kialakításához, hogy az, aki a kezébe veszi a könyvet, használati utasításként forgathassa. Megtanít élni? Talán. Szabálygyűjtemény, verssé tördelve – Ayhan Gökhan kritikája
„Itt van a város, vagyunk lakói”
- Ayhan Gökhan írása Horváth László Imre A bolondok városa című kötetéről
Vannak könyvek, amiket az olvasó azonnal a legegyszerűbb jelzővel illet. Szép. Miért szép? Kérdezhetné Kosztolányi. A válasz rögtön szembeötlő, ugyanis maga a borító adja meg. Töredékében egy futó láb látható, egy kerítés vetette árnyék mentén haladva. Egyensúlyozás két szín között, egyensúlyozás a mondatok között. „Úton lenni boldogság”, idézhetném Kerouac elhíresült mondását; a kötet versei igazolják is az idézetet, mert alkoholtól kezdve nőkön, félbetört szíveken át egészen a mindennapi élet nehézségéig van felhalmozva a könyvben három év tapasztalatából minden, ami verssé formálódott a hosszú idő alatt.
Horváth László Imre könyvének a fogása is jólesik. A szerkezetére kitérve, a szerző nem vitte túlzásba a ciklusokat, összesen négy részben osztotta el a számát tekintve ötven körüli verset; nem terhelte túl sok idézettel, ajánlással. Talán a szerkesztő érdeme, talán a szerzőé, a végeredmény mindenesetre magáért beszél.
Mint ahogy maguk a versek beszélnek és csak beszélnek, Horváth László Imre is mindent el akar mondani a sörösüvegtől kezdve a Gödör vagy a Könyvtár nevű helyek kocsmalégköréig. Azt érzem, az effajta kocsmalírának Orbán Ottó és Petri György költészetében megvetett gyökere még érthető és értékelhető volt, a mai fiatal líra esetében viszont annál meglepőbb, nem igazán jellemző. Sörösüvegek mögül beszél ki alkalmanként a szerző, nem egyszer a nagyotmondás, sokat mondás sugárútján tévelyegve. A versek egy része mintha tényleg így, alkoholos befolyásoltság alatt íródott volna, mintegy szabadjára engedett asszociációs módszerrel, ilyen hangulatot éreztem, ami, valljuk be, nem feltétlenül megnyerő. De Horváth László Imre versei sokkal többet érnek annál, hogy ilyen „apró hibák” elállják az olvasó útját. Mert van itt azért költészet, szép és igényes, amikor nem az élmény erejével, hanem a líra finom szálaival kíván a szerző hatást gyakorolni az olvasóra. Olyan sorokra gondolok, mint például a következő: „ Minden véget ért már, / lezajlott, semmihez nem / lesz közöm, nem lehet / hozzájuk közöm.” (Elégia). Vagy: „ Ezekben a napokban / engem is ugyanúgy / a felgyorsult semmi / lapozgat és sodor”. ( Senki és a tenger).
A kötet egy nagy monológ, amit a verscímek és a cikluscímek akasztanak meg, törnek meg laponként. A szerelmi költészet hagyományosan szólal meg a versekben, nincs új forma, más nézőpont, csak egy szenvedő lírai én, a költő maga. A csalódások közvetlen tárulnak fel, azok elidegenítése, tárgyiasítása nélkül. Nincs itt ironikus fricska, őszinte, egyenes beszéd van, sajnos egyes versek túlságosan is szabadjára engedik ezt az ént, utat engedve olyan olcsó megoldásoknak, mint a Beteg cimbalom című versből az alábbi néhány sor: „Törött tükör szilánkja a világ, / az arcom, a kert, a tó, a nap / egy-egy üvegdarab, / de a te szemed / kerek és fényes tükör, / amiben én vagyok”. Viszont van ennek a szerelmi költészetnek nem egy remek darabja, cím szerint a Miért lenne kevesebb, a Sosem te. Sohasem én. és az Idegenek vagyunk. Ezeknél több a sejtetés, az izgalmas eltitkolás, a mondatfeszesség. „Menj el vele Rómába majd. / Azzal a valakivel. / Ahogy mi terveztük, legyen olyan. / A Fórum, a Colosseum, minden. / Én még nem láttam, / majd elutazom, külön. / Apró kávéházak, utcák. / Cigarettára gyújtok majd. / Most is, mindjárt”. ( Sosem te. Sohasem én. ) Illetve: „ …a szívem üvegében és forró / cukros vizében gondoltam majd megtartalak, / elviszlek és sokáig, vagy talán / soha nem romlasz meg”. ( Töredék ).
A kötetcímből kiindulva azt vártam, Budapest a sajátos mítoszaival (a szerző teremtette mítoszokkal) jelenik majd meg olvasás közben, de azon kívül, amit a városról, annak helyeiről, balkonjairól, éjféli sétaútjairól tudtam, nem kaptam új kapaszkodókat a városhoz. Budapest az maradt, ami. Nem a városvezetés a kötet feladata, persze, tudomásul veszem. Ha van ilyen, hogy feladat, akkor az bizonyítottan a városban létezés megkönnyítése. Horváth László Imre könyve igazi városkönyv, az urbánus lét szilárd állapotának lúgja, melyben a feloldást, feloldódást kapja meg az olvasó. Eligazodásképp szolgál az elhagyatott utcákon sétáláshoz, a megfelelő lelkiállapot kialakításához, hogy az, aki a kezébe veszi a könyvet, használati utasításként forgathassa. Megtanít élni? Talán. Szabálygyűjtemény, verssé tördelve. "[N]yári város, ahogy megszokja majd / jelenlétem, nem mintha ismerne, mégis / azt mondja majd, mindig rám / várt és agyonkényeztet„. ( Előszezon ). Ebből kiindulva már az egyes versek esetlegessége sem tűnik annyira nagynak, nem befolyásol az olvasásban, mert mindannyian az esetlegesség nyelvén beszélünk, hadarunk, meg-megbotlunk. És ezt az élőbeszédet használja fel Horváth László Imre, ebből építkezik, alkot ízében jóleső, emberközeli költészetet: „ megöregedtem talán mégis, jobban / mint az asszonyok a bolt előtt, ijedezek / és nem bízom semmiben, röhögök már / sopánkodás helyett„. ( A bolyongás ).
Ez a könyv keresi a válogatásra igényt tartó olvasót, mert a kötet többszöri elolvasása után is azt gondoltam, mindenképp érdemes erre, a jó versek felkutatására. Bőven van benne, nem csalódik az, aki keres és figyel. A bolondok városa szerethető könyv, akárhol felüthető, (ezzel is megkönnyítve az olvasást), akármilyen időpontban, reggel, délben vagy este, részegen vagy józanon, buszon, villamoson, vonaton, garantált, hogy biztosan talál benne valami megejtő, valami kivételesen neki szóló verset a kedves olvasó.
Ayhan Gökhan
A képek forrása:
Az Elsőkötetesek sorozat eddigi darabjai:
Nem látni túl a teraszon – Lázár Bence András A teraszról nézni végig című verseskötetéről (Elsőkötetesek sorozat 1.)
