MIKES KELEMEN: MMXI. LEVÉL

No de még mindig jobb így nékem, mint valamely török úrnak háremjébe kerülni, mert engemet nem úgy neveltek, hogy herélt vagy háremhölgy jó szívvel lehetnék.

  Édes néném, a tenger után lám a tavakból is bőven jut rész minékünk. Idestova két hete van, hogy Kőrösre, ebbe a Rodos-tó parti városkába érkezénk. A város felől azt mondhatom, hogy nem olyan széllyes, mint amely hosszú, de a szélyessége nincs több három háznál. Azt már észrevettem, hogy van itt vályogház, fogház, meg zálogház. Micsoda szép látvány is az, amikor az itteni leányok öszvegyűlnek a vályogházba, hogy megfonják a vályogot, aztán fogukkal szép szerelmi zálogokat keszítsenek belőle! Gondolom, illyes Torda vármegyében nincsen is. Nekem se készít senki efféle zálogot, hiába is akarnám kiváltani a zálogházban! Mehetnék miatta az dologházba es ! De erről másszor többet.

  Azóta a fejedelem folyvást a tóparton ül, eregeti horgát a vízbe, mert halfogásra vágyik, de ebben az elátkozott tóban egy fia hal sem lakozik.

  Látja kéd, erre még a hal se jár. Így a fejedelem a hal kifogását várja, de csak a mi kifogásainkat hallja, mert ugyan ki merné kimondani, hogy itt ugyan nem lesz miénk a halász-szerencse. Ha csak egy palackba zárt szellemet nem talál, mint az a szegény halász, akiről errefelé mesélnek. Nem is ártana már nékünk valamely szellem, mert nekem, látja kéd, semmi szellemes nem akar eszembe jőni.

  Ollyas ez, mint amikor Zsuzsiban volt minden reménységem. Bár másom is lett volna benne, de hát nem úgy alakul az élet, amint szeretnénk, hanem amint Isten rendeli. Nem mondom, Bercsényi úrral sem járt rosszul. Meg aztán én így is meghallgatom, ha a régi dolgairól mesél, nem mintha érdekelne, de már csak ez kévántatik a férfiembertől. Napokig elüldögélek nálla, míg Bercsényi úr a fejedelemmel halászni jár, együtt kelünk, együtt fekszünk és mindezt dobszóra. Csak az az egy kár, hogy külenb-külenb szobában tesszük. Látja kéd, a szegénységnek is van haszna néha napján. Mely jó is volna, ha csak egy szoba jutnék mi kettőnkre itten! No de még mindig jobb így nékem, mint valamely török úrnak háremjébe kerülni, mert engemet nem úgy neveltek, hogy herélt vagy háremhölgy jó szívvel lehetnék.

  De aztán elhiszi-e kéd, mennyire ráuntam már erre a levélírásra is. Mindenesetre gyakorolom magam, olvasgatván ama Lévay Józsefnek rólam elnevezett versezetjét, hogyan hallgatom, hallgatom egyedül tenger mormolását, tenger habja felett futó szél zúgását. Egyedül, egyedül csak az a baj, hogy itten se tenger, se mormolás, még szél se igen van, nem hallom, csak a szomszéd béget, akinek a báránya béget. Kédet addig is Isten éltesse.

Bárdos József