Keresztül-kasul a magyar történelmen

Csaplár Vilmos A magyarok – Az államalapítástól a 2010-es választásokig című könyvének provokatív történelemszemléletét vizsgáltuk meg. Nem volt egyszerű dolgunk.

Keresztül-kasul a magyar történelmen

Csaplár Vilmos jól ismert név a magyar irodalomban, huszonhárom regény és elbeszéléskötet kötődik a nevéhez. Ezek közül a kritika szempontjából releváns A demokrácia álarc az ördög ábrázatán, Az Isten, a Zsidó vagyok Magyarországon, az Igazságos Kádár János és a Hitler lánya. Történeti témájú munkái nem ismeretlenek a történészek és a történelem iránt érdeklődő laikusok körében sem. Előbbiek éppen azért marasztalják el, amiért az olvasók többsége kedveli: szövegei sajátos, provokatív történelmi nézőpontjáért. Legújabb, A magyarok – Az államalapítástól a 2010-es választásokig című írásában sem mond le erről a megosztó látásmódról.

Csaplár Vilmos kötete is sokat markol, keveset fog

Már a szövegből kiragadott könyvajánló is leleplezéssel kecsegtet: „Úgy tartják, hogy ha Magyarországon ketten tudnak valamiről, az már nem marad titokban. Az úgynevezett »őszödi beszéd« kiszivárogtatásához két embernél több kellett. Az, hogy évekkel a történtek után semelyik fél se tett közzé még csak feltételezett változatot sem arról, mi történt, hogy történt, példátlan.” Ez a leleplező szándék azonban a szövegben folyamatosan elsikkad, elaltatva az ajánló alapján felébredt várakozásunkat.

Annak ellenére, hogy a kötet történeti témát dolgoz fel, szerzője az eseményeket tudományos szempontból vitatható módon kezeli. Filozófiai és logikai úton jut el erősen szubjektív történelmi sarokkövekhez (kétléptékű politika, kettéosztottság, szabadság-rend szembenállás), melyek a maguk megalapozatlan módján a szöveg minden dimenziójában megkerülhetetlenül megjelennek. Elveti a széles körben elfogadott lineáris történetfelfogást, de nem támogatja a ciklikusság elvét sem. Helyette az események között ingázó idősíkokat működtet (56’-os forradalom, török hódoltság, Kádár-rendszer, 1848–49-es szabadságharc, Trianon, II. József kora, az államalapítás, rendszerváltás, közelmúlt), melyek szerepüket tekintve mindössze analógiákkal és „hümmögő bizonyossággal” töltik fel az előbb említett sarokpontokat.

Gróf Károlyi Mihály szobra

Élő entitásokként kezel gazdasági és eseménytörténeti kérdéseket. Így lesz Napóleon, Hitler, Szálasi Ferenc és Nagy Imre egyaránt a civilizáció evolúciójának terméke, bukásuk pedig szükségszerű, mivel a civilizáció életéhez ez is hozzátartozik, de ennek folyományaként mosódik össze Kína jelenlegi államrendje és gazdasági sikere a szocializmus genetikai kódjának szerencsés, vagy legalábbis életképes mutációjával.

Hasonlóan viszonyul az államok és a világrendek létezéséhez is. Gyakran antropomorfizál, axiómákat állít bizonyíték szerepbe. Megfogalmazásában az első világháború után „[a]z USA sértetten visszavonult az izolációba, lefegyverezte magát”, majd így folytatja: „[a] civilizáció élte életét. Az élet élni akar. Németország harca elbukott, az USA vált a Nyugat vezető hatalmává”. Ugyanakkor e szemléletmód mellett sem kötelezi el magát kizárólagosan. Esetenként, például a Kádár-korszak gazdaságát bemutató egységben, szakkönyvekből, dolgozatokból vett idézetekkel, szakstatisztikai adatokkal támasztja alá mondandóját, míg a legalább ilyen összetett magyar politikatörténeti rész (gróf Károlyi Mihálytól Kádár Jánosig) eseményeit filozófiai fejtegetéssel és a „rítusos szükségesség” elvével magyarázza.

Így az alapvetően kötetlen, esszéisztikus prózán kívül legkevesebb három stílus keveredik a szövegben. Az egyik a már említett tudományos nyelvezet: „Míg az önálló ipari, építőipari és szolgáltatóipari magánkisiparosok száma az 1949. évi 200 ezerről 1951-re 100 ezerre, majd 1953-ra 43 ezerre zuhant, addig 1954-ben már 83 ezer, 1955-ben pedig közel 105 ezer kisiparos működött”. A másik az anekdotázó, csevegő stílus: „[m]eglehet véletlen, de ronda férfi volt, feltűnően. Gnóm testén aránytalanul nagy, tar fejet viselt…” (Rákosi Mátyásról). Emellett pedig a száraz, tankönyvszöveg jellegű rész: „[a]z utóvédharcok során például a térítésre és a király fiának tanítására érkezett Gellért (későbbi nevén Szent Gellért) püspököt letaszították a Duna partján álló hegyről (később Gellért-hegyről)”. Mindez előadásmódja stiláris ingadozásához vezet, ami kiegészülve az önkényesen újradefiniált tudományos kifejezésekkel (morféma, mém, reflektív mutáns) és a zavaróan bonyolult mondatszerkesztéssel, határozottan megnehezíti az olvasó dolgát.

A Rákosi-szobrot készítő munkások

A szöveg számos hiányossága közül mégis az önmeghatározás bizonytalansága a legszembeötlőbb. Egyszerűen nem világos, hogy mi a kötet célja. A magyarok cím kétségtelenül sokat ígérően, izgalmasan hangzik. Ezt az átfogó szemléletmódot tovább szélesíti a viktoriánus arroganciával megfogalmazott alcím: Az államalapítástól a 2010-es választásokig. Bár Csaplár Vilmos eddigi munkáiból és a 2010-es választásokat zárókőnek tekintő datálásból kiindulva joggal feltételezhetjük, hogy az író ezúttal is provokálni szeretne, a szöveg egyáltalán nem problematizálja a tárgyalt eseményeket. Hiányoznak belőle az erőteljes, világosan megfogalmazott tételmondatok, és jórészt rejtve marad az esszéíró műfajtól elvárható személyes véleménynyilvánítása. Különösen igaz ez a rendszerváltás utáni időkre. Megemlékezik a privatizáció fonákságairól, de csak konkrétumok nélkül, összeesküvés-elméletekre (titkosszolgálati fantom-vagyonok, titkos megállapodások) és a széles körben ismert eljárásmódra kifuttatva gondolatmenetét.

Hasonló a helyzet a kormánypártok és a vezető politikusok erényeivel és gyengeségeivel kapcsolatban. Kézzelfogható tények helyett közéleti bulvárt és visszaemlékezéseket kapunk. A 2006-tól  2010-ig történt változásokat taglaló szakaszban bevezeti a kétpólusú társadalommodellt. Ennek lényege, hogy a két oldal hatalomért vívott párbaja, melyben számos, a magyarság szempontjából megkérdőjelezhetetlen értéket áldoztak fel (határon túli magyarok kettős állampolgárságának megítélése, oktatási és egészségügyi reform, szociálpolitika), fokozatosan szakadékká mélyítette a korábbi törésvonalakat, melyek így már nem csak a politika, de az átlagember szintjén is ellehetetlenítik a konstruktív megbékélést. Végül az utószóban 2011 szeptemberéig bővíti az eredeti időkorlátot. Ír a legutóbbi parlamenti választás hosszú távú hatásairól és az Európában lassacskán megváltoztató új értékrendről (neopatriotizmus).  Ugyanakkor kerüli a hazai mindennapokat meghatározó, leginkább a kibővített időszakra jellemző kérdéseket (hitelválság, munkanélküliség, kivándorlás). Az olvasót pedig valódi konklúzió nélkül hagyja.

Európa a bikán

A kötet tehát nem igazi provokáció, és csak megkötésekkel sorolható a jelenkorkutatás tárgykörébe is. Mégis hasznos olvasmány. Mindazoknak, akik szeretnek baráti körben hobbi- politizálni, leírva látni közismert igazságokat – és főleg azoknak, akik a száraz tényszerűség helyett inkább a történelem élményéért kedvelik a félmúltról szóló írásokat. Csaplár Vilmos eddigi munkássága alapján azonban nem kétséges, hogy a jövőben még számos sikerültebb munka kerül tollából az olvasókhoz.

Csaplár Vilmos: A magyarok – Az államalapítástól a 2010-es választásokig. Budapest, Kalligram, 2011, 232 oldal.

Tóth Mihály