Irodalmi Jelen

Weöres Sándortól Fluor Tamásig – A csöngei irodalmi táborról + VIDEÓ

2011. június. 28. - 12:49

Negyedik alkalommal rendezték meg Vas megye kicsi falujában, Weöres Sándor szülőhelyén az irodalmi tábort. Szó esett a költőnek Hamvas Bélával folytatott levelezéséről, a hit elbizonytalanodásáról, az irodalomtanítás új lehetőségéről és a Mizu című szám esztétikai értékeiről.

FRISSÍTVE: videoösszeállítás a táborról (Benne Weöres Sándor, Dragomán György, Szabó T. Anna, Hamvas Béla)

Weöres Sándortól Fluor Tamásig

– A csöngei irodalmi táborról

A csöngei irodalmi tábor szervezői, név szerint Fűzfa Balázs és Pávlicz Adrienn 2011. június 24-e és 26-a között immár negyedig alkalommal bizonyították, hogy megőrültek. Hiszen energiát nem kímélve és a bürokratikus buktatókat átlépve az Isten, de mindenekelőtt a Weöres Sándor Emlékház háta mögött egy hosszú hétvégét töltöttek irodalommal, annak ellenére, hogy az állam egyre erőteljesebben vonul ki a kultúra támogatásából. A kultúra azonban keresztülhúzta az intézményrendszer számításait, és olyan fiatal diplomásokat gyűjtött össze, akik vitakészen vettek részt a nekik szervezett előadásokon, szemináriumokon, beszélgetéseken.

A rendezvényt Hamvas Béla és Weöres Sándor nyitotta meg, akiknek levelezéséből kiderült, hogy az idill bárhol megteremthető, akár a második világháborúban is, mindössze egy kis rigófütty kell hozzá, némi bor és elszántság. Ez az elszántság nem hiányzott Magyar Melindából és Magyar Balázs Márkból, akik Hazatérek Csöngére címmel összeállították a településről szóló első monográfiát. A könyvből nem maradt ki a rigófütty és a bor sem, hiszen a szerzők az írásos források mellett a szájhagyományra is nagy hangsúlyt fektettek – akár a Weöres-család csöngei szerepére. Kötetük bemutatója éppen akkora kuriózumnak számított, mint az a néhány Hamvas- és Weöres-levél, amelyről Weiner Sennyey Tibor tartott előadást. A meghívottak között szerepelt Szabó T. Anna költőnő, aki a hit elbizonytalanodásának pillanatait emelte ki Nemes Nagy Ágnes, Lator László és Weöres költészetéből, nem tagadva azt sem, hogy saját poétikája is gyakran ennek a kétségnek a mentén szerveződik (hamarosan olvashatják a Szabó T. Annával készült interjút). Nem úgy, ahogyan férjének, Dragomán Györgynek a prózája, ahol főleg a tárgyak keltette inspiráció formálja szöveggé a mondatokat. Ahogy történik A fehér királyban is, amelyet több nyelvre fordítottak le eddig, mint Madách Imrének Az ember tragédiáját. Emellett azt is megtudhattuk a szerzőről, hogy kényszeresen menti saját dokumentumait (egyéb részletek a hamarosan megjelenő interjúban), és akár egy többmagos processzor, maga is számos íráson dolgozik párhuzamosan. Ahogyan Mezősi Miklós is, aki Bulgakov Mester és Margarita című regényéről tartott előadásában a vamzerológiával (azaz az árulás működésének mechanizmusával) és az igazság fogalmának viszonylagosságával bizonyította: nem érdemes árulónak lenni.

Ennél látszólag könnyedebb témával foglalkozott Bokányi Péter előadása, aki a lektűr és a klasszikus kategóriáit vizsgálta a két háború közti magyar prózában. Ennek során némileg rehabilitálta a kánonból kikopott Zilahy Lajost, különösen Halálos tavasz című regényét, és rákérdezett a filmként is népszerű feldolgozás elfeledésének folyamatára. Így került elő Rejtő Jenő, majd Somogyváry Gyula neve is; az utóbbinak a sorsa jól példázza a történelemnek kiszolgáltatott író és irodalmi emlékezet ellentmondásos helyzetét. Fűzfa Balázs előadása pedig a magyar irodalomtanítás anomáliáira mutatott rá, és miközben feltette a kérdést, hogy kell-e nekünk Janus Pannonius, Fluor Tomi Mizu című számának dalszövegével a tábor és a csöngei irodalomtörténet legnagyobb vitáját generálta. Bár abban nem született konszenzus, hogy egy tanórára érdemes-e bevinni a szöveget, vagy magát a zenét, a vita végére kiderült: nincs középút a mai tinisláger taníthatóságával kapcsolatban. Vagy nagyon „zúzunk” vele, vagy esélyt sem adva neki állatorvosi lóként sem jöhet szóba. Vajon Weöres Sándor mit szólna ehhez? Lájkolná-e Fluor Tomit? Fűzfa Balázs 9. évfolyamosoknak szóló tankönyvét minden bizonnyal, hiszen merész ötleteivel, magazinszerű összeállításával az irodalomtanítás egyik lehetséges életbiztosítása.

A negyedik csöngei irodalmi tábor résztvevőit akár összességében is őrülteknek nevezhetjük, hiszen olyan tevékenységre szántak az életükből néhány órát, amely gazdasági hasznot nem termel. Irodalommal, kultúrával foglalkoztak, gondolkodtak. A falu lakosai közben gondoskodtak róluk, mert – ahogy sok éve szokás – néhány napra irodalmárok érkeznek, akiket etetni kell, vacsorát főzni nekik, hiszen a nélkül, sajnos, éhen halnának. De évente legalább egyszer megnyugtató látni: a látszólagos haszontalanság ellenére kicsiben még működik a világ.

Nádudvari Zoltán

Kapcsolódó képeink: