TÓTH KRISZTINA: TÜKÖRBEN A NŐI SZEXUALITÁSRÓL
Bocsáss meg, szánakozó Isten! midőn téged imádlak, midőn hozzád felnyögni akarok egy kis enyhülésért, csak egy percenésnyi szabadulásért, akkor is közbelép az ő ábrázatja, az ő hangja, ahogy a múltkor is elrebegi, hogy elvesztette a ridiküljét. Amiben az igazolás volt. Arról, hogy ellopták az iratait
Tóth Krisztina
Tükörben a női szexualitásról
(Búcsúlevél)
Állítása szerint öngyilkossági szándékkal mászott fel az új megyeri híd 100 méter magasságú budai pilonjára T.ai József, huszonhat éves szentimentáli lakos, az Uránia alkalmazottja. A megmentésére indult tűzoltókat a zsebéből előrántott napló- és levélrészletekkel igyekezett megfutamítani. Végül mégis megadta magát. A mentők megfigyelésre az MTA Irodalomtörténeti Intézetébe szállították. (MTI)
Kedves Fanni!
Hányszor elmagyaráztam! Tedd szét a lábad! Jobban, nagyobb terpeszbe! A fenekedet egy kicsit lejjebb, igen, a lábfejedet meg fordítsd befelé! De hiába! Képtelen voltál rendesen megállni a havon. Az egész Tátra rajtunk röhögött. Hogy minek megy az ilyen síelni. A végén már ki se léptünk a szállóból, csak ültünk abban a lepusztult bárban. A pénzünk meg persze elfogyott. Hát elég! Inkább a halál!
Az asszonyi nemben is miért kellene csak Kleopátrák és Aspasiák emlékezetét fenntartani? Azokról, akik a hétköznapi életet keserítik meg a férfiember számára? Azokról miért kussol a történelem? A nő, aki megáll a tilosban, és ártatlan mosollyal megkérdezi: itt jó? És nem vághatod a pofájába, hogy még azt a rohadt megállni tilos táblát se ismeri. Mert még azt mondja, ő nem megállni, parkolni akar.
Emlékszel Fanni? Nem dühöngtem, nem kiabáltam, nem. A férfiember ilyenkor mosolyog, és azt mondja, persze, jó lesz. Aztán mikor a nő kiszáll, beül a helyére, és elindul, hogy szabad parkolóhelyet találjon. Ha beleőszül is. És amikor fél nap múlva visszaér leizzadva, kiéhezve, lestrapálva (mert csak négy kilométerrel odébb tudta otthagyni a kocsit, és onnan gyalog kellett visszamásznia), a nő fel van háborodva, hogy hol volt idáig. Hol volt?! Volt egy futó orgazmusa a sarki kuplerájban. Na.
Mert női egyenjogúság, meg uniszex, meg add át a helyed a néninek, kisfiam! És az élet bonyolult, kiismerhetetlen, csapdákkal teli dzsungelében a nő elhelyezi az útjelzőtáblákat, melyekre általában az van írva, hogy ÉN, ÉN, és innentől elég rá hagyatkozni, nem kell többé botladozva keresgélni a helyes utat, mert ő már mutatja is: Mért azt az inget veszed? Tőlem ugyan járhatsz akármiben! De az ronda! Megmondtad a főnöködnek, hogy hülye? Már megint meccset nézel? Csak úgy zúdul a sok már megint, tőlem ugyan, megmondtad neki. Hogy mért nem állsz a helyzet magaslatán.
Hát most ott állok. A száz méter magas pilonon. Ki van ennél magasabban? Az Úristen? Az se bírna eljuttatni a fellegekbe (ahogy finomkodni szoktad). És ha nem jutsz el, az azt jelenti, hogy valamit nem jól csinálok, de azért ne keseredjek el, ne hagyjam abba! És amikor mégis, mindezek ellenére már-már a csúcson, akkor megkérdezi, szerinted megvegyük azt a leértékelt WC-csészét? Mert olyan olcsó. És ilyenkor csak bólogatni érdemes, néha csodálkozni, hogy tényleg. És lehet is csodálkozni, ha tényleg.
Bocsáss meg, szánakozó Isten! midőn téged imádlak, midőn hozzád felnyögni akarok egy kis enyhülésért, csak egy percenésnyi szabadulásért, akkor is közbelép az ő ábrázatja, az ő hangja, ahogy a múltkor is elrebegi, hogy elvesztette a ridiküljét. Amiben az igazolás volt. Arról, hogy ellopták az iratait.
Ne legyen bűntudatod, Fanni, elvégre az a férfiember sorsa, hogy összetalálkozzék egy nővel, aki el akarja magyarázni, amit nem értesz, meg akar tanítani valamire, hogy szépérzék, meg takarékosság, meg hogy fogod azt a rohadt vasalót!
Bezárom számat, és nem panaszkodom. Ne tudja más, hogy én oly szerencsétlen vagyok. Hallgatni tudó papiros! te egyedül zárd magadba könnyeimet, melyek reád hullnak.
a Te Józsid
Bárdos József
