Mary O’Donnell versei Kabdebó Tamás fordításában
De elment egy nyári estén.
Látták, hogy begázolt a tóba
Piros fürdősapkában
Hervadó kamillákkal
Keblén selyem volt a víz.
Mary O’Donnell versei Kabdebó Tamás fordításában
Csodák földje (Befejező rész)
(The Place of Miracles)
És a csodák földjéről írok, arról, hogy
valaki megtalálta a vezérlő szellemet
felnézett és meglátta az apja szemében
a szeretet amit nem közvetít a vallás
hiszen az életerő nem tűnt
mindig el.
Visszatérvén a Vale roadi, az apám
halála előtti megkönnyebbülő sétáról,
hogy másra gondoljak megpróbálom megtanulni
Chaucer Prológját a haldokló
ágya előtt. Az első tizennyolc sor
tavaszváró és reménykedő ereje milyen megnyugtató,
a fiatal nap, a gabona és Aries alakja,
a világ megtelt édes lélegzettel, éneklő
madarakkal. Útközben gyerekekkel találkozom
kiknek ismerem szüleit.
Vonásaik mint a patakvíz
átcsordogálnak könnyedén a genetikán.
Hol a járás, hol a hát szabása
hol a bőr és a hús ereje
mutatkozik míg apámé elsatnyul.
Margaret Veronika igaza most is vízióban ködlik:
gyerekkorában fejszét emelt, tehette, hogy
megtámadja a konyha ajtót, tűzpirosan.
Másutt eltűntek a kísértetek: az enyém,
viaszfehér, hangulatom lényem bunkerjébe zárva, ez
olykor előjött; anyámé ki cigány-indulatú
volt, és intenzitása tanított,
apámé aki: bíráskodott, élete
költészetével bájolt, aztán a húgomé, majd
ismét az enyém, ki a testvéri szeretetre
oktatott, amíg ez nem késő.
Odafönt, Ulster közelében, idelent
Leinster mentén kitartunk, élünk.
Szilárdan. Rendületlenül.
Verseket írunk naponta a közönséges
holdról, a tenger hullámairól
az áramlásról a rólunk szőtt árnyakról.
A fény odasüt, ahol nem várnád.
Aztán feladunk mindent: életet, szerelmet,
gyűlöletet; szétesésünk anyagi sejt
sejt után, nedvességre bomlunk,
elnyelődünk, feloldozást nyerünk.
Bűneinket lerázzuk még nyomatunk
is eltűnik, a sejthalmaz beletorkollik
a végső feketeségbe, hogy emlékezzem a versre
és a megbocsájtó folyóról énekeljek mely
Monaghanból kacskaringózik Észak felé.
Lányom
(Daughter)
Éveken át szólítottam
messziről őt,
éreztem, hogy a
nyári por
a rézsútos eső
a köznapi utcák
közén lebeg.
Mérföldes réteken át
szólongattam őt
azt hivén, hogy
a vizes fű közén
egy pipacs és a
rezgő zab mellett
megpillantom őt.
Valami vad
csillagrendszerből jön:
egymás mellett alszunk
hol csillog a csillagvilág
a lélek éjjelén.
Emberré szólítottam.
Megérkezik.
A tó asszonya
(The Women of the Lough)
Kimászni a slamasztikából
Szembesülni a dolgokkal
Megőrizni a lélekjelenlétet
Ő ezt mondta: „meglátjuk
Hogy esik, hogy puffan.”
De elment egy nyári estén.
Látták, hogy begázolt a tóba
Piros fürdősapkában
Hervadó kamillákkal
Keblén selyem volt a víz.
Titkokkal illatozott a
Határmenti tó, amint ő
Kraulozott a mély felé,
Feneketlen volt a tó. A
Hajnali fürdés kárvallott élvezet.
Egyedül egy órán pánikban
A fogadzó gyerek és a férj ábrázata
Közt beletocsogott a tóba,
Az úszás megnyugtatta, visszafogta dühét
Amíg az elpárolgott.
Aztán egyre beljebb ment
Egyre mélyebbre majd
Keresztül a csendes tavon
Mosolygott amint meglátta
A feneketlen hitt tófeneket.
Barnás zöld sáriszap
Aztán homok oázisok. Ő nem félt
Semmitől, elkerülték a halak,
A túloldalra úszott
Ott újraszületett.
Egy várakozó kocsiba ült
És mire a ladikok megjöttek
Már eltűnt.
Fürdőruhája, sapkája
A víz színén lebegett.
Évekkel később visszajött Skóciából
Azt mondták visszatért a sírból
„Itthon maradsz?” kérdezte a férje.
„Talán, meglátjuk,
Ahogy esik, úgy puffan.”
***
Mary O’Donnell Monaghanban született, a Szent Louis Zárdában nevelkedett. Később a Maynooth Egyetemen szerzett kitűnőrendű diplomát német nyelv és irodalomból illetve filozófiai ismeretekből.
Mary hat verseskötetet publikált; kettő ezek közül az Irish Times irodalmi díjra neveztek. Versesköteteinek címei: A napraforgók olvasása szeptemberben (Salmon Poetry 1990) A póknő harmadik sugárútjának rapszódiája (Salmon Petry, 1993) Hősök legendák híján (Salmon Poetry, 1998) Szeptemberi elégiák (Belfast, Lapwing Press, 2003) A csodák földje (New Island Books, 2006) és a Bárka építők (Todmorden, 2009).
Manuela Palacionnal közösen szerkesztették a Szél a vitorlánkban c. kötetet, melyben ír költők angolra fordított Galíciai verseket közölnek (Salamon 2010).
A költészeten túl Mary megalapozott regényíró Írországban. A Fény-keltők első regényét a Sunday Tribune az 1992-es év legjobb ír regényének nevezte. Az azóta publikált prózai művei közül kiemelkedik a Szűz és a fiú (2008) és az Elízium Testamentum (1999) című két regénye.
Két novelláskötete, az Erős pogányok és a Vihar Belfast fölött a Frank O’Connor irodalmi díj várományosa volt. 2010-ben elnyerte a Fish Nemzetközi verseny novella díját.
Mary O’Donnell tapasztalt tanárnő és irodalmi összejövetelek szervezője, akit megtalálhattunk a dublini University College, Laois vármegye, az ausztráliai New South Wales dobogóin valamint az Ír Írószövetség, az Iowe egyetem és a dublini Trinity College előadójaként. Az elmúlt öt évben a kötet költője a Pittsburg Szépírói Program valamint a Maynooth Egyetem Szépírói program szervezője, tanára.
A szerzőről szóló további információk elérhetők: www.maryodonnell.com
