Irodalmi Jelen

Az ötvenegyedik - kisinterjú Petőcz Andrással

2010. augusztus. 30. - 06:01

Keresem a polcon a születésnapi könyved, amit Vass úr szerkesztett, de közben eszembe jut, hogy a középső kisebbik fiam ránézett az asztalon, és azt mondta: Apa, Petőcz? Ezt elvinném, ha lehet. De úgy tűnik, nem hozta vissza. Mit szólsz ehhez? Ugyan mindkét nagyfiam olvas, de nem tudtam róla, hogy kortársat is (hellyel-közzel). Honnan ismerhet? Van valami ötleted? Felhívhatnám, de szerinted mit ismer? A próza felől gondolkozz.

Eggyel ötven fölött

Kisinterjú Petőcz Andrással

Onagy Zoltán: Andris, csináljunk egy születésnapi interjút?

Petőcz András: Örömmel!

OZ: Miről kérdezhetek? Az irodalom most valahogy nem igazán érdekel. Hogy tetszel lenni az életeddel, ami nem irodalom, hanem nyárvég, utazás, derű, nógrádi lankák, pesti tömegnyomor, párizsi, lille-i visszalátogatások?

Petőcz András: Köszönöm, megvagyok. Igazából csak az irodalomban vagyok otthon, akkor érzem igazán jól magam, ha dolgozhatok, ha írhatok, ha azt tehetem, amit szeretek tenni. Nem olyan régen fejeztem be a Zárójelverseket, hamarosan, még a szeptember folyamán megjelenik a 100 zárójelvers, a Tiszatáj Kiadónál. 25 év alatt született 100 számozott vers. Fontos pillanat a számomra. És az elmúlt évben megírtam, nyáron befejeztem az Idegenek című regényem folytatását. Látod, csupa irodalom. Illetve van egy, ami nem irodalom, és mégis öröm: a lányom, aki 12 éves, "profi" asztaliteniszező lett, az NB1 B játékosa, Balatonfüred csapatát erősíti. Minden hétvégén verseny, megyek vele, drukkolok neki. Szenvedélyes drukker lettem.

OZ: Viszed a lányod, vagy mész velük? Veled él a lányod? És ha asztalitenisz, akkor visszamenőleg megszeretted a három elképesztő magyart, azóta se volt ilyen a világ sporttörténetében: Klampár, Jónyer, Gergely?

Petőcz András: Természetesen velem él a lányom, nem is tudnám másképpen elképzelni a mindennapjaimat. Ami a ping-pongot illeti: a felsorolt nevek mellé tegyük hozzájuk a női világklasszist, Kisházi Beatrixot. Aki egyedülálló módon, négyszer nyerte meg Európa legrangosabb versenyét, a TOP 12-őt. Ő a lányom edzője a Statisztikában. Tehát civilben apa vagyok és "menedzser". A lányom jelenleg az újonc kategóriában az országos ranglistán 11-ik, de leszünk még jobbak!

OZ: Már bocsánat, ha nem emlékszem rosszul, a legzseniálisabb (és legidegesítőbb) nőnemű asztalitenisz versenyzőt Bátorfi Csillának (talán nem Csilla) nevezték, aki azzal borította ki az ellenfeleket, hogy minden nyert poén után felsikoltott: JÓÓÓÓ. Emlékszel?

Petőcz András: Ő már fiatalabb generáció, mint Kisházi. Kisházi valójában Klampárral és Jónyerrel együtt járt a versenyekre.

OZ: Andris, ha tizenkét éves lányom volna, akkor olyan pályára igazgatnám, ahol segíteni tudom, ahol jó, okos, érthető és érinthető tanácsokat adhatnék, és ha tizenkét éves lányom volna, aggódnék, hogy olyan pályát választ, ahol nem tudok "besegíteni", arról nem is beszélve, hogy az asztalitenisz, miután átálltak a tizenegy pontos szettekre, Jónyer szerint (és szerintem is), mindenkit idegbeteggé tesz.

Petőcz András: A ping-pong nagyon jó sport, én ezt a 11-es szisztémát is szeretem. Ő szívesen versenyez, és ez jó. A szisztémában nincs semmi idegesítő, gyorsabb és izgalmasabb lett így a játék.

OZ: Nyilván. Ez sport, a sport, a verseny fontos a fejlődő lelkek, testek szempontjából. A gyerek nem ismeri az előzményeket, elfogadja, amit a felnőtt társadalom rányom, nem is tudja, hogy másként is volt.

Petőcz András: Maga a verseny, az nagyon jó. Amikor látod, hogy gyerekek is mennyire tudnak küzdeni a győzelemért. Van egy egészséges versenyszellem, és küzdeni akarás, és ez jó.

OZ: Keresem a polcon a születésnapi könyved, amit Vass úr szerkesztett, de közben eszembe jut, hogy a középső kisebbik fiam ránézett az asztalon, és azt mondta: Apa, Petőcz? Ezt elvinném, ha lehet. De úgy tűnik, nem hozta vissza. Mit szólsz ehhez? Ugyan mindkét nagyfiam olvas, de nem tudtam róla, hogy kortársat is (hellyel-közzel). Honnan ismerhet? Van valami ötleted? Felhívhatnám, de szerinted mit ismer? A próza felől gondolkozz.

Petőcz András: Azt gondolom, hogy az Idegenek című regénynek van egyfajta ismertsége. Ezt remélem. Úgy érzékelem, hogy erről tudnak, többen is, nem csak a szakmán belül. Tehát az Idegenekre tippelek. Annak háborús, sajátosan "egzisztencialista" tematikája talán érdekelheti a nem csak szakmai olvasókat is. Ezért is írtam tovább az Idegeneket: van valamiféle olyan feszültség a mindennapjainkban, amire mindenki válaszokat keres, én a háborús történetem írásával keresek választ. És, azt gondolom, ez érdekes lehet.

OZ: A fiatal irodalmárok kórusban sírnak, az irodalmárok kórusban sírnak, az egész ország kórusban sír. Mi ez, Andris, új nemzeti hagyomány. Ha az ember dolgozik, márpedig úgy látom, dolgozol, nincs ideje sírni? Örül, hogy belefér a nap huszonnégy órájába?

Petőcz András: Nem sírok, próbálok dolgozni, vannak terveim, mindig is voltak. A tervek megvalósítása nem könnyű, ez tény. De az a dolgom, hogy túl jussak a nehézségeken. Most például az Idegenek folytatásának gyors megjelenését kell előmozdítanom. Mert azt szeretném, természetesen, hogy minél nagyobb példányszámban, és minél hamarabb ott legyen a boltokban.

OZ: A születésnapodon hosszú, fájdalmas szünetek, súlyos betegség után Utassy Dzsó elhagyta a földi siralomvölgyet. Milyen emlékeket tárolsz vele kapcsolatban?

Petőcz András: Nagyon jól ismertem, és jóban is voltam Utassy Józseffel. Dzsó bácsival. Többször találkoztam vele, elsősorban Szigligeten, jókat beszélgettünk. Az önfegyelem és a nyitottság volt rá jellemző. Barátnak éreztem. A legfontosabb találkozásom vele 2002 elején volt, Szigligeten. Megállított az Alkotóház folyosóján, és azt kérdezte, miért írok mostanában kevesebb verset? A kérdésének az előzménye, hogy mintegy egy évvel korábban jelent meg az emlékezetes paródiám, vagy sajátos parafrázisom Illyés Gyuláról. Akkor, igen sokan megtámadtak, „hazafiatlannak” neveztek, és még ennél is keményebb jelzőkkel illettek. Rossz időszak volt. Dzsó azt kérdezte egészen pontosan: - Csak nem azért az Illyés-paródia miatt publikálsz kevesebbet? Én azt válaszoltam: - Most úgy tűnik, hogy „szilenciumon” vagyok. Erre Dzsó bácsi, nagyon barátságosan: - Ez az egész, hogy egyesek így reagálnak, ostobaság. Mindenkiről lehet paródiát írni, és egy fiatal költőnek igenis joga ilyesmit csinálnia. Te csak írd a verseidet, és ne törődj semmivel! --- Akkor, abban a pillanatban nagyon megszerettem Utassy Józsefet. És ezeket a baráti szavait soha nem felejtem el. Isten nyugosztalja, nagy lélek volt, és nagy költő.

OZ: Minthogy születésnapi interjút csinálunk, mit gondolsz az ötvenegyről? Veled is az történt, hogy az ötvenedikkel megszűntek az izgalmak. A negyven veszélyes volt (Dante), az ötven életveszélyes, de ezen túl az ember nem számolja a születésnapokat.

Petőcz András: Valami ilyesmi. Szörnyű, de én még mindig nagyon fiatalnak érzem magam. És még 50 évig fiatal is szeretnék maradni.