Szeged szövegben is él – Beszélgetés Bene Zoltánnal és Pusztai Virággal
A Szeged effekt című antológia szerkesztőjét és illusztrátorát kérdeztük a rendhagyó kiadványról, a város kulturális életéről, a Szegedet ért kritikákról és a terjesztés nehézségeiről.
A Szeged effekt című antológia szerkesztőjét és illusztrátorát kérdeztük
Szeged szövegben is él
– Beszélgetés Bene Zoltánnal és Pusztai Virággal
Miért különleges a Szeged effekt című antológia?
Bene Zoltán: Szándékaink szerint három dolog miatt lehet különleges. Egyrészt ez a kötet olyan várostematikájú antológia, amelyben mindenekelőtt Szeged a főszereplő. A hasonló szerkesztési elvek mentén létrejövő város-antológiák általában annyiban kötődnek a helyhez, hogy a szerzői ott születtek, éltek, jártak iskolába stb. Maguk az írások viszont nem feltétlenül kapcsolódnak ahhoz a településhez, amely fémjelzi az illető válogatást. A Szeged effekt-nél azonban alapfeltétel volt, hogy az írás tárgya valamilyen formában Szeged legyen. Másrészt ez egy „meghívásos antológia”, de nem olyan módon, mint a Körkép, vagy Az év novellái, melyeknél a szerkesztő az év terméséből válogat, már megjelent szövegeket közöl újra. Esetünkben az írások felkérésre születtek. Harmadrészt pedig azért lehet különleges, mert igyekeztünk lenyomatot adni, pillanatfelvételt készíteni a város több oldaláról. Nem az volt a célunk, hogy csak az árnyoldalát, vagy csak a napos oldalát mutassuk meg, így bárki írhatott bármiről, ami Szegedhez kapcsolódik. A cél az volt, hogy hangulatjelentés szülessen.
Érdekes, hogy olyan szerzőket is beválogattatok a kötetbe, akik nem Szegeden élnek. Mi az értelme annak, hogy olyan embereket is megkérdezzetek, akik csak átutazóban voltak itt a városban?
Bene Zoltán: Habár az életem nagy részét Szegeden töltöttem, ez nem egyenlő azzal, hogy csak Szegeddel kapcsolatban vannak élményeim. Ha az ember csak két órát tölt is el valahol, már abból a kurta időszakaszból is születhet valamiféle benyomás, ami aztán lecsapódhat akár novellában, versben, tárcában, vagy bármi egyébben. Akiket felkértem, azoknak nagyobb része közelebbi kapcsolatban áll Szegeddel, kisebb részének pedig csak alig akad ezzel kapcsolatos élménye, párszor járt a városban, de ez nem jelenti azt, hogy néhány látogatásuk alkalmával ne maradt volna meg bennük valami. Persze, voltak olyanok is, akik azt mondták, nincs semmi olyan Szeged-élményük, amit fel tudnának vállalni. Egyébként az sem titok, hogy harmincnyolc írót kerestem meg. Ebből huszonhét írás jelent meg, s ketten utasítottak vissza. A többiek a határidő rémét nem tudták legyőzni, ezért maradtak ki.
Te mint szerkesztő minden megjelenő írást többször is átfutottál. Melyek voltak azok a negatívumok, amelyek kritikaként Milyen negatívumok, kritikák fogalmazódtak meg Szegeddel kapcsolatban?
Bene Zoltán: Elég markánsan megjelennek a kritikus megjegyzések, ha például Turi Tímea Tranzitváros című írását, vagy a Kiss László Megérkezés című kisprózáját nézzük. Nyilván minden kritika jogos, még akkor is, ha személyes kritika, ami nem általánosítható. Ugyanakkor rengeteg általánosítható kritika is van a könyvben. Kétségtelenül van egyfajta furcsa kettőssége a városnak. Darvasi László úgy írta ezt le egyszer, hogyha kivonjuk Szegedből az egyetemet, akkor egy nagyon provinciális közeg marad hátra. Ebben alapvetően igaza van. Kivéve egy dolgot: Szegedből nem lehet kivonni az egyetemet, és hát nem is feltétlenül kell egy városnak minden szempontból koherensnek lennie. Szerintem teljesen rendben van az, ha egy városnak vannak fogyatékosságai. Ezek a Szeged effekt oldalain a legszembeötlőbben az említett két írásban fogalmazódnak meg. De hát az írások nagy többsége nem hozsannáz…
Mit gondolsz, megbecsüli-e a város azokat az értelmiségieket, akiket magába fogad egy időre?
Bene Zoltán: A válaszom egy példával illusztrálnám. Szerintem az egyik legjobb anyag ebben az antológiában Simon Adri Szeged song című verse. Simon Adri szegedi születésű költő, Szegeden is élt, míg másfél-két évvel ezelőtt (immár másodszor) el nem költözött Budapestre. Ebből is látszik, hogy mennyire tudja a város megbecsülni az értelmiségi rétegét. Adrinak azért kellett el-, majd visszamennie Budapestre, mert Szegeden semmiféle megélhetési lehetőséget nem talált, a kulturális-, irodalmi életben sem. Még egy adalék a példámhoz: van egy nagy múltú, más szerkesztési elvek szerint tagolt szegedi antológia, a Szegedtől Szegedig, amely Simon Adrit egyetlen egyszer sem közölte, holott olyanok is szerepeltek és szerepelnek benne folyamatosan, akiknek nem lenne helye szépirodalmi antológiában. Mondom ezt úgy, hogy én is benne vagyok, tehát ily módon magamra nézve is dehonesztáló a kijelentésem, de ettől függetlenül fenntartom: sajnos, olyanok is belekerülnek a Szegedtől Szegedig-be, akik miatt az ember néha restelkedik, hogy ő szintén ott van…
A Szegedtől Szegedig antológiával az egyik legnagyobb gond, azon kívül, amit elmondtál, az, hogy nem terjesztik. Látom, hogy a Szeged effekt egy egész brandet próbál építeni, van honlapja, Facebookon is jelen van, illetve egy kötetbemutató kapcsolódik hozzá. Hogyan Emellett hogyan terjesztitek és népszerűsítitek még az antológiát?
Bene Zoltán: Ez egy nagyon nehéz kérdés. Ma Magyarországon, és talán az egész világon, a könyvterjesztés nagyüzemként kezd működni. Nálunk létezik három nagy könyvterjesztő hálózat, az Alexandra, a Libri és a Líra; van még öt-hat közepes, és, persze, sok kisebb bolt, de ezen utóbbiak mind vegetálnak csupán az óriások árnyékában. A nagyokba pedig egy kis kiadónak roppant nehéz bejutni. Amikor megszületett a kötet ötlete, már akkor is tudtuk, hogy két dolog lesz nagyon nehéz: a pénzt összeszedni rá, majd valamilyen módon megjeleníteni a könyvet az emberek tudatában, és, következő lépésként, netán a könyvespolcán is. A kötetet az Areión Kulturális Közhasznú Egyesület adta ki, amelynek az anyagi lehetőségei igen-igen korlátozottak, pályázatok, támogatók segítették. A terjesztés úgy néz ki, hogy a kis hátizsákjainkkal körbejártuk a szegedi boltokat. Itt mindenki örömmel fogadta a könyvet. A nagy hálózatokba viszont abszolút nem sikerült betörnünk. Mindenhova elküldtük az ajánlatokat, úgy, ahogy azt állítólag kell, ahogy azt a nagy könyvkiadók is tenni szokták, de sehonnan nem kaptunk választ. Pestre az Írók Boltjába úgy jutott el a könyv, hogy küldtünk ajándékba öt példányt, mert fontosnak tartottuk, hogy ott legyen. Mentségükre szóljon, hogy ők legalább válaszoltak az ajánlásunkra, s válaszukban elmondták, hogy túl sok partnerrel dolgoznak, szeretnének szűkíteni, így inkább majd valamelyik nagy hálózattól rendelik meg a könyvet. Erre azt feleltem, a nagy hálózatok nemigen foglalkoznak velünk, és inkább küldünk oda pár példányt. Csak az egy Egyedül a Könyvtárellátó Vállalat (KELLO) volt az, amelyik rendelt példányokat. Az antológia tehát Szegeden több könyvesboltban kapható, illetve a kötet weboldalán is meg lehet rendelni.
Egy nagyon szép formátumú könyvet sikerült összehoznotok. Már a kötet borítóján is látszik, hogy ez a vállalkozás próbál alternatív lenni, hiszen, például, falfirkaként jelenítettétek meg a kötet címét. Mihez képest próbál alternatív lenni, ha egyáltalán próbál az lenni?
Bene Zoltán: Nem az volt a szándékunk, hogy alternatív legyen. Ez nem igazán jutott eszünkbe. A részletekre szerettünk volna nagyobb hangsúlyt helyezni. A szerzők felkérésekor is próbáltam a sorok között azt sugallni, hogy lehetőleg pillanatnyi benyomásokat, élmény-morzsákat ragadjanak meg, de a terjedelmi korlátok is arra predesztinálták a kötetet, hogy ilyenek uralják. Az első koncepció a kötet belsejére nézve az volt, hogy fotókkal legyen illusztrálva, végül egészen más történt, de erről nem az én tisztem beszélni. A borítótervvel kapcsolatban: Pusztai Virág ötlete volt, de meg kell említeni Gyömbér Ákost is, aki az anyagot tördelte, s az egész kötet kialakításában nagyon nagy szerepet játszott.
Szerintem egyébként azért alternatív a kötet, mert olyan embereket is megkerestetek, akik nem hivatásos írók, hanem például újságírók. Például Szekeres Nikolettát, aki egyrészt a Millenniumi Kávéházban dolgozik pincérként, másrészt pedig a Délmagyarország korrektora.
Bene Zoltán: Hogyha ez alternatív, akkor legyen. Mi a felkérésekkor nem a kánont tekintettük alapnak, hanem azokat az embereket vettük számba − legyenek akár kötet nélküli, ám a szépirodalom terén már tehetségüket bizonyító fiatalok, vagy Kossuth- és József Attila-díjas szerzők −, akikről úgy gondoltuk, van Szeged-élményük, és azt le is tudják írni úgy, hogy az emelje a kötet rangját, hogy az művészi, szépirodalmi színvonalú alkotás, és ne fércmunka legyen.
Nagyon érdekes, hogy átlapozva a kötetet nem fotókat találunk benne. Ennek kapcsán Pusztai Virágot kérdezzük. Milyen fajta illusztrációknak neveznéd a kötetben találhatókat, és mi volt a célotok azzal, hogy Miért a grafikák mellett döntöttetek?
Pusztai Virág: Ez igazából menet közben alakult ki. Szeged emblematikus épületeit, például a Dómot, a Múzeumot, vagy a Színház épületét már nagyon sokan és sokféleképpen tálalták, s nem kívántuk folytatni a sort. Volt egy olyan ötlet, hogy mi lenne, ha Szegednek csak egyes részleteit mutatnánk meg. Ebben talán van egy kis játékosság is, hiszen ezeket a homlokzati elemeket, épületszobrokat, kapukat és ablakokat meg lehet keresni, és be lehet azonosítani. Tehát egyfajta játéknak is szántuk. Megpróbálkoztam ugyan a fényképezéssel, de bosszantott, hogy nem tudtam egy kompozícióba belerakni azokat a dolgokat, amiket szerettem volna megmutatni, mert, mondjuk, fizikailag távol estek egymástól, vagy nem lehetett megfelelő szögből megközelíteni az épületet. Akkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha külön-külön lefotóznám, aztán valahogy összedolgoznám őket. Ehhez találtam ki egy közös befoglaló formát, a két álló téglalapot, ami nagyjából hasonló foltszerűséget biztosít az illusztrációknak, így egységessé teszi őket. A téglalapokban pedig szerettem volna minél több olyan apró elemet elhelyezni, amelyekből összeáll egy város. A „Késő barokk”-tól a „Szegedszegély”-ig, vagyis a történelmi belvárostól a lakótelepig – hogy a kötet ciklusaira is utaljak.
A kötet borítója is hozzád kötődik? Ha igen, akkor miért éppen a graffitire hasonlító feliratot választottátok, választottad?
P. V.: A cím graffitiként való megjelenítése a tördelő ötlete volt, ami nagyon tetszett nekünk is. A borító szándékaink szerint arra utal, hogy a kötetben jól megfér egymással egy nagy múltú város nosztalgiája a jelen nyers valóságával.
Bene Zoltán és Pusztai Virág
Aki itt volt Szegeden a Könyvhéten, hallhatta Grecsó Krisztián megnyitóját, amelyben arról beszélt: kellenek a városnak az írók, mert mítosz nélkül nem létezik a hely. Célja-e a kötetnek a kortárs irodalom és a város jelenének párbeszédét feleleveníteni?
Bene Zoltán: Hogy őszinte legyek, nem vagyok biztos abban, hogy ez a párbeszéd annyira élő lett volna korábban, legalábbis a széles tömegek szerintem sosem folytattak dialógust a művészettel. Úgy gondolom, hogy a művészet, benne az irodalom mindig is néhány kiválasztott embernek volt a legbensőbb magánügye − s manapság ez talán még inkább igaz. A kérdésre válaszolva azonban azt mondom, hogy legyen. Lehet célja a Szeged effekt-nek, hogy dialógust generáljon. A kötet Szeged 2011-es szépirodalmi arcképe, avagy hangulatjelentése. Ezért is bízunk abban, hogy nem csak Szeged csapódott le a kötetben, de valamilyen mértékben le fog csapódni Szegedben is kötet, és akkor akár még az a bizonyos párbeszéd is megelevenedhet…
Boldog Zoltán
Munkatárs: Farkas Réka
A cikket Pusztai Virág alkotásaival illusztráltuk.
Kapcsolódó anyag:
