Felber Brigitta: Elvágyódás II.
Vékony sugárban, hosszan csorog a víz a kádba. Vasárnap esti csorgás, azt jelenti, hajat is kell mosnom; hanyattfeküdni a kevéske vízben, óvatosan, fel ne horzsolja a fenekemet a kopott zománc. Figyelem, hogyan lepi el a hasamat a víz. Lassan folyik majd bele a köldökömbe, az izmaimmal szabályozom, mennyire lassan. Ha belefolyt, kezdődhet a fürdés. Zöldfű sampon, Amo szappan. Sárga. Minél tovább dörzsölöm a tenyerem, annál keményebb lesz a habja. Csillagot festek vele a mellbimbómra.
Felber Brigitta Tímea
Elvágyódás
(regényrészlet)
II.
Vékony sugárban, hosszan csorog a víz a kádba. Vasárnap esti csorgás, azt jelenti, hajat is kell mosnom; hanyattfeküdni a kevéske vízben, óvatosan, fel ne horzsolja a fenekemet a kopott zománc. Figyelem, hogyan lepi el a hasamat a víz. Lassan folyik majd bele a köldökömbe, az izmaimmal szabályozom, mennyire lassan. Ha belefolyt, kezdődhet a fürdés. Zöldfű sampon, Amo szappan. Sárga. Minél tovább dörzsölöm a tenyerem, annál keményebb lesz a habja. Csillagot festek vele a mellbimbómra.
Nagyon kevés vizet szabad csak engednem, mert sok a gázszámla. Annyira keveset, hogy át sem melegszik tőle a fémkád, vacogok benne. Mindenképpen vacogok, akkor is, ha forró vizet engedtem, olyan forrót, hogy épp’ csak el tudom viselni, és szempillantás alatt kipirul tőle a bőröm. Anyám szerint vagy meleg van a lakásban, vagy minden nap fürdünk, egy fizetésből a kettő nem megy. Két fizetésből sem ment, de nem szólok. A gázkonvektort is csak hármas fokozaton szabad használni, pedig nyolcig van számozva, vagyis annyira azért meleg sincs. Ki kellene szaladnom a vécére, pont most kell, de itthon van Eszter, aki a nővérem, meg Béla, az a nyegle, gyurmaképű égimeszelő. A barátja. Olyan hosszú, hogy három lépés neki az előszoba, pedig nekem hat, és amíg itt van, méretes cipője a kisszoba előtt várja, hogy megint hármat lépjen benne és végre becsukódjon mögötte a bejárati ajtó. A nővéremnél szabályok vannak, és ez alól Béla sem kivétel. Bezárkóztak, hallottam, amikor diszkréten kattant a zár.
Béla rendszerint ordítva élvez el; egy nagy, hosszú ordítás, és egy kicsi a végén - megerősítésképpen. Akkor is hallom, ha nem akarom, például, ha anyámmal ülünk a konyhában és vacsorázunk. Ülünk egymással szemben, a Béla meg beleordít az estébe. Olyankor gyorsan beszélni kell valamiről, mintha az égvilágon semmi nem történt volna; a szex az élet természetes velejárója, anyám magyarázta már nem egyszer. Csak a hülyék röhögnek ilyenkor, a nemhülyék nyugodtan veszik tudomásul, hogy Béla két harapás között éppen élvez a fal túloldalán, a nővérem nyilvánvalóan hatékony közbenjárásával. Nem lehet az ilyesmit nem elképzelni, aztán ha elképzeltem, nem lehet nem zavarba jönni. Ettől röhögnöm kell, tehát hülye vagyok. Nem tudom, anyám elképzeli-e, hogy mi történik odaát, elvégre a lánya. Talán pont azért beszél gyorsan valamiről, hogy ne kelljen elképzelnie. Vagyis két ordítás között nem állhat be egyetlen másodpercnyi zavart csönd sem, rezzenéstelen arccal kell továbbrágni a valamilyen kenyeret. Mondjuk, a zsírosat. Én általában meghintem a tetejét paprikával, és pötyögtetek rá pirosaranyat. Csemegét. Tavasztól van hozzá sózott paradicsom is, mikor már nem primőr. Vagy kovászos uborka.
Most már nagyon kell pisilnem. A vizem kész, pucér vagyok, feszít a hólyagom - mégis maradok. Óvatosságból. Történt már ilyen, néhány napja ugyanígy volt: ki kellett mennem fürdés előtt, mindig akkor kell, hát, mit csináljak? Előtte elfelejtem, aztán csorog a víz, a csorgástól meg eszembe jut a pisilés. Néhány tenyérnyi széles, kifakult kis törölközőmet ha magamra csavarom, éppen csak eltakar a fenekemig, de a vécéig megteszi. Akkor kaptam, amikor születtem, akkor még rózsaszín volt, vastag és belebugyolálhattak tokától-bokáig. Anyám mindig sopánkodik, hogy mindent kinövök, úgy látszik, a törölközőt is ki lehet. Ez már szinte használhatatlanná kopott, mégis használom. Mert ha ki kell dobni, vele együtt el fog veszni a gyerekkorom egy része is.
Aznap nem is tudtam, hogy időközben hazajöttek Eszterék. Siettem, csattogott a meztelen talpam, aztán hirtelen Béla jött szembe velem az előszobában, majdnem összeütköztünk a második lépés körül. Nekem a negyedik. Elég vicces lett volna az egész, csakhogy ő hosszan végigmért és azt mondta, gyere csak ide, aztán szerető rokonként megszorongatott. Mintha ez amúgy szokásunk lenne. Nem mertem ránézni közben, csak bámultam a tapéta virágforma kacskaringóit a villanyfényben és udvariasan vártam, hogy vége legyen. Lassan nagylány leszel, mondd csak, miket játszol már a kis barátoddal? Volt valami megnevezhetetlen a hangjában, valami sikamlósan undorító, ahogy belesuttogott a fülembe. Végigsimította a hajam, a nyakam, meg a vállam, közben nem rokonilag nézett rám, végül fenyegetően megszorította a karomat, és egy pillanatra a vaskos szája elé tette a mutatóujját, amivel csendre intett. Mutatóujj a száj előtt, azt jelenti, hogy erről a kis szeretetrohamáról mélyen kussoljak, különben kicsinál. Én meg álltam ott mezítláb a piros linóleumon, körbetekert törölközővel, könnyed, áruló érintésével a vállamon és pontosan tudtam, hogy bármi történhet, én kussolok, mert van abban a keskeny, kegyetlen szemében valami parancsoló, ami miatt az emberek általában azt csinálják, amit mond nekik.
Ez a tekintet jut most az eszembe, emiatt nem mehetek ki a vécéig, egy ilyen találkozást nem kockáztathatok meg még egyszer. Nincs hozzá bátorságom.
Megnyitom a csapot, felkapaszkodom a mosdókagyló szélére. Nem ér le a lábam, trükköznöm kell, vagyis a felfordított lavóron egyensúlyozni; támasz a jobb lábon, bal a levegőben lóg, így ülök a mosdókagylón. Közben a tükör alatti polcba kapaszkodok, ha leszakad, nekem annyi. Végre kiengedem magamból a szinte már fájdalmasan feszítő vizeletem, felsóhajtok a megkönnyebbüléstől. Tizenkettőig számolok, amíg befejezem, mindig számolom, meddig tart a pisilés, közben anyám jut eszembe. Hogy utánam ő fürdik majd: az én vizemre ráenged egy kis forrót, aztán ahogy beleereszkedik a kádba, duplájára emelkedik a vízszint. Nem egyszer láttam, hogyan öblíti ki egy marék vízzel a száját: kicsit megemeli magát, hogy a terebélyes feneke mögé szorult víz előre ömölhessen, aztán a halvány erekkel szőtt vaskos, fehér combjai közt mély tányért formál a tenyereiből, szürcsöl és öblöget. Feketéllik a szőrzete a hasa alatt, egészen a combja vágatáig, onnan merít újra és újra. Fogat nem mos. Azt mondja, hányingere van a fogkefétől, nem is használja, nekünk sem kötelező. Az évek során apró kis csonkokká koptak a fogai. Ha mosolyog, látszik, hogy eltérő méretű és színű mind, pedig anyám szép, igazán szép nő volt. Nem tudom, mi történt vele menet közben, miért engedte meg az életnek, hogy végiggyalogoljon rajta, miért nem küzdött egy kicsit erősebben? Néha úgy megsajnálom, néha olyan, mint egy kisgyerek, amikor mossa a száját a saját zavarossá vált fürdővizével, az én fürdővizemmel, az én használt, zöldfű samponos, Amo szappanos vizemmel, gubbaszt a kádban. Megfürdik, aztán ugyanolyan szaga lesz, nem kell sok idő, hogy elmúljon a vegyszerek illata, újra és újra eluralkodik rajta az édeskés anyaszag. Nincs semmi, ami lemoshatná róla, talán csak a halál. Bámulom őt, csodálom és gyűlölöm egyszerre, gyűlölöm, mert el fog hagyni, talán máris elhagyott. Gömbölyű háta úgy púposodik, mint a macskáknak; öblít és köp, néha ultrapasztával mossa meg a haját. Régebben azt hittem, spórolásból, de nem. Így bünteti magát. Ezer éve nem baszták meg.Gyakran behív magához, ha fürdik. Szeret a fürdőszobában beszélgetni, olyankor mindig megered a nyelve, régi történeteket mesél. Mindig máshogy. Nálunk ilyen téren nincsenek tabuk, nálunk teljesen normális, ha törölközés közben azt mondja nekem, tegyem szét a lábam és dőljek be egy kicsit, aztán elégedetten, már-már büszkén közli, hogy jól láthatóan szőrösödik belül a fenekem. Nőiesedsz, kölök, mondta egy este, és valamiért nagyon zavart, ahogy közben nézett rám. Nem is tudom. Mintha a szőrös fenék rang lenne, a következő lépcsőfok, hogy nekem is legyen egy Bélám, akinek nyugati kocsija van, ordítva élvez, de ezt el kell nézni neki, mert természetes dolog. A Béla anyám szerint egy valaki, nyilván egy természetes valaki, kár, hogy Béla szerint anyám egy senki, akit el kell viselnie, mert a nőjéhez tartozik. Mert az ő házába jár elélvezni, anyám meg csak vigyorog rá és észre sem veszi, hogy lenézik a saját lakásában. Nem tudom, mikor fogalmazódott meg bennem először, hogy soha nem akarok olyan lenni, mint ő.
A szomszédasszony egyszer azt kiabálta ránk, hogy prolik vagyunk, mert véletlenül lekapartam a csengőjük körül a festéket, amíg vártam, hogy kinyissa végre az ajtót. Anyám küldött át, visszaadni a hétvégi kölcsönkért tojást - kár volt, balhé lett belőle. A nő férje Irakban dolgozik, évente mindössze néhány napra jön haza, olyankor ajándékokat hoz, tele a lakásuk értékes dolgokkal. Faragott képekkel, meg ezerszínű szőnyeggel, még a falon is szőnyeg van náluk, ami azért már nevetséges. Elvégre a falon úgysem mászkálnak, a szőnyeg meg mászkálásra van tervezve, papucs nélkül, hogy ne kopjon. Kár, hogy a zenélő dohányzóasztalt eddig csak kétszer nézhettem meg. Nyárestéken hallani a nyitott erkélyen át, ahogy különös, arab zenéket hallgat. Biztosan hiányzik neki a férje. Anyám, ha a szomszédasszonyról beszél, mindig lehalkítja a hangját és sokatmondóan hümmög hozzá. Pedig szerintem nem is kurva.
Nem tudom, aznap mit csinált annyi ideig; csengettem, vártam, megint csengettem, míg végül eluntam magam, aztán észrevettem, hogy hámlik egy ponton a festék - így kezdődött. Mikor végre megjelent az ajtóban hosszú, tarka otthoni ruhában, festett szemekkel, parfümillattal körülvéve, eleve bosszúsnak tűnt. Én meg csak vigyorogtam rá, kezemben két egész tojással, balomon kupacnyi festék halom. Reméltem, hogy nem veszi észre. Legalábbis addig nem, amíg itt vagyok. Észrevette, és az a helyzet, hogy akinek ilyen illata van, az bárkivel kiabálhat. Azóta tudom, hogy kölcsönkérni, festéket kaparni, sőt, hetente egyszer fürdeni proliság, jelentsen az bármit is.
Aznap éjjel sokáig nem aludtam el, csak feküdtem a recsegős rekamién hanyatt, plafont bámulva, bonyolult gondolatoktól nyomasztva, és arra gondoltam, hogy ha az Isten egy kicsit rám figyelne, és meg kellene mondanom neki, hogy mit adjon, szerintem mi a jólét, akkor legelőször egy zenélő asztalkát kérnék, aztán azt, hogy mindennap legalább a hátam közepéig érjen a fürdővíz, és még forró legyen, amikor leengedem.
Kapcsolódó:
