Mozdulatlan pantomim

KRITIKA

Könnyed műfaj a haiku? Hol a helye a magyar lírában? A Nagy Zopán haikugyűjteményét elemző Szepes Erika-tanulmány erre keresi a választ, mint ahogy recenziónk is.

Mozdulatlan pantomim

Haikut írni igen könnyű – mondhatnánk, ha pusztán a formai szempontokat vesszük figyelembe. Magasabb szinten viszont komoly költői kihívás. A műfaj történelmi, esztétikai, filozófiai természetéről szinte minden lényeges információt megtudhatunk Nagy Zopán kötetéből, amely alcíme szerint A haiku jegyében fogant. A könyvhöz kapcsolódó, több mint húsz oldalas kiegészítő tanulmányban Szepes Erika remekül elemzi a haiku irodalmi átváltozásainak történetét az ókori buddhista zen-bölcselet és a dharma-rendszer bemutatásától a japán mora-számoló verseken át Weöres, Fodor Ákos és más jelenkori költők, különösen az érintett kötet szerzőjének munkásságáig. Szepes kitér olyan, ma már elfelejtett, az európai verselési technikákban megoldhatatlan stiláris kötöttségekre, amelyek a Távol-Keletről származnak, mint például az évszakszó (kigó) vagy a második és harmadik sor közötti átmenet meglepetést okozó hasítószavának (kiredzsi) alkalmazása.

Nagy Zopán (Hegedűs Gyöngyi fotója)

Zopán azonban minden egyértelművé tett irodalmi és műfajtörténeti hatás nélkül is méltó követője a hagyományoknak. Nála a hármasok sorjázása időnként bizonyos kora-avantgárdra emlékeztető szövegtöredezettséggel, abszurd-groteszk nyelvi kísérletezésekkel párosul. A műfaji keretek miatt ez természetesen nem annyira elementáris módon jelenik meg, mint Skizológia című első kötetében.

Szepes Erika többszintű haiku-világról beszél Zopánnál, ami az említett felhangok mellett a kötet szintén lényeges sajátosságának is tekinthető. A különféle ciklusok érdekes stílusvariációkkal gazdagítják az összhatást, és ez a szólamváltó sokféleség a maga nemében sziporkázónak tűnik. Ha a műfordítói tevékenységet Kosztolányi után gúzsba kötve táncolásként szokás jellemezni, ez a kötetnyi haiku maga a mozdulatlan pantomim, vagy más nézőpontból, egyetlen végtelen skálagyakorlat. Zopánnak „mintha tizenhét ujja volna” (Sz. E.), meggyőzően versel absztraktul, sejtetve, metafizikusan, „Azaki Nemazaki” ismeretlen japán anima-alakmás modorában és még számos egyéb hangon. A többszintűség tehát így is értendő.

Az igazán eltalált haikunak, még ha az őszi lombokról szólnak is, a leíráson kívül tartalmazniuk kell egy filozofikus magot is – mindegy, hogy a Távol-Keleten vagy a tizenhetedik kerületben élünk. Nagy Zopán magánmitologiájára jellemzőek a zen-szerű, paradoxonokba burkolt megoldások, a jelenségvilág viszonylagosságára utaló gondolat-tükröztetések: „Sötétkamrában / sercegő bogár. – Milyen / nap- és évszak van? // A tér: hasonlat. / Horizont(ok) hiánya / egy alagútban. // A hibákon túl  / egy elfe(le)dhetetlen / előzmény lebeg”. A szerző profi fotóművészhez illő módon otthon van a sötétkamrák tereiben. A finoman összeillesztett versláncokon belüli zárójeles megoldások többféle értelmezést sugalló használata is egyszerre mutatja a létezés különböző állapotait. Általában remekül ábrázolódik a folytonosság sodrása, amelyre még innen, (a) Nyugat káoszából is lehet rezignáltság nélkül, sőt, bölcsen tekinteni: „Nincsen elmúlás: / holt macskában gepárd fut, / bennem pedig más…” De emellett megjelennek az egyszeri és mégis tünékeny élet tárgyai: „Fa-lovacskázás… / Hintalóból hintaszék. / Ez is holt-játék…” Vagy a látszólag pesszimista, a kötet egészét átható létezés-dilemma: „A föld koporsó. / Benne gyakran fordulunk… / Az ég koporsó.” – illetve groteszk szerelmi játszadozások az idővel: „Illattól bódult  / szédült szirmaidat már / gyökerek isszák”.

Szőrök, körmök, köldökszöszök (Nagy Zopán fotója)

Bár Zopánnak a zenhez vagy a buddhizmushoz fűződő viszonya inkább érdekes költői kísérletnek tűnik, mint a haikuk mögött meghúzódó egységes világszemléleti háttérnek, a Távol-Kelet nagy alakja olykor személyesen is megjelenik a verseiben: „Folyó a kertben / A hídoszlop gömbjében / Buddha megpihen // Vagy nem pihen meg / A gyöngyszem belsejében / Buddha a kertben.” Ez a szinte ironikus felvillantás is jellemző a költőre, maga is szeret eleve abszurd életképeket teremteni. Ez olvasható például A nagy kalitka című versben: „Ketrecben élnek. / Férje ornitológus. / Ő preparátor…” (Egyszer) Egy weöres-i átiratban „városoktól viszketve” indul el a hegy, máskor forrás dalol és kakukk csobog, vagyis a látszólag köznapi világ elemei is egy izgalmas költői körforgás részesei lesznek. Majd hirtelen, némi rezignált-fanyar kívülállással eljutunk a hétköznapok megmosolyognivaló jelenidejébe: „Adó-bevallás (?) / Minden-nemű kínzások: / Basó sem segít…”

Minden csiszoltság ellenére a haikukban felfedezhető néhány hiba. A vers-építkezést helyenként nyelvtani értelemben erőltetettnek tűnő szójátékok csorbítják: „nyako(a)n vágott”, „meg-ego-legezem”, „kötéletlen volt a nappal”, „mozdulat-lan(d)ül”, „nyugodjon békában” (az utóbbi idézet az Ebitáfium című versből származik, szereplője egy olyan légy, amely még a légynek sem ártott, végül is a dolog így érthető). Ennek ellentéte, amikor a vers túlzottan erőlteti a mélységet, de a költő is érzi, hogy a katarzis elmarad: „Eszmélet-alap: / Hogy gondoljunk Semmire / Gondolat-talan (?)”  Előfordul az is, hogy az olvasónak kapkodnia kell a fejét, de mégsem jut el hozzá a zen  paradox megvilágosodásának üzenete: „Kinézek rajtad / -köldök a homlokodon- / beléd születtem.”

Egy Zopán-rajzolat

Zopán (azonban) olyankor tud igazán meglepő lenni, amikor minden öncélúságot odahagyva szinte klasszikus japán verset ír: „Tűz-kés a szívben. / Harakirire ébred  – / s elhamvad a nap…”  Szerencsére az ehhez hasonló sikerült szakaszokból sokkal több van, és önálló egységekként szemlélve is jól működnek az egyes ciklusok többnyire egymástól eltérő versvilágokat hordozó haiku-láncolatai. Telitalálatok Gaál József versillusztrációi, melyek sajátos, többnyire absztrakt alakzatai a távol-keleti tusrajzok stílusát követve izgalmasan jelenítik meg Zopán haikuinak kísérleti, minden metafizika irányában nyitott világát. Hasonló nyitottsággal forgatva a kötetet ráébredhetünk arra, hogy haikut olvasni látszólag könnyű – Zopán esetében kellemes kihívás.

Nagy Zopán: A kötet címe (A haiku jegyében). Budapest, Fekete Sas Kiadó, 2011

Nagy Zopánhoz kapcsolódó írásaink.

Boldogh Dezső