Szépasszony társasága megyeri búcsún üldögélt a százéves körtefa és a sokkalta vénebb kőkerítés árnyékában, és határeset zenét hallgatott. A színpadon igazi hajléktalanok serénykedtek valódi hangszerekkel.

 

 

CZAKÓ GÁBOR

NEM LEHET KIBÍRNI

5 magyar rémmese

 

 

 

 

 

 

Halálnak halála 

Hallottad, Veronkám, hogy annak a rohadt Morzsikánénak rákja van? Nekem meg csak a lábam tört el.

– Igeneltem – mondta Veronika, és vett még egyet Szépasszony almás pitéjéből. – Igeneltem, de többet nem szóltam, mert Zsózsika ennél többre sosem tart igényt: a társalgásban zavarja a társ. Folytatta szépen, önerőből, szenvedélyesen és tempósan.

Igaz, hogy a törésem szilánkos, de akkor is. Hallgatott egy sort, mély levegőt vett. Levétettem innen, látod, a szemem alól az anyajegyemet.

Láttam és bólintottam, bólintott emlékezőleg Veronika.

Most várom a szövettani eredményt, sóhajtott Zsózsika. Ha meghalok, meghalok, előbb utóbb úgyis ez a sorsa mindenkinek. Toncsimmal nincs gondom: temetésem után megy az öregek otthonába. Hanem van egy valami, édes Veronikám! – könnyek gyűltek a szemébe. Tudom, hogy anyád ide költözik majd az én lakásomba, mellétek, ez rendjén is volna, hiszen rajtatok kívül már nincs senkije, hanem azt, hogy az én lakásomat szétdúljátok, átépítitek, bútoraimat elkótyavetyélitek, azt – fölzokogott – azt egyszerűen nem fogom kibírni!

 

 

Titoknok 

Epressy Potyka állástalan magyar–történelem szakos tanárként érkezett Szépasszony társaságába. Talán nem lőjük le a poént, ha eláruljuk: úgy is távozott. Természetesen hozott magával történetet. Arról már nem tehetett, hogy az eset rövidsége ellenére is emlékeztetett a kilátástalanul szakadó esőre.

– Sajnos, elvesztettem munkahelyemet, keresni kellett másikat.

– Akkor egyék! – Szépasszony hájas tésztában sült kolbászkákkal kínálta.

– Köszönöm. Telefonon érdeklődtem meghirdetett középiskolai állások után. – Bekapott egy kolbászkát. – Az első hívásomat ifjú leányhang fogadta, az iskolatitkár.

Jó napot kívánok! Epressy Potyka vagyok, magyar–történelem szakos tanár, érdekelne az állás.

Mire a leányka zavarba jött. Tessék? Mire én: Magyar–történelem szakos tanár vagyok, és a meghirdetett állás miatt telefonálok. Az iskolatitkár: Nem olvasta el a hirdetést? Mi magyar–bármely szakos tanárt keresünk!

 

 

Vargazene 

Szépasszony társasága megyeri búcsún üldögélt a százéves körtefa és a sokkalta vénebb kőkerítés árnyékában, és határeset zenét hallgatott. A színpadon igazi hajléktalanok serénykedtek valódi hangszerekkel, melyek ilyenformán a muzsika világához tartoztak, ám hangolásuk és kezelésük – mit ne mondjunk…

Működésüket a megyeri lakosság hatalmas röhögéssel díjazta.

– Az én bűnöm – hajolt meg ültében Varga úr bocsánatkérően.

– Hogyan esett bele? – kérdezte Ősz Hírlapíró.

Jó fél éve ismeretlenül fölhívott az ott látható szaxofonos, hogy álmában egy angyal azt a mennyei üzenetet tolmácsolta neki, hogy alapítson zenekart, és megadta a telefonszámomat, mert ebben én fogok segíteni, hiszen a boltomban akad mindenféle ócska hangszer.

– Angyal és telefonszám… – mélázott Rezesorrú Drámaíró.

Varga úr elismerően fölemelte mutatóujját, majd folytatta: – Kapásból elhajtottam, de másnap újra hívott, harmadnap megint. Kérdeztem, hogy tud-e zenélni. Azt felelte, menni fog, bár egyelőre még nem próbálta. Nevetnem kellett. A feleségem is nagyot kacagott, aztán egyszer csak beállított ez az ember, kinek neve Varga, mint nekem, és hozott magával három hozzá hasonló hajlékonyt, a fergeteges két gitárost, meg a fakezű dobost.

– Természetesen ők sem konyítottak se kottához, se hangszerhez – következtetett Szépasszony.

– A gitárokat sem tudták fölhangolni.

– Akkor miért éppen őket választotta a szaxofonos? – kérdezte Rezesorrú Drámaíró, majd lassú, gondolkodó kortyokban nyelni kezdte a sörét.

– Miért, miért? Mert mindegyiküket Vargának hívják.

 

 

Levesnóta 

A nagyérdemű társaság parázs- és fokhagymaillatban üldögélt az alkonyati kertben, a tűz körül. A kiérdemesült boronatárcsán lepények sültek folyamatosan, de nem olyan gyorsan, hogy majonézes, erősen fokhagymás padlizsánkrémmel megkenve ne fogytak volna el szempillantás alatt.

Misefán történt, még az én gyerekkoromban – kezdte meséjét Szépasszony. – Harmad-unoka nagynéném, özvegy Rezeda néni volt ott a harangozó. Főállásban szorgos parasztasszony, vagyis inkább kertész, aki az oltárra való virágok mellett hatalmas paradicsomokat, karhosszúságú, nem szálkásodó zöldbabokat, érés közben dinnyévé változó uborkákat, csudálatos gyógynövényeket és hasonlókat termelt a Mérges patakra lefutó kertjében. Idejét gondosan beosztotta: hétköznaponként reggel hatkor harangozott először, majd mosott, főzött, kertészkedett. Délben megindította a nagyharangot, utána ebédelt, majd az esti hatos misére beharangozott, és csendített Úrfölmutatásra.

Egy alkalommal teljesen belefeledkezett a kapálásba. A Nap már lefelé ballagott, amikor nagyot kordult a gyomra. „Hú, de megéheztem! Ma elfelejtettem delet harangozni!”

 

 

Goli otok 

Kint sütött a nap, az időjárás jelentés szerint viszont dörgött és zuhogott. Márton úr, a délvidéki hírlapíró ilyesféle történetet mesélt.

Kék Zsiga református papból lett kommunista, majd főszerkesztő. Öt nyelven beszélt…

Ősz Hírlapíró tudákosan közbekottyantotta:

Akkoriban Délvidéken, de az összes nemzetiségi országrészen a tisztviselők, a lelkészek, hivatalnokok mind beszélték a környék összes nyelvét.

A pincérek és a cselédlányok is – vette vissza a szót Márton úr –, különben nem értették volna gazdáik, vagy a kocsma vendégeinek szavát. Nos, hogy rövid legyek, Kék Zsigmond természetesen sztalinista volt, mint minden elvtársa a Világháború előtt és alatt. Hanem amikor Tito és Sztalin összeveszett, akkor a jugoszláviai sztalinistákat internálták az Adria Goli nevű szigetére. Zsiga nem látott okot a pálfordulásra, vitték a többiekkel.

Ott sanyargott a kopár puszta szigeten éveken át. Hanem egyszer ismét jött a fordulat. Kihirdették a raboknak, hogyha aláírnak egy papírt, amin az áll, hogy megbánták sztalinista tévelygéseiket, máris mehetnek haza, egy héten belül érkezik a hajó.

Megjött a hajó? – Kérdezte Szőlősgazda gyanakvóan.

Márton úr bólintott.

Föl is szállt mindenki, kivéve Kék Zsigát. Hiába győzködték társai, ő csak ingatta a fejét, és nem írt alá semmit.

Hoppá! – emelte magasba ujját Édesszájú Lóorvos.

Mindenkin a parancsnokság embereit is érteni kell – folytatta Márton úr –, mert ők is utálták a szigetet: a szolgálat nehéz volt és ugyanúgy izzadtak, mint a foglyok. Kértek, könyörögtek napokon, heteken át, Zsiga csak ingatta a fejét – az őrség pedig nem szabadulhatott.

És? – kérdezte Szépasszony.

Végül Zsigát motorcsónakkal kivitték a partra és elengedték. Haláláig nem publikálhatott egy sort sem a saját neve alatt.

 

 

Az oldalt Kujbus János festményeinek részleteivel illusztráltuk