Tasnádi-Sáhy Péter: Imahely denevérekkel
Bár az a helyzet, hogy kb. két nappal ezelőtt elég kellemes meglepetés ért tütü ügyben, mivel egy lehengerlő túra után (amiről majd mindjárt kicsit bővebben is regélek) az egyik faluban, ahol ott ragadtunk éjszakára, megkínáltak a helyi kedvenc piával, a mahua likőrrel. Amint megtudtam, pontosan ugyanúgy desztillálják, mint mi a pálinkát, de csak egyszer főzik le, így becslésem szerint egy hozzávetőleg harminc százalék alkoholtartalmú, egészen kellemes italhoz jutnak.
Tasnádi-Sáhy Péter
Imahely denevérekkel
Az az igazság, hogy tisztességesen elúsztam a naplóírással az utóbbi három napban, mivel iszonyat keményen hajtottunk, hogy a látottakat, és a velük kapcsolatos terveket összegezzük. Itt ülök a reptéri váróban, és ha minden jól megy, fél órán belül gépen vagyok. Ennek, itteni idő szerint hajnali egy óra lévén, igencsak örülök. Ahogy érzem magam, a felszállást sem fogom ébren kibírni, bár azt hiszem, egy pohár bornak, de akár valami keményebbnek is tudnék örülni.
Bár az a helyzet, hogy kb. két nappal ezelőtt elég kellemes meglepetés ért tütü ügyben, mivel egy lehengerlő túra után (amiről majd mindjárt kicsit bővebben is regélek) az egyik faluban, ahol ott ragadtunk éjszakára, megkínáltak a helyi kedvenc piával, a mahua likőrrel. Amint megtudtam, pontosan ugyanúgy desztillálják, mint mi a pálinkát, de csak egyszer főzik le, így becslésem szerint egy hozzávetőleg harminc százalék alkoholtartalmú, egészen kellemes italhoz jutnak. A töménység hiányát ügyesen mennyiséggel pótolják, mivelhogy nekem is gondolkodás nélkül kilöttyintettek egy kétdecis adagot. Általában mézzel és citrommal fogyasztják, az előbbihez nem sikerült hozzájutnom, de citrommal is finom. Kipróbáltam – az íze hasonló lévén –, hogy amúgy tequilásan egy csipetnyi sóval előkészítem a terepet, de nem szükséges. A pohár közepétől már tisztán is hatékonyan működött. Némi kaja után azonnal bedőltem a felkínált ágyba, az itallal ellentétben szűken mért négy órás pihenőre.
Azért vagyok az előző pár napinál is fáradtabb, mert hatalmasat túráztunk a dzsungelben, mindentől távol a baigák földjén. A kaland egy denevérekkel teli barlang meglátogatásával kezdődött, ami évezredek óta imahelyként funkcionál. Megrendítő. Leírhatatlan élmény ott kucorogni 60 méter mélyen a guanóban a cserépedényekből és kókuszhéjakból emelt egyszerű oltár előtt, pontosan úgy, ahogy hozzám hasonló, na, jó, kicsit barnább bőrű emberek teszik az ősidőktől kezdve. Az élményből leszűrt következtetések feldolgozás alatt. Egyébként ez az egész utazásról elmondható. Ha ügyes vagyok, nem próbálok állításokat megfogalmazni, hanem csak úgy itteni módra elteszem magamban a kerek egészet. Butaság azon filozofálni, hogy milyen is a világ (kicsi, nagy, keserű avagy mályvacukor ízű). Azon kívül, hogy megpróbálok bátran és tisztán élni benne, mást nem tehetek. Ez az előző napok fényében nem is tűnik teljesíthetetlennek, de kérdés, hogy mennyi marad ebből a nagy bölcsességből az öreg kontinensen mindenféle kívánt és nem kívánt interdependenciákkal a nyakam körül.
A barlang után, egy meredek hegyi ösvényen leereszkedve gyönyörű folyóvölgybe jutottunk, ahol az őslakosokon kívül nem járt még ember fia. Sehol egy eldobott szemét, sehol egy emberi létezésre utaló nyom. A hegyoldalon ugrándozó majmok csapta zajon kívül néma csend és nyugalom. Félig kiszáradt meder hatalmas kövekkel és örökké fekete vízzel teli mély árkokkal. Sziklákat ölelő mezítelen gyökerek. Bordó 
szitakötők napoznak szárnyukat rebegtetve. Érdekes módon a szemem folyton keresi a hibát, biztos majd ráakadok egy eldobott csikkre, egy bokor alá rejtett használt pelenkára, ami leleplezi a csalást. Sehol semmi. Egy idő után sikerül elfogadnom, hogy tényleg szűzföldön járok. A folyó kis tóba torkollik, hatalmas sziklafallal lezárva. Niles, az egyik vezetőnk mellém ül. Ez maga a Paradicsom – mondom neki. Nem érti. Elkezdem magyarázni: „Az első emberpár egy gyönyörű kertben lakott, Istennel jó barátságban, minden a legnagyobb rendben volt. Kaja, pia doszt. Aztán az ember nem bírt magával, és éppen az egyetlen fáról zabált, amiről nem kellett volna, mert mindent tudni akart, ezért el kellett mennie onnan.” Hevesen bólogat. Tetszik neki a sztori. Nekem nem.
szitakötők napoznak szárnyukat rebegtetve. Érdekes módon a szemem folyton keresi a hibát, biztos majd ráakadok egy eldobott csikkre, egy bokor alá rejtett használt pelenkára, ami leleplezi a csalást. Sehol semmi. Egy idő után sikerül elfogadnom, hogy tényleg szűzföldön járok. A folyó kis tóba torkollik, hatalmas sziklafallal lezárva. Niles, az egyik vezetőnk mellém ül. Ez maga a Paradicsom – mondom neki. Nem érti. Elkezdem magyarázni: „Az első emberpár egy gyönyörű kertben lakott, Istennel jó barátságban, minden a legnagyobb rendben volt. Kaja, pia doszt. Aztán az ember nem bírt magával, és éppen az egyetlen fáról zabált, amiről nem kellett volna, mert mindent tudni akart, ezért el kellett mennie onnan.” Hevesen bólogat. Tetszik neki a sztori. Nekem nem.Még egy darabig némán gyönyörködöm, de aztán indulnunk kell. Nem űznek, megyünk magunktól. Hiába a barlang, hiába a völgy, az életem ott van, Édentől nyugatra.
(Vége)
Kapcsolódó:
