Gyönyörű júliusi nap volt, egy kis vendéglőben gyülekeztek. Sört ittak, pogácsát ettek, míg várták egymást. Szép sorjában érkeztek a tekintélyes igazgató hölgyek és urak.

Nincsen új a nap alatt

Lezajlottak az érettségi vizsgák. A középiskolai igazgatók országos tanácsa összeült, hogy megvitassák az eredményeket, megbeszéljék a jövőre vonatkozó elképzeléseket. Gyönyörű júliusi nap volt, egy kis vendéglőben gyülekeztek. Sört ittak, pogácsát ettek, míg várták egymást. Szép sorjában érkeztek a tekintélyes igazgató hölgyek és urak. Mikor mindenki megjött, az elnök üdvözölte a társaságot, és megkérte a kollégákat, hogy összegezzék tapasztalataikat.
Egymás szavába vágva áradt a panasz a tiszteletreméltó hölgyek és urak szájéból.
– Hát ilyen rossz év még nem volt, ezek a mai gyerekek nem tudnak semmit, matematikából még a példákat sem értik!
– Az hagyján, de a földrajztudásuk! Istenem, nem ismerik fel a vaktérképen a városokat!
– Ugyan, kolléga úr, és mit szóljak én? Egy verset nem tudnak pontosan idézni! És a helyesírásuk, hát arról jobb nem is beszélni...
És így tovább, és így tovább, már a vacsorán is túl voltak, de még mindig csak hüledeztek, ámuldoztak a maturáltak hiányos tudásán.
1912-t írtak...