Kiss Manyi életpályájából kaptunk ízelítőt az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) centenáriumi vándorkiállításának kolozsvári megnyitóján, a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A tárlat kurátora Szebeni Zsuzsa, grafikai kivitelezője Szebeni-Szabó Róbert.

Babszikától Kurázsi mamáig

Több rendezvénnyel ünnepelte tavaly az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Kiss Manyi születésének századik évfordulóját. Így kiállításra került sor a budapesti Vendéglátóipari Múzeumban, a Pécsi Galériában és Zágonban, valamint közreműködtek a magyarlónai emléktábla elhelyezésénél is.  Kezdeményezésükre jött létre az a vándorkiállítás, amely a színpadi nagyság művészi pályáját tárja elénk. A tárlat számos olyan színháztörténeti jelentőségű dokumentumot mutat be, amelyek az utóbbi évek kutatásai – az OSZMI, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Szabédi Emlékháza, Kónya Ádám muzeológus, a hamburgi Uferini bűvészdinasztia, valamint Kiss Manyi unokaöccse, Kiss Albert és családja gyűjtőmunkája – révén kerültek napvilágra.
Dáné Tibor, az EMKE elnöke köszöntő beszédében fontosnak vélte hangsúlyozni: Kiss Manyi ismét „visszatért” Kolozsvárra, hiszen a 2009-ben, a Szabédi Emlékházban megtartott kiállítással ugyancsak rá emlékeztek. Az akkor bemutatott anyag egy része más formában ugyan, de ezen a tárlaton is „visszaköszön”.
 „Pontosan megkomponált képsor előtt állunk, amely a színház nagy pillanatait próbálja megörökíteni. Egyedi és varázslatos művészpálya megelevenítésének lehetünk részesei” –fogalmazott Kötő József, a kiállítást méltató színháztörténész. A tárlat azt is kívánja bizonyítani, hogy a teátrum nem csak múló pillanatok sora, hanem az embert nemesítő játék.  Horváth Árpádnak, a múlt századi harmincas évek ismert rendezőjének interjúkötetére hivatkozva idézte Kiss Manyi egyik nyilatkozatát, amely rávilágít rendkívüli egyéniségére: „Én még egy sort sem olvastam a szerepeimhez, vagy beletalálok, vagy úgyis hiába. Azt mondom, ami bennem volt”.
A jellegzetes stílusú, sajátosan erdélyi színésznő Magyarlónán született, de művészi alakulásában fontos szerepet játszott Zágon, ahol gyerekkora és ifjúsága éveit töltötte. „A habos sütemény” Babszikájától a Kurázsi mamán át a Bodnárnéig sok híres szerep kötődik a nevéhez. Pályáját Kolozsvárott kezdte, az egyetemes magyar színjátszás egyik legrégibb műhelyében. Életszerű, nagyon realista játékmód jellemezte az erdélyi színpadot, akkor is, amikor a magyar színjátszás elszakadt a gyökereitől, és a pipiskedő, trillázó operettek hatalmaskodtak el a műfajban. Kolozsvárról indultak színművészetünk olyan klasszikusai, mint Jászai Mari vagy Paulay Ede, aki először mutatta be a Nemzeti Színházban az Ember tragédiáját.
Kiss Manyi az 1927–28-as évadot töltötte a Kincses Városban, amikor is száznegyvenszer lépett a közönség elé. 1928-tól kezdődően Magyarországon hosszú ideig a Babszika-szerepkör társult hozzá. A második világháború után következnek az igazi nagy alakítások, mint Németh László Bodnárnéje. Ebben a szerepében tükröződnek leginkább az erdélyi származásából fakadó jegyek. Németh a legtisztább, a legkiforrottabb tragikai modellt alkotja meg, hiszen visszanyúl a görög tragédiáig. Mindezt pedig Kiss egyedi, sajátos ízekkel színesíti. Tudatosan készül rá: „Prózai tragikomikus szerepekben látom és várom magam” – nyilatkozza.
Kötő rávilágított az est folyamán, hogy a színésznővel a művészsors nagyon kegyes volt, hiszen lehetőséget kapott arra, hogy különböző karakterekben próbálja ki magát, így Brecht Kurázsi mamáját, a modern drámairodalom egyik gyöngyszemét, vagy Csehov Olgáját egyaránt játszhatta. „Alkotó és értékteremtő képességgel rendelkezett” – összegezett a színháztörténész. Szebeni Zsuzsa, a tárlat kurátora szerint nagyon sokszor a kiállítás látogatói is gazdagították az anyagot, az utolsó pillanatig új adalékok kerültek elő. Érdekességképp bemutatott egy, a művésznőt ábrázoló puzzle-t is. A társasjátékot akkoriban „oké” néven ismerték, és a színésznők kedvenc elfoglaltsága volt, ezzel kötötték le magukat a próbák és az előadások szünetében.