Weöres Sándor teasüteménye
Bucz Hunor idézte Hamvas Bélát, aki szerint a festmény is vallatja nézőjét. Hasonlóképpen az irodalmi szövegnek tehetséges olvasókra van szüksége, fontos a kölcsönös kommunikáció. Weöres Sándor verseit hangzó költészetként írhatjuk le, miközben korunk költőinél gyakran „néma” a vers, a líra merő intellektuális játékká válik.
A Bucz Hunor vezette Térszínház, mely Óbudán, a Zichy-kastélyban működik, és független színházaink egyike, nem zárt dobozszínház kíván lenni. Kulcslyukélmény helyett a shakespeare-i metódust követi, ahol a közös átélés együttgondolkodásra késztet. Weöres Sándor darabjai a színházi kommunikáció erőteljes igényével születtek: a Teomachia a klasszikus görög színházat idézi, az Endymion egy rítus-játék, és fellelhető benne a későbbi Holdbéli csónakos motívuma; a Csalóka Péter bábjáték, de színpadi játékra is alkalmas és az egyetlen prózai mű, amely tele van versekkel. Az Octopus avagy Szent György és a sárkány a leghosszabb Weöres színpadi művei közül, felvonásonként négy-öt jelenettel. A Térszínház három Weörest játszott idáig, A holdbéli csónakos nyomán született játékot, a Csalóka Pétert és a Kétfejű Fenevad című darabot, amely tizenegy évig hevert íróasztalfiókban, míg bemutathatták. Az ősbemutatóra 1983-ban került sor az akkor még újpesti játszóhelyükön. Ekkor maga a szerző is közreműködött a darabban egy felolvasással, és az erről készült videofelvételt láthatta a későbbi előadásokban a közönség.
Végh Attila a találkozásról kérdezte Bucz Hunort: milyennek találta a költőt? A rendező feleségével látogatta meg többször a Weöres–Károlyi házaspárt a színdarab kapcsán. Felidézte, amikor egy teasütemény érdekes felfedezésre késztette a költőt. Az ajándékba vitt házi sütésű, úgynevezett hernyólinzer, melynek jellegzetes formáját a daráló „menetes” alkatrész alakítja ki, felidézte a költőben, hogy mennyire érdekesnek találta ezt a formát még gyerekként. Bucz Hunor szerint a forgó és önmagába visszatérő „menetes” forma verselméletében is megjelenik, valamint egyfajta látásmódra is utal, amely a színmű lényegére vonatkozik. Vagyis a történések között ok-okozati összefüggés nincs, a szereplők akarata, indulata, eszméje végül kollektív tudattá áll össze, és ez adja a történelmet. „A história oly kétfejű fenevad, mely ha tojásokat rak, egyik csőrével anyai hevet lehel rájuk, másik csőrével mind megvagdalja, összetöri. Tehát le a világtörténelemmel. (…) Mikor történelmet kötögetek, vér a fonál és könny a cifrázat” – hallottuk a felolvasásban a záró monológot. A szemlélet, hogy át kell lépni egy történelmietlen korba, valószínűleg nem tetszett a történelmet egyértelmű fejlődésként hirdető ideológiának, valamint a hatalom természetének olyan ábrázolása sem, amikor Lipót és Mehmed alattvalóik feje felett egyeznek meg emberek és országok sorsáról.
A fiatalokhoz hogyan viszonyult Weöres Sándor? – érdeklődött Végh Attila. A fiatalokban a reményt látta, bár tudatában volt annak, hogy a rendszer nem engedi a friss műhelyek létrejöttét. Szétosztotta Kossuth-díját a fiatal költők között, szerette a Kex együttest és Szentjóbi Tamás művészetét – idézte fel Bucz Hunor.
A független színházak történetéről is szót ejtve, a Térszínház vezetője hiányolta a nagyobb figyelmet a Paál István vezette szegedi és a Lengyel István neve fémjelezte miskolci műhelyek esetében, valamint Fodor Tamás vagy Halász Péter munkássága kapcsán. A jelenről szólva Bucz Hunor megemlítette, hogy a Pécsett is működő Bagossy László rendezővel több közös munkájuk valósult már meg, s bár az utóbbi években a Térszínház nem részesült állami támogatásban, várják közönségüket többek között A holdbéli csónakos előadására is.
A Weöres Sándor színházi műveire fókuszáló beszélgetést Bucz Magor Soma zongorajátéka színesítette.
