A rettegés rögeszméje

KRITIKA

Szabó Róbert Csaba Fekete Dacia című kötetének novellákba sűrített erdélyi rémtörténetei borzongással kísért nyomozásra csábítják az olvasót.

A rettegés rögeszméje

A metróplakátok vámpírjai után a rémtörténetek továbbgyűrűznek. Benedek Szabolcs A Vérgróf és Szeghalmi Lőrincz Levelek az árnyékvilágból című regényét követően Szabó Róbert Csaba Fekete Dacia című novelláskötete borzolja az olvasói kedélyeket. A tizenhat novellából álló könyv darabjait nem pusztán a borítón beharangozott helyszín (Erdélyi rémtörténetek) kapcsolja össze, a történetek szerkesztésükben, nyelvükben is hasonló irányokat mutatnak. Erdély „ábeles”, mesés helyszíne a Gyilkos-tó, vagyis a rejtély és a halál felől értelmeződik, ahol a valóság és az elme teremtette őrület összejátszanak, és egymást számolják fel. Izgalmas, szórakoztató szövegek, melyeknek szépirodalmi értéke sem kétséges.

A cselekmény a hétköznapi életből vett eseményekre épül, legyen szó megesett postásnőről, halászó fiúkról, öngyilkos fiatal nőről vagy éppen egy amputált lábfejről. A hétköznapiság azonban titkokkal párosul, mindig kapcsolódik hozzá egy megmagyarázhatatlan részlet, amely beveszi magát az adott szereplő vagy szereplők agyába, és végül a teljes irracionalitás felé hajszolja őket. A legtöbb titok magyarázható lenne észérvekkel, az első pillanatban még a nevetséges is, azonban Szabó Róbert Csabát az érdekli, amikor az emberi elme saját csapdájába esik bele.

Az ululuji csapda főszereplője, Paraschiv nyomozni kezd, hova tűnt három napja a vén Dumbó felesége, és rögtön érkezése után lát egy baltát, amelyre vér és hajcsomó száradt. A felébredő gyanút képtelen elaltatni magában, és odáig jut, hogy biztosan kannibál a férfi, a rotyogó levesben is az öregasszony ujját látja. Csapdába lép, a félelem és a mánia felőrli, lázálmában pisztolyt ránt elő. „Az öregasszony túléli, de a vénember sajnos meghalt.” Hogy a kutyák végül ettek-e Paraschiv sebesült lábából, mindörökre titok marad.

A világ ilyen értelmezését tovább erősíti a novellák szerkezete, mely az indítás során elejtett részleteket folyamatosan egy irányba tereli, hogy a végén egy kerek egésszé álljon össze a történet. Olyan egésszé, ahol, például, a kezdőkép természeti jelenségei éppen úgy jelentéssel bíró egységek, mint később egy-egy félvállról odavetett mondat. A hegy barlangja és Kuczik Emma méhe, az állatok hangja és a nő belső hangjai (A hegyi állat barlangja), a vijjogó, kagylózabáló madarak és a vendégsereg (Kiszáradás) egymásnak megfeleltethető képek. Ezt tükrözi a következő rész: „A sötét felhő nemcsak az ablak rése elől halászta el végül azt a kis fényt, hanem emlékei közé is betolakodott.” Így jutunk el a nyelvhez, hiszen Szabó Róbert Csaba az általa teremtett, már-már allegorikusnak mondható szövegvilághoz egy ismétlésekre, körkörös szerkesztésre épülő nyelvi formát alkotott.

Gainsborough vs. Goya: Mr. and Mrs. Andrews meet the Colossus

A nyelv mágiája erős lírai betéteket enged meg, ez persze a rémtörténetek jellegével és talán a titokzatos, ködbe burkolt helyszínnel is összekapcsolható. Néhány metafora: sárkányfészek a barlang, varjúseregnek nevezi a vendégeket, szerszámnak, zsákmánynak, kitárt szárnyú heverésnek a halottat. A hasonlatokkal is bőkezű: „Csöpögősre olvadt mindenki, mint a napon felejtett disznózsír”. A terek legyenek bár eleinte nyitottak – erdőben, faluban vagy épp városban játszódnak az események –, nagyon hamar összeszűkülnek egy barlangra, emeleti szobára, és így, az elme labirintusának hála a legszabadabb tér is a bezártság és az eleve elrendelés helyszínévé válik. Lírai betétekkel körbefonva jelenik meg a külvilág: „Odébb pedig a kanyargó Kraszna csillogtatta vizét a hegy felé, mint síkos hasát megmutató hal”, majd ezzel szemben a barlangban Kuczik Emma „ült tovább az odúban és a térdét simogatta”. Ciklikusan változnak a terek méretei, ennek megfelelően az idő érzékelése is bizonytalanná válik, kitérők, visszaemlékezések, előreutalások szervezik. Jellemzően archetipikusak a választott helyszínek: barlang, torony, lépcső. Ugyanez a határsáv-jelleg figyelhető meg az időnél is: éjjel, hajnalban játszódnak a meghatározó események.

Az időt és teret jellemző burjánzás a titokfejtés, eredetmagyarázat miatt fontos, hiszen minden történet egy megmagyarázhatatlannak tűnő eset szolgálatába állítja az időkezelést, a térszerkezetet, a novellák szerkezeti felépítését vagy nyelvét, hőseit. A szereplők átváltozásai egy-egy természeti jelenséggel függnek össze, illeszkedve természet és ember szimbiózisának mikszáthi hagyományához. A Lelkiismeretünk bekötőútjain című novella indítóképében éppen áttöri a felhőket a nap, de ez a sötét felleg aztán a főszereplő „mellkasára ereszkedik alá” a fekete Dacia látványa miatt.

A test – főleg a levágott ujj és lábfej – visszatérő motívumként a valóság érintésének, tapintásának ellehetetlenítéséről beszél (A sebész, Az ululuji csapda, A hegyi állat barlangja). A hiány a másik oldalon többletként jelenik meg: a halottak, a hullákat marcangoló állatok részletező leírása bővelkedik igékben és jelzőkben. Amennyire szenvtelen a halottak iránt, annyira szereti őket bemutatni, olyannyira, hogy a végén groteszkké válik, vagyis Szabó Róbert Csaba a fekete humorban is tud nagyot alkotni. Olykor pedig a horror paródiáját látjuk.

A szerző érezhetően szereti az én-elbeszélőjű szövegeket, de a mesélésben otthonosabban mozog. Vannak kevésbé sikerült darabok, amelyekben jól bevált módszereivel ellentétben leleplezett titkokkal, megoldásokkal látja el az olvasót. Máshol közhelyessé válik egy-egy novella: kiszámítható zárással, esetleg kifutás nélküli, ellaposodó befejezéssel (Kiszáradás, Az ördög Kolozsváron, Az emeleti szobák lakói). Az Utolsó járat Monostorra azért érdekes, mert a végletekig eltávolít, allegorikussá válik a történet; a részeg, a ballonkabátos, a csizmás és a kutyás ember villamosútja morális utazás a korábban vizsgált lelkiismeret-furdalás, rögeszme és az ehhez kapcsolódó rémségek körül. Ez a megközelítés azonban folytathatatlanná válik a kötetben.

Szabó Róbert Csaba negyedik kötete,  a Fekete Dacia az említett egyenetlenségeket leszámítva értékes és izgalmas olvasmány – főként azoknak, akik nemcsak vaskos nagyregényekben, hanem novellákba sűrítve is szeretik a rémtörténeteket.

Szabó Róbert Csaba: Fekete Dacia. Libri, 2012.

Csobánka Zsuzsa