Ugrás a tartalomra

PIROS, ZÖLD, FEKETE – Adorjáni Panna novellái

PRÓZA


egyenesen odament a piros csatos pénztárcához, és odasúgta neki, hogy már nem kell sokáig itt lennie, a csúnya hosszú lila karmú elárusítónénik között, az enyém leszel, és én mindig nagyon büszke leszek rád, és mindig szeretlek majd, és mindig teliraklak pénzzel, amit Lajos bácsinál keresek

 

 

PIROS, ZÖLD, FEKETE

ADORJÁNI PANNA NOVELLÁI

 

 

 

 

 

 

 

Azt álmodtam, hogy meg tetszett halni

Azt álmodtam, hogy meg tetszett halni, mondta Dorka a szomszéd Lajos bácsinak, akinek magas, sűrű falécekkel berakott kerítése volt, hogy ne lehessen belátni az udvarra, mert hogy mikor verem a feleségem, az egyedül az én dolgom, mondta mogorván, amikor Dorka egyszer meg merészelte kérdezni, azóta is visszhangzik benne ez a mondat, és látja maga előtt Lajos bácsit, ahogy szőrös szemöldökét összerántja, és azóta mindig eszébe jut, hogy Lajos bácsi biztos bottal veri a feleségét, a szegény Nina nénit, aki persze román, de nagyon kedves, és mindig süt valami finomat, és olyankor mindig behívja Dorkáta konyhába, tudja, hogy a Dorka kedvence a fantás süti, stai să-ți mai dau, știu că-ți place, da?, Nina néni szomorú halványkék szeme mindig vizes, szegény Nina néni, biztos szomorú élete van egy magyar mellett, állapította meg Dorka, de anya rászólt, hogy ilyet nem lehet mondani, kicsiszívem, Nina néni nem azért szomorú, mert rossz lenne neki Lajos bácsi mellett, de hát akkor miért?, kérdezte Dorka, mert biztos volt benne, hogy neki van igaza, hiszen anya alig jár Lajos bácsiékhoz, de ő szinte mindennap ott van, mert Lajos bácsi fizet neki, ha segít összeseperni a kertben vagy gyomlál vagy leszedi a málnát, úgyhogy Dorka mindig átmegy, ott koslat a kapu előtt, a magas, sűrű falécekkel berakott kerítés kapuja előtt, és Lajos bácsi mindig meghallja, még a leghátsó szobából is meghallja, ha valaki koslat a kapu előtt, és kijön, és azonnal elküldi Dorkát, mi vagy te, cigány, hogy itt koldulj a házam előtt?, Lajos bácsi mindig ilyen csúnyákat mond, de aztán mindig be is rángatja a kislányt, és ad neki munkát, és ad neki pénzt, jól van, fiam, most sipirc haza, mit fog szólni apád, mert az titok, hogy Dorka átjár, mindig azt mondja, hogy sétálni megy, de közben mindig csak szemközt van Lajos bácsiéknál, és dolgozik, és a pénzből édességet, ajakírt, füzetet, hajbavalót vesz, és anyáéknak mindig azt mondja, ha rákérdeznek, hogy a nagyi adta vagy a keresztmama, és anyáék mindig elhiszik, és Dorka azt tervezte, hogy meg fogja vásárolni a csatos piros pénztárcát, amit hetek óta néz az üzletben, már az elárusítónők is tudják, hogy kell neki, úgy nézi mindennap iskola után, simogatja, és elképzeli, ahogy be fogja tenni majd a táskájába, ahogy majd ott fog lapulni a kabátzsebében, meg ahogy majd véletlenül előkerül szünetben és az egész osztály megcsodálja, és majd mondják, hogy biztos apukádtól kaptad, és ő majd megmondja, hogy ő aputól egyáltalán nem kap csatos piros pénztárcát, ezt a saját pénzéből vette, és a pénzt nem az apujától kapta, sem az anyujától, sem a nagyitól, sem a keresztmamájától, hanem egyes egyedül Lajos bácsitól, mégpedig munkáért, így álldogált minden nap a csatos piros pénztárca előtt, kis egyszerű tarsoly volt ez a pénztárca gyönyörű pattintós aranyozott csattal, Dorkának nagyon tetszett, és mindennap meglátogatta, és az elárusítónők megmosolyogták, bine ai venit, demult nu te-am văzut pe aici, de Dorka jó volt románból, és bár nehezen beszélt, értette, hogy mit mondanak a fiatal elárusítónénik, és nem válaszolt, csak egyenesen odament a piros csatos pénztárcához, és odasúgta neki, hogy már nem kell sokáig itt lennie, a csúnya hosszú lila karmú elárusítónénik között, az enyém leszel, és én mindig nagyon büszke leszek rád, és mindig szeretlek majd, és mindig teliraklak pénzzel, amit Lajos bácsinál keresek, neked soha nem kell Lajos bácsinál ribizlit meg szőlőt szedned, meglátod, nagyon jó lesz, és álmodott is a pénztárcával, és az álmában a pénztárca teli volt vastag lejekkel, és ebben az álomban halt meg Lajos bácsi, de mielőtt még meghalt volna, ráhagyta Dorkára az összes egylejesét, az összeset, ami volt neki, és Dorka soha többet nem kellett dolgozzon, mert annyi egylejese volt, hogy abból akár százezer csatos piros pénztárcát lehetett volna venni, és még úgyis maradt volna, és Dorka valahogy nem is sajnálta, hogy meghalt Lajos bácsi, reggel pedig alig várta, hogy végre átmehessen, micsodát álmodtál?, képedt el Lajos bácsi, amikor Dorka nagy lelkesen elújságolta a jóhírt neki, és Lajos bácsi arca elhalványult, a kezében megremegett az egylejes köteg, hát szabad ilyet álmodni, te disznó?, szakadt ki belőle a harag, Dorka megszeppenve álldogált az egylejes köteg előtt, érezte a pénz illatát és Lajos bácsi illatát, aki hirtelen elkezdett izzadni, a homloka verejtékezett, gyors iramban csorogtak le az izzadságcseppek a nyakán, a feje kivörösödött, és Dorkának úgy tűnt, hogy mindjárt ki is pukkad, és akkor tényleg meghal, Lajos bácsi olyan erősen szuszogott, hogy az orrában a szőrszálak táncot jártak, Dorka bámult bele nagy csodálkozva, de hát Lajos bácsi amúgyis olyan öreg, akarta mondani, de hirtelen eszébe jutott a nagyi, és az, hogy a nagyi is öreg, de mégsem lenne jó, ha meghalna, úgyhogy inkább nem mondott semmit, csak eliramlott, ki a sűrű falécekkel berakott kerítés kapuján, át az utcán, haza, ahol anya már főzte a vacsorát, hát te hol koslattál eddig, kérdezte, és Dorka megvonta a vállát, voltam szerencsét próbálni, mondta, s hát szerencsével jártál-e, mosolygott anya a fazék mögül, és arra gondolt, hogy Dorka biztos megint elkódorgott, ahogy mindig el szokott, nem, nem jártam szerencsével, mondta Dorka csendesen, és megérezte a paradicsomleves illatát, hirtelen nagyon éhes lett, és arra gondolt, hogy most még a csatos piros pénztárcát is odaadná egy tányér meleg piros paradicsomlevesért.

 

 

Ananász, alma, banán, zöld olajbogyó

Ananász, alma, banán, zöld olajbogyó, tejszínhab, pirítós kenyér, kávé, diétás keksz, víz, sajt, saláta, lazac, barnarizs, csirkemell, arab kenyér, müzli, húsleves, uborka, csokis süti, mogyoró, dió, fahéj, kókusz, tej, joghurt, barna kenyér, cipó, torma, sushi, spenót, paradicsom, így fogok élni, ha majd lesz pénzem, ha majd igazi felnőtt leszek, és mindenfélét kitalálok majd, fehér falakra fekete könyvespolcokat, kicsi lakásba tágas szobát, benne az életemet, a saját bejáratú életemet. És végignézett magán, ahogy ott álldogált egy szál alsóneműben a tetőtőltalpig-tükör előtt, egy kicsit, csak egy kicsit kellene soványabbnak lenni, ez a has, ezek a combok, ezek a vádlik, minden csak egy kicsivel nagyobb a pont jónál, csak egy kicsivel, csak pár kilóval, minden egy icipicivel kellene kisebb legyen, kivéve a melleket. Mert ezek a férfiak, ezek mindenevők, mindent megesznek, egyszerre a levest a másodikkal, a másodikat a desszerttel, a desszertet a sörrel, a sört a tökmaggal, a tökmagot a tízóraival, a tízórait a kávéval, a kávét a cigivel, a cigit a nővel, a nőt a ruháival, a nőt a ruhái nélkül, az ágy alatt, a smink felett, az utcán, a moziban, a jobboldalon, a baloldalon, elől, hátul, a Facebookon, a Twitteren, a képernyővédőn, jó nő vagy, mit akarsz állandóan lefogyni, hajtogatják minduntalan, mert ők bezzeg minden típusú nőt el bírnak fogyasztani, az iskolában a barna szemű barnákat, az egyetemen rövid ideig a zöldszeműeket, esténként csak szőkéket, holtomiglan-holtodiglanokkal pedig a kék szemű hollófeketéket, így csalogatják őket, hattyúnyak, darázsderék, őzláb, almamell, selyemhaj, tejbőr, mandulaszem, rózsasegg. Forgolódik bizonytalanul a tetőtőltalpig-tükör előtt egy szál alsóneműben, ha csak egy kicsivel is vékonyabb lehetnék, például mint egy szál virág, mint akit mindjárt elfúj a szél, mint akit egy acélos kar csak felkap, felkapja őt, akinek a teste súlytalan, akinek a lenge ruhája fényből van szabva, pont úgy, mintha éppen valami puha érintésű szövetet felejtettek volna a törékeny testén, ami persze igazából izmos meg erős. Ámulnak is a férfiak, ezek a boldog teremtmények, akik meg egyébként csupa erőből vannak összerakosgatva, akik kívül-belül verhetetlenek, akik nyugodt bizonyossággal állnak a helyzet magaslatán, és csak úgy pattannak le róluk a mindenféle bajok, félkézzel intézik el az ilyen pitiáner ügyeket, hogy telefonszámla, vacsora, egyetem, karrier, kocsi, medence, gyerekek, szeretők, nyaralás a tengerparton, karácsony a hegyekben. És ő, ő majd mindig ott vibrál mellette, egy angyali jelenés, a buja és bölcs , az anya, a méhkirálynő, és mindenkire mosolyog majd, és egyből vált barbibabából guminőre, guminőből családanyára, családanyából feministára, feministából mosónőre, mosónőből szupermodellre, szupermodellből szinglire, és ez, ez a multifunkcionális nő topog esténként a tetőtőltalpig-tükör előtt egy szál alsóneműben, húzogatja a bőrt a karján, arcán, combján, fenekén, hogy egy kicsit, csak egy kicsit kellene soványabbnak lenni.
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.