Rapszódia

Nincs, ahova hazatérjek,
ténfergek, mint a kísértet
éjszaka.
 
Süt a napfény, mégse látnak,
a magyar a nagyvilágnak
árvája.
 
Megy az élet, jő az élet,
ebek vagyunk és cselédek,
bolondok.
 
Jajgatok, de nincs, ki hallja,
vizes a kalapom alja
a könnytől.
 
Jaj, ha szám egyet kiáltna,
kitűzném a kapufára
szívemet.
 
Csak csöndesen, szívem aludj,
jó nekem így, jó nekem úgy,
akárhogy.
 
Így végezték bús hatalmak,
olcsó víz a magyar harmat,
sárba hull.
 
Mit bánják ők? Nevetnek ők,
várnak akácos temetők
mireánk.
 
Édesanyám, minek szültél?
Elhervadtál, megőszültél
hiába.